Kevesebben utaznak idén karácsonykor

A hazai karácsonyi utazási szokásokat mérte fel idén decemberben az Oszkar.com Telekocsi. A kutatás során megkérdezettek 70 százaléka egyáltalán nem tervez utazni, 89 százalékuk pedig családjával tölti az ünnepeket. Míg a 18-34 éves korosztály egyharmada útnak indul, addig a 35-44 éves korosztály 75 százaléka felelte azt, hogy sehova sem megy karácsonykor. 45 év felett azonban […]

Tovább olvasom

Spórolni is hajlandóak vagyunk azért, hogy utazhassunk

A Kiwi.com Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is felmérte, hogy az infláció milyen hatással van a következő hónapokban azoknak az utazási terveire, akik az elmúlt hat évben legalább kétszer jártak külföldön. A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy spórolnának-e azért, hogy utazzanak, és ha igen, mivel.   Összességében a hazai válaszadók 62%-ának utazási terveit […]

Tovább olvasom

Több mint 1,2 millió utas júniusban a Liszt Ferenc-repülőtéren

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban 1 208 169 utas fordult meg – közölte a Budapest Airport az MTI-vel.   A repülőtér üzemeltetőjének havi összesítése szerint júniusban elérték a három évvel ezelőtti, vagyis a járvány előtti utolsó június utasforgalmának 82 százalékát. Megjegyezték: a dinamikus emelkedés ellenére a budapesti repülőtéren nem alakultak ki fennakadások, mint […]

Tovább olvasom

Allianz kutatás: 49,5 százalék már nem engedheti meg magának, hogy kedve szerint utazzon

Hiába tért vissza az utazási kedv, a jelenlegi inflációs környezetben a válaszadók közel fele már nem engedheti meg magának, hogy olyan gyakran és oda utazzon, ahová éppen szeretne. Ennek ellenére 45,4 százalékuk a jövőben is a saját kényelmi és érdeklődési igényeiket szem előtt tartva szervezi majd a nyaralásait – derül ki az Allianz Hungária Zrt. […]

Tovább olvasom

Lesz rekord a belföldi turizmusban húsvétkor is?

Már most több foglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben ilyenkor. A közvetített bruttó forgalom 58 százalékkal pedig túl is szárnyalta a pandémia előtti év húsvétján realizált értéket. Eger, Budapest és Gyula szálláshelyeit foglalták eddig a legnagyobb arányban.   Rohamosan fogynak a szálláshelyek a négynapos hosszú hétvégére. Az előfoglalási adatok alapján már most […]

Tovább olvasom

Hol síeltek a magyarok?

A tavalyi évhez képest 30 százalékkal többet beszélgettek a magyarok a síelésről idén, az elmúlt hónapokban 45 milliós elérése volt a témának az internetezők körében. A SentiOne kutatásából kiderült, ha síelés, akkor leggyakrabban Ausztria kerül szóba, ha pedig már a pályán vagyunk, akkor 92 százalékban síelünk és csak 8 százalékban snowboardozunk.    Az elmúlt két […]

Tovább olvasom

Rekord eredmények a belföldi turizmusban

A 2019-es vendégszám közel dupláját közvetítette a Szallas.hu az idei első hosszú hétvégére. A foglalások összértéke 2,6-szorosára nőtt a 2019-es márciusi 15-ei hosszú hétvégéhez képest. Ehhez a drágulás mellett az átlagos vendég- és éjszakaszám megnövekedése is hozzájárult.   Túl a 2022-es év első hosszú hétvégéjén a Szallas.hu adataiból kiderült, hogy az ország kiszabadulási lázban ég. […]

Tovább olvasom

Egyiptom nagy delegációval és érdekes előadásokkal érkezett Budapestre

Egyiptom a világörökség részét képező helyeivel, tengerpartjaival, gazdag kultúrájával, lélegzetelállító merülőhelyeivel, felfedezésre váró tájaival olyan élményeket kínál, amikre nem is számítanánk egy mindössze háromórás repülőút után. Az Utazás kiállításon az is kiderült, hogy Egyiptom a sport- és ökoturizmus szempontjából is vonzó úti céllá kíván válni, ahova nemcsak a nap és tenger, hanem a kulturális értékek […]

Tovább olvasom

Egyiptom először díszvendége a budapesti Utazás kiállításnak

Ennek megfelelően a magyarok kedvelt üdülőhelye egy méreteiben is egyedülálló, Luxor főbejáratát idéző standdal van jelen a megújult Hungexpón.   Érdemes meglátogatni a H pavilon 203 A standját, ahol elsőkézből tájékozódhat a látogató a mediterrán ország kínálta lehetőségekről. Az UNESCO világörökségi helyszínei közül hét található itt, ami önmagában vonzóvá teszi Egyiptomot, nem beszélve a tenger […]

Tovább olvasom

2021-ben számos rekord született a hazai turizmusban

Minden idők legtöbb foglalása 2021. július 5-én futott be a Szallas.hu-n. Augusztus 21-én közel 37 ezer vendég pihent olyan szálláson, amit a magyar szállásfoglaló oldalon talált. Ez 8 százalékkal több, mint a 2020.augusztus 20-ai vendégszám, és a duplája a 2019. 07. 20-ai rekordnak. Budapest, Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vonzották a legtöbb vendéget egész évben. Idén […]

Tovább olvasom