Tenki Réka és a Carsom Coma is leteszi a voksát az olvasás mellett

Hírek Kiemelt

Könyveket olvasva, tájékozottabbak és empatikusabbak leszünk, nyitottabbak a világra. A könyvek funkciója ugyanakkor nem korlátozódik az önfejlesztésre.

 

A Libri több mint ötvenezer címből álló kínálatában olyan kötetekből szemezgethetünk, amikből többet tudhatunk meg aktuális élethelyzetünkről, amik átsegítenek egy problémán, amiktől többek lehetünk, vagy amik egyszerűen segítenek kikapcsolódnunk. A kreatívokon is a „jó szavaké” a főszerep: hétköznapi helyzetekben és helyszíneken mutatnak be olvasókat. Olyan embereket, akik átadják magukat az olvasásnak, és akik ott olvasnak, ahol bármelyikünk előkaphat egy könyvet: kávézóban, villamosra várva és természetesen az otthon melegében. A karácsonyi kreatívokon egyikén hazánk egyik legnépszerűbb zenekarának, a Carson Coma-nak a billentyűse, Kun Bálint szerepel.

Számos felületen találkozhat a közönség a Libri üzenetével, az országos kampány népszerűsítésében olyan offline és online megjelenések lesznek, amik elérik a kultúra és az olvasás iránt érdeklődőket, nem elfeledkezve azokról a felületekről, amiknek köszönhetően új olvasókra találhat a Libri.

A kampányhoz idén videószpot is készült, amelynek főszereplője Tenki Réka Jászai Mari-díjas magyar színésznő, az Örkény István Színház tagja.

A kommunikációban részt vesznek a Libri Könyvesboltok felületei is, a Libri Magazinon cikkeket olvashatunk karácsonyi újdonságról, sikerkönyvről, olyan alkotásokról, amiket érdemes kézbe venni, és amik hosszútávon is velünk maradnak. A Libri közösségimédia-felületein pedig interaktivitást elősegítő bejegyzéseket osztanak meg a szervezők.

Látványosan jelenik meg a kampány a Libri bolthálózatában is. Az idei díszítés azért különleges, mert az előző évekhez képest jóval részletgazdagabb dekoráció valósult meg. A díszítés kiemel több, az ünnephez kapcsolódó szót, illetve idézetet, sőt megjelennek benne a Libri karácsonyi díszkötetének, A Diótörő és az Egérkirálynak illusztrációi is. Hiszen E. T. A. Hoffman klasszikusa is olyan történet, amely nem csak a gyerekeknek, de a család összes tagjának tartogat néhány szép, jó, soha nem feledhető gondolatot.

 

AZ ALKOTÓK LISTÁJA:

Megbízó: Libri Könyvkereskedelmi Kft.

Marketingigazgató: Sándor Gabriella

Márkamenedzser: Zsoldi Gabriella

Marketingkoordinátor: Göcsei Georgina, Juhász Fruzsina

Bolthálózati marketing: Lukács Nikolett

Art director: Kozlovsky Katalin

Szövegíró: Paál János, Varga-Nagy Judit

Grafikusok: Berta Kriszta, Kozlovsky Katalin

UX/UI design: Csontos Adrienn

Portálmenedzser: Halmos Szabolcs

PR-menedzser: Jávor Zsófia

PR-koordinátor: Bistey Attila

Junior médiamenedzser: Ilcsik Tünde

Médiaasszisztens: Vajda Cynthia

Közösségi média: Juhász Fruzsina, Zsoldi Gabriella

Fotó: Talabér Géza

A reklámspotot rendezte: Hartung Attila

 

SOCIAL MEDIA