Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna fotográfiái

Egykoron sok magyar tévénézőnek volt élménye a Rockenbauer Pál rendezte híres sorozat: a „Másfélmillió lépés Magyarországon”. Ahogy a film készítői, úgy tíz évvel ezelőtt Burger Barna is keletről nyugatnak indult.   Alkalmanként 20 és 40 km közötti távolságokat teljesítve, heti két-három napot rászánva, több mint egy évig, 2013 májusától 2014 novemberéig tartott az útja. A […]

Tovább olvasom

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Fjällräven Vándortúra

A Fjällräven Vándortúra középpontjában a természetjárás és a természet védelmének népszerűsítése áll. Napközben a túrázók a felszerelésükkel megtöltött hátizsákjaikkal, saját tempójukban járják be az aznapi távot, az éjszakákat pedig a szervezők által kijelölt táborhelyeken töltik.   Az esték minden egyes túrán a pihenésről, a tábortűz melletti kikapcsolódásról, új túrázási ismeretek elsajátításáról és természetesen a kapcsolatteremtésről […]

Tovább olvasom

A speciális túrázási szokásokhoz szabta új kollekcióját a Fjällräven

Annak érdekében, hogy a természetben töltött idő a valódi szabadság megéléséről szóljon, elengedhetetlen, hogy a túrázási igényeinkhez alkalmazkodó praktikus és funkcionális ruhát viseljük, valamint kényelmesen magunkkal tudjuk vinni mindazt, amire szükségünk lehet az úton.   A svéd túrafelszerelés-gyártó épp ezért új tavaszi-nyári kollekciójának darabjait a különböző, az elmúlt években egymástól egyre inkább elkülönülő szabadtéri tevékenységekhez […]

Tovább olvasom

Így túráznak a magyar nők

A magyar nők közel fele rendszeresen, legalább néhány havonta túrázással tölti a szabadidejét – derül ki a Fjällräven női túrázási szokásokat vizsgáló kutatásából. A legtöbben barátaik és családtagjaik körében járják a természetet, minden tizedik hölgy viszont egyedül vág neki a vadon felfedezésének.   Látványosan nőtt az elmúlt években a természetjárás népszerűsége Magyarországon, de mostanáig kevés […]

Tovább olvasom

A Fjällräven bemutatja: Fjällräven Classic TV

Bár a Fjällräven idei évre tervezett ikonikus Classic túraeseményei az elmúlt időszakban kialakult helyzetre tekintettel most elmaradnak, a népszerű svéd túrafelszerelés-gyártó nem szeretné a természetjárás szerelmeseit teljes egészében megfosztani az élménytől. Így 2020. május 27.-én bemutatják a Fjällräven Classic TV-t online felületeiken, s így virtuálisan bárki bejárathatja a legszebb tájakat, akár otthona kényelméből is.   […]

Tovább olvasom

3 tipp a megfelelő túranadrág kiválasztásához

Ebben a rendkívüli helyzetben a túrázás szerelmesei is kénytelenek több hetet otthon tölteni, ezért érdemes most természetjárás helyett a szabadidő egy részét a jövőbeni kalandok megtervezésére, illetve az outdoor felszerelések és ruházatok kínálta lehetőségek megismerésére fordítani. A megfelelő túranadrág kiválasztása például elengedhetetlen a hosszabb vagy akár rövidebb kirándulások sikeréhez. Az évtizedes tapasztalattal rendelkező svéd outdoor […]

Tovább olvasom

 Így érdemes felkészülni a túrázásra a változékony időben

Évről évre egyre több ember kerekedik fel, hogy hazánk legszebb tájain tegyen kisebb-nagyobb kirándulásokat. A túrázás megkezdése előtt azonban érdemes időt szánni a megfelelő ruházat és felszerelés kiválasztására annak érdekében, hogy a természetjárás az időjárás változásaitól függetlenül mindig örömteli élmény legyen. Időjárás-előrejelzések Az időjárás sajnos könnyen közbeszólhat, és bármikor lecsaphat egy váratlan zápor vagy lehűlést […]

Tovább olvasom

Hatalmas bringatúra a Balatonnál

„Öt táv, két keréken, minden korosztálynak” – 2019-ben is ebben a szellemben rendezik meg az ország egyik legnagyobb kerékpáros fesztiválját, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatont. A tó körüli bringatúra immár hagyományosan a balatoni bicikliszezon egyik első eseménye, melyen háromezer kerékpáros vesz részt. A nemes célt is támogató sportos eseményt idén május 18-án, siófoki indulással […]

Tovább olvasom