Több jegestea-, kevesebb sörreklám

Hírek

Összességében több FMCG-hirdetés futott a televízióban 2014 harmadik negyedévében, mint tavaly ilyenkor, de az egyes termékkategóriák aktivitási szintje között jelentősek az eltérések.

A Nielsen Közönségmérés adatai alapján 2014 harmadik negyedévében a napi fogyasztási cikkek (FMCG termékek) hirdetési rangsorában az első helyre a szeletes csokoládé került, második a sör, a harmadik helyen pedig a szénsavas üdítő termékosztályának televíziós hirdetései állnak a harmadik negyedéves, teljes népességre vonatkozó összes GRP alapján. (Az FMCG termékek körébe jelen kutatásban a babaápolás, az élelmiszer, az élvezeti cikk, a háztartási cikk és a szépségápolás szektorok tartoznak.)

A top 20 hirdető termékkategória össz-GRP-ja a megelőző év azonos időszakához képest 17 százalékkal növekedett, azonban az év első kilenc hónapjából rendelkezésre álló adatsorokat tekintve számos szegmensben tapasztalhatóak fontos tendenciák. A sörök esetében például a nyári hirdetési csúcs továbbra is látható, de intenzitását tekintve jelentősen elmaradt a tavalyi értékektől a második és a harmadik negyedévben is, a két időszakot tekintve összesen 25 százalékkal. Ezzel szemben a jégkrémek nyári kampányai az idei második-harmadik negyedévben a tavalyinál 40 százalékkal, a jeges teákéi 20 százalékkal több GRP-val futottak, az ásványvizek reklámjai pedig épp a legutóbbi negyedévben erősödtek meg, a korábbi időszakok GRP-adataira szinte ráduplázva. Az édességek piacán a szeletes csokoládék a tavalyi mintázatnak megfelelően hirdettek, a pudingok és tejalapú desszertek GRP-je közel kétharmadával emelkedett, míg az édes keksz és ostya hirdetései az első két negyedévben a tavalyinál gyengébbek voltak, amelyet a harmadik negyedévben a magasabb GRP részben ellensúlyozott. A személyes higiénia szegmensben a fogkrémek és a hajfestékek hirdetési számai 10-20 százalékkal visszaestek a tavalyi évhez képest, míg parfümöt-kölnit és sampont 30-50 százalékkal intenzívebben reklámoztak a gyártók.

A 2014 harmadik negyedéves tévépiaci adatokat a mellékelt dokumentumban találják.

Nielsen Közönségmérés TV piaci körkép 2014 Q3

SOCIAL MEDIA