Tizenkét kortárs olasz filmet vetítenek hazánkban

Hírek

Idén öt film alkotóival is találkozhatnak a nézők a budapesti Puskin moziban.

 

November 10-én 19.30-kor vetítik az idei Velence Filmfesztiválon közönségdíját nyert Peremlét (Margini) című alkotást, amelynek főszereplői egy punkegyüttes tagjai, akiknek végre alkalmuk nyílik arra, hogy igazán megmutassák magukat: ők lesznek a híres amerikai hardcore punkzenekar bolognai koncertjének előzenekara. Amikor a koncertet lemondják, a három punkzenész nem adja fel: ha nem mehetnek Bolognába, hogy a Defence-szel játszanak, akkor majd a Defence megy hozzájuk Grossetóba. A film főszereplője és társrendezője-vel, Francesco Turbantival a vetítés után közönségtalálkozó.

November 11-én, pénteken 19.30-kor Paolo Virzì az idei Velencei Filmfesztiválon Premio Francesco Pasinetti díjjal méltatott Szárazság (Siccita) című filmje lesz műsoron. Rómában három éve nem esett az eső és a vízhiány felborítja a szabályokat és a szokásokat. A szomjazó és tilalmakkal teli városban mozognak a film szereplői, fiatalok és idősek, a társadalom peremén élők és sikeres emberek, áldozatok és haszonlesők. Miközben mindegyikük a saját megváltását keresi, életük egyetlen, egyszerre ironikus és tragikus szálon fonódik össze. A film egyik női főszereplője, Sara Serraiocco ott lesz a budapesti premieren.

November 12-én, szombaton 17.30-kor vetítik az Amanda című filmet, melyben a 24 éves főhősnőnek sosem voltak barátai. Mikor rájön, hogy csecsemőkorukban ő és Rebecca rengeteg időt töltöttek együtt, meg akarja győzni Rebeccát arról, hogy ők ketten még mindig a legjobb barátnők. A fesztivál vendég a film főszereplője, Benedetta Porcaroli. Aznap 20 órakor Az első nő (Primadonna) egy fiatal lány, Lia történetét meséli el, aki a legszörnyűbb erőszakra olyan lázadással reagál, amely felborítja kora társadalmi szokásait. Egy olyan világban, ahol az erősebb törvénye uralkodik, ahol a maffia az élet természetes velejárójaként van jelen Lia bátorsága utat nyit a nők jogaiért folytatott küzdelemnek. A film rendezője, Marta Savino és női főszereplője, Claudia Gusmano (az Asztrológiai útmutató összetört szíveknek című Netflix sorozat főszereplője) egyaránt elkísérik a filmet Budapestre.

November 13-án, vasárnap 19.30-kor lesz látható az idei Velencei Filmfesztiválon a Premio Brian, NUOVOIMAIE Talent Award díjat elnyert A hangyák ura (Il Signore delle Formiche) című film (a nyitóképen), mely egy, az 1960-as évek végén Rómában nagy visszhangot kiváltó pert elevenít fel. Aldo Braibanti költőt és drámaírót kilenc év börtönbüntetésre ítélték, mert a vád szerint egyik, a nagykorúságát alig betöltött tanítványára és barátjára fizikai és lelki értelemben is rákényszerítette a saját akaratát. A fiút a családja kérésére pszichiátriai intézetbe zárták, ahol elektrosokk-terápiának vetették alá. Néhány évvel később a kényszerítést törölték a büntető-törvénykönyvből. Csupán egy újságíró vállalkozik az igazság feltárására, akinek meg kell küzdenie a gyanakvással és a cenzúrával is. A film női főszereplője, Sara Serraiocco szívesen válaszol a nézők kérdéseire.

Az esemény zárófilmje november 16-án, szerdán 19.30-kor a Tíz évvel később… (Il Ritorno) című film, melyben Pietro nem éppen a legmegbízhatóbb ember, így feleségének, Teresának mindent egyedül kell csinálnia: egyszerre kell időt szentelnie a munkájára, az otthonára és gyermekére. Pietro viselkedése azonban veszélybe sodorja őt és Antoniót is, Teresa pedig, hogy megvédje a fiát, olyan tettre kényszerül, aminek következtében börtönbe kerül. Amikor visszatér, Pietro és Antonio, valamint a tíz évvel korábban otthagyott élete várja… A film rendezőjével, Stefano Chiantinivel a vetítés után a közönség is találkozhat.

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén november 5-16. között a Puskin és a Tabán moziban 12 kortárs olasz filmet láthat majd a magyar közönség. November 10-12 között a szegedi Belvárosi moziban is vetítenek a filmfesztivál kínálatából.

 

SOCIAL MEDIA