Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a Westend

Magyarország 2021-ben lépte át a 4 millió forgalomban lévő gépjárműállományt, ebből tavaly közel 1,5 millió fordult meg a Westendben. A piaci trendek azt mutatják, hogy bár az arányuk továbbra is alacsony, a környezettudatos megoldások egyre nagyobb teret nyernek. A globális mikromobilitási piacon (rollerek, közösségi megosztásban használt közlekedési eszközök, kerékpár) a 2020-as adatokhoz képest a következő […]

Tovább olvasom

Idén is elindult a hátrányos helyzetű kisiskolások támogatásáért létrejött iskolatáska program

A SIÓ-Eckes társadalmi felelősségvállalási céllal indított projektjei közül a „Köszönjük, SIÓ!” az egyik legeredményesebb és leghosszabb múltra visszatekintő program, amelyben évente átlagosan 120 alapfokú oktatási intézmény vesz részt. A program célja, hogy megkönnyítse és örömteli időszakká varázsolja az iskolakezdés időszakát a gazdaságilag nehéz helyzetbe került családok számára.   A program alapja az összefogás – a […]

Tovább olvasom

Áremeléssel és a működési költségek mérséklésével enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók

A PwC Magyarország tizenkettedik alkalommal kérdezte meg személyes interjúk keretében a hazai vállalatvezetőket arról, hogyan látják az elkövetkező időszakot, a gazdasági környezetet, saját üzleti helyzetüket, illetve milyen kockázatoktól tartanak és ezekre milyen stratégiai, szervezeti válaszokat formálnak.   A PwC elemzése szerint a magyarországi vezetők zöme a globális (76%) és a magyar (85%) gazdaság növekedésének lassulására […]

Tovább olvasom

ESG stratégiát hozott létre a Magyar Bankholding

Környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási, azaz ESG stratégiát hozott létre a Magyar Bankholding. A bankcsoport célkitűzései közé tartozik a fenntarthatósághoz hozzájáruló beruházások finanszírozása, a vállalat ökológiai lábnyomának csökkentése, valamint a női vezetők számának további növelése.   A Magyar Bankholding célja, hogy a piacot meghatározó vállalatcsoportként a hazai bankszektor élmezőnyébe tartozzon a fenntarthatóság terén is. Ennek […]

Tovább olvasom

Ismét gyermekek gyógyulását segíti a PENNY

A márka a társadalmi felelősségvállalás jegyében már 2007 óta rendszeresen segíti pénzadományokkal az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját, hogy egy-egy fontos projekt megvalósulhasson.   „Nagyon örülünk, hogy immár 15 éve segíthetjük az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját, hiszen kiemelten fontosak számunkra az olyan kezdeményezések, amikor beteg gyermekek felépülését támogathatjuk. Büszke vagyok, hogy vásárlóinkkal […]

Tovább olvasom

Capgemini: Fenntarthatóság, társadalmi felelősségvállalás és tehetséggondozás – Ez a vállalatok jövőjének kulcsa

A Capgemini magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója, Jérôme Cadiou szerint egyetlen cég sem hagyhatja figyelmen kívül a környezetvédelmi kérdéseket, ahogy a társadalmi felelősségvállalásra és a tehetséggondozásra is nagy figyelmet kellene fordítania minden piaci képviselőnek.   Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a francia székhelyű tanácsadói cég, a Capgemini magyarországi leányvállalata, amely már az ország három különböző pontján, Budapesten, […]

Tovább olvasom

Egy helyen elérhető a SPAR környezettudatos eszközeinek kínálata

A vállalat üzleteiben könnyen megtalálhatóak lesznek a környezettudatos termékek, amelyeket a vásárlók már egy kifejezetten erre a célra kialakított helyen, figyelemfelkeltő polcokon érhetnek el. Ezekre a „zöld” gyűjtőpolcokra a többször használatos, környezeti fenntarthatóságot támogató termékek kerülnek fel, amelyek abban segítenek, hogy kevesebb műanyag hulladék keletkezzen. Mindezek mellett a „Hogyan legyek környezettudatos vásárló?” című kiadvány is […]

Tovább olvasom

Éves és egyben rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott a Hungarian Business Leaders Forum

Istenesné Solti Andreát, a Shell Hungary zRt. igazgatóságának elnökét választotta új elnökévé a Hungarian Business Leaders Forum. Az Egyesület egyben több új elnökségi tagot is választott.   Czakó Borbála leköszönő elnök tiszteletbeli elnökként továbbra is aktívan támogatja a HBLF tevékenységét. Borbála közel a kezdetek óta volt a HBLF igazgatóságának tagja, 2003-tól pedig elnökként is vezető […]

Tovább olvasom

Maczelka Márk, SPAR Magyarország: A vásárlók azonosítanak minket a fenntarthatósági programunkkal”

A SPAR Magyarország nagyot nőtt 2019-ben is, az igen éles piaci versenyben 10 százalékkal tudta növelni a forgalmát az előző évhez képest. Maczelka Márk kommunikációs vezető röviden bemutatta lapunknak a vállalat tavalyi eredményének főbb összetevőit, majd beavatott minket a SPAR példamutató fenntarthatósági programjának részleteibe.   A SPAR – árbevételben nagyot növekedve – megtartotta harmadik helyét […]

Tovább olvasom