A Coca-Cola ütős nyári zenei élményekkel bővíti a zenei platformját

Az elsősorban Z generációs zenerajongókat célzó Coke Studio egy olyan folyamatosan elérhető egész éves programot kínál, ami a zenén keresztül szól a fiatal fogyasztókhoz.   A Coke Studio bemutatkozik majd a budapesti SZIGET-en is, ahol többek között edukációs jelleggel és a szelektív szemétgyűjtés támogatásával is felhívják a fesztiválozók figyelmét a körforgásos gazdaság és az újrahasznosítás […]

Tovább olvasom

Beatles koncerttel lepték meg a járókelőket Caramelék

Több hónapnyi titkos előkészítő munka után, meglepetésként adott közös koncertet a Széll Kálmán téren Molnár Ferenc Caramel, Rácz Gergő, Járai Márk és a The BlackBirds tribute zenekar.   „Az első pillanattól imádtuk a Disney+ ötletét, hogy együtt zenélve idézhessük meg a Beatles utolsó közös koncertjét. Nagyon vártuk már, hogy itthon is láthassuk a zenekarról szóló […]

Tovább olvasom

A Mastercard kiadta Priceless című első zenei albumát

A Mastercard bemutatta első zenei albumát, amely a Priceless címet kapta. A dalokban egy-egy motívumként megjelenik a Mastercard márkadallama.   A Mastercard korábban is fontosnak tartotta a zenekedvelők és a feltörekvő előadók támogatását, és továbbra is tartja magát elköteleződése mellett. A mostani kampányban a Mastercard partnere a Timbaland által alapított Beatclub volt, amely a világ […]

Tovább olvasom

Az ukrajnai zenei folklórral foglalkozó Polyphony Projekt kapta idén az EP Európai Polgár díját

A Both Miklós előadóművész, zeneszerző alapította, az ukrajnai zenei folklórral foglalkozó Polyphony Projekt kapta idén az Európai Parlament Európai Polgár díját Magyarországon; a díjazott felterjesztője Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője volt – tájékoztatta az uniós parlament az MTI-t.   Az EP tájékoztatása szerint a Polyphony Projekt az ukrajnai falvakban ma is fellelhető […]

Tovább olvasom

Budapesten az Azok a rockzenészek

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható azon a kiállításon, amely a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja révén június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában lesz megtekinthető. Az Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa nyitja meg.   Az NKA Hangfoglaló Program Magyar […]

Tovább olvasom

Elkezdődött a VOLT Fesztivál

Két év kihagyás után kedden elkezdődött a Telekom VOLT Fesztivál Sopronban.   A június 25-ig tartó zenei eseményen a Killers, a Sum41, a Bring me the horizon és Yungblud mellett további hatvan hazai előadó lép fel. Szerdán a nagyszínpadon a Brains, Skillet, a Bagosssy Brothers Company és a Killers koncertezik. Csütörtökön Dzsúdló, a Follow the […]

Tovább olvasom

Bolti árakon települ ki a fesztiválokra az ALDI

Az idei évben számos sporteseményen és a magyar fesztiválszezon rendezvényein találkozhatnak a résztvevők az áruházlánc kínálatával a megszokott bolti árakon.   Az ALDI immár hat éve debütált a Sziget Fesztiválon: az áruházlánc kifejezetten fesztiválozókra szabott pop-up boltjával települt ki Európa egyik legnagyobb zenei eseményére, amelyben élelmiszerekkel, friss zöldség-gyümölcs kínálattal, helyben sült pékáruval várta a résztvevőket. […]

Tovább olvasom

Az ibis Music újra élő koncertekkel tér vissza a zenerajongókhoz

Idén az ibis és az ALL – Accor Live Limitless, az Accor ingyenes életmód hűségprogramja közösen támogatja a Sziget Fesztiválon az Európa Színpadot. A színpadon izgalmas, a világ minden tájáról érkező feltörekvő művészek mutatkoznak be – többek közt SYML, cleopatrick, Eefje de Visser, French79, Nova Twins, Shelter Boy, Surma –, így kiváló célpont lesz a […]

Tovább olvasom

Johnny Depp közös albumot ad ki Jeff Beckkel

A volt felesége, Amber Heard ellen indított rágalmazási perét a héten megnyerő Johnny Depp közös albumot ad ki júliusban Jeff Beck gitárossal – írta meg a The Guardian.   Depp a virginiai esküdtek ítéletre várva két koncerten is fellépett a minap Nagy-Britanniában Beckkel. A színész-zenész csütörtökön, a Gatesheadben rendezett újabb koncerten lépett fel vendégelőadóként. Beck […]

Tovább olvasom

Országos Beatles találkozó a McCartney-szülinap körül

Paul McCartney 80. születésnapja után egy nappal, június 19-én rendezik az idei országos Beatles találkozót. A Kobuci kertbe szerveződő esemény fővédnöke Jon Keats, a legendás liverpooli Cavern Club igazgatója.   Mielőtt a Beatles elindult a világhírnév felé vezető úton, 1961 és 1963 között 292 alkalommal lépett fel a Cavern Clubban. „Jon Keats figyelemmel kíséri a […]

Tovább olvasom