Ingyen elérhető hangoskönyvvel jelentkezik a Marslakócskák

Október 11-én indított Facebook-oldalán sorozatos formában egy mesét a Marslakócskák gyerekvitamin. A hetente kétszer jelentkező történet cselekményét a kommenteken keresztül az olvasók is alakíthatták, december 12-én azonban véget ért az űrutazók kalandja. A teljes mese pedig most hangoskönyv formájában is ingyenesen elérhetővé vált.   A meseolvasás és történetmesélés meghatározó szerepet játszik a gyerekek mentális és […]

Tovább olvasom

Tenki Réka és a Carsom Coma is leteszi a voksát az olvasás mellett

Könyveket olvasva, tájékozottabbak és empatikusabbak leszünk, nyitottabbak a világra. A könyvek funkciója ugyanakkor nem korlátozódik az önfejlesztésre.   A Libri több mint ötvenezer címből álló kínálatában olyan kötetekből szemezgethetünk, amikből többet tudhatunk meg aktuális élethelyzetünkről, amik átsegítenek egy problémán, amiktől többek lehetünk, vagy amik egyszerűen segítenek kikapcsolódnunk. A kreatívokon is a „jó szavaké” a főszerep: […]

Tovább olvasom

Irodalommal kampányol a Libri

A 2016-ban alapított díj mechanizmusa szerint a zsűri és a közönség is kiválaszthatja a döntőbe került tíz kortárs magyar irodalmi alkotás közül a kedvencét. A díjak ünnepélyes átadóünnepsége május 15-én lesz. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjak az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A Libri a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az […]

Tovább olvasom

Az olvasást népszerűsíti a McDonald’s

Idén új elemmel bővül a program: a nyári szünidő alatt a hálózat kiválasztott éttermeiben meseolvasással és a mesék világát megelevenítő kreatív foglalkozásokkal is várják a legkisebbeket. A McDonald’s éttermekben június 17-től a Happy Meal menü vásárlói a fiatal szerzőpáros, Mán-Várhegyi Réka író és Timkó Bíbor grafikus alkotását, a Dóri és Marci nyomoz című könyvet kapják ajándékba, július és augusztus folyamán pedig kiválasztott helyszíneken fiatal színművészek […]

Tovább olvasom

Irodalmi díjat alapít a Libri

Idén indul útjára a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj, amelyek az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A Libri-csoport a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának tartja az olvasás népszerűsítését, illetve az olvasás élményének átadását. Ennek részeként hozza létre a Libri irodalmi díjat, illetve az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakat idén adják […]

Tovább olvasom