A gazdasági-politikai szakértők már az összeomlást várják

A Dumaszínház adott otthont az idei őszi Protechtor Future Summit eseménynek, ahová a hazai közép- és nagyvállalatok döntéshozóit, illetve IT- és HR vezetőit várta a szervező Stylers Group. A vállalatoknak napjainkban minden korábbinál komplexebb környezetben kell boldogulniuk, miközben a külső kihívások mellett működésüket olyan technológiák forgatják fel, mint a mesterséges intelligencia. A nagykép pedig még […]

Tovább olvasom

Az AI fejlődése exponenciális, amire az emberi agy nincs felkészülve

A mesterséges intelligencia a piacra kerülő nagy nyelvi modelleknek köszönhetően alig több mint fél éve robbant be világszerte a köztudatba és a téma körül azóta is óriási a hájp a közbeszédben, médiában és szakmai körökben egyaránt.   A Protechtor Future Summit szervezői tavaszi eseményük alkalmából egy eddig hazánkban talán kevésbé vizsgált aspektusból, a társadalmi igazságosság […]

Tovább olvasom

Egy márka alá integrálja szolgáltatásait a Stylers Group

Szakértői becslések szerint a magyar gazdaságból jelenleg 20-30 ezer informatikus hiányzik, míg globális szinten 2025-re már mintegy 4 millió IT tudással bíró digitális szakemberrel lesz kevesebb a szükségesnél.   A 2004-ben alapított Stylers Group erre az emberi erőforrás problémára nyújt választ teljes vertikumot lefedő szolgáltatási porfóliójával. Hiszen a cégcsoport egy kézből kínál egyedi vállalati szoftverfejlesztési […]

Tovább olvasom

Testi-lelki betegségeket előzhet meg a nyári digitális detox

Egy friss felmérés szerint hazánkban több százezer ember vallja magát mobilfüggőnek, különösen a 30-39 éves korosztályban, emellett tízből négy ember érez késztetést, hogy munkaidőn kívül is válaszoljon a beérkező levelekre. Miközben a digitalizáció számos előnyét élvezhetjük az üzleti- és a magánéletben egyaránt, a folyamatos online jelenlét és a munka-privát szféra egyensúlyának megborulása fokozott stresszhez, alvászavarokhoz […]

Tovább olvasom

A tömeges deep-fake videók kora még messze, de a marketinget már most forradalmasíthatja a mesterséges intelligencia

Az e-kereskedelemtől kezdve a hibrid rendezvényeken át egészen az autóiparig minden szegmensben előretörtek a videós tartalmak, melyek kiemelkedő eredményekkel építik az ügyfélkapcsolatokat, mutatnak be szolgáltatásokat, termékeket vagy éppen erősítik a vállalati márkát. Sok helyen ütközik azonban nehézségekbe a tartalomgyártás idő vagy erőforrások hiányában: itt lépnek a képbe „gépi” barátaink, a mesterséges intelligencia alapú videógyártás ugyanis […]

Tovább olvasom

Öt terület, ahol robbanhat a VR/AR a következő években

Az elmúlt évtizedben számos ígéretes virtuális és kiterjesztett valóság (VR/AR) alapú megoldás született, a mindennapjainkat azonban mégsem szőtte át eddig a technológia. A világjárvány viszont ezen a területen is lényeges változást hozott, hiszen miközben a négy fal közé szorultunk, minden eddiginél jobban vágytunk a valóságot hűen imitáló vásárlás, közösségi programok vagy éppen utazás élményére. Az […]

Tovább olvasom

Berobbant az e-kereskedelem, de hogyan lesz hűséges ügyfél a karantén-vásárlóból?

A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az online költések volumene 95 százalékkal meghaladta 2019 ugyanezen időszakában mért értéket. Habár egyelőre nem látjuk tisztán, mit tartogat a poszt-COVID időszak az e-kereskedelem számára, a […]

Tovább olvasom

A mesterséges intelligencia a világjárvány egyik nagy nyertese

Míg a hétköznapi felhasználók egyelőre csak kóstolgatják a mesterséges intelligencia kifejezést, az AI és a c gyakorlatilag észrevétlenül vált mindennapi életünk egyik főszereplőjévé. Chatbotokkal beszélgetünk az ügyfélszolgálatokon, érdeklődésünk alapján kapunk termékajánlatot a webáruházakban, a streaming szolgáltatók pedig azonnal kitalálják, milyen tartalmakat érdemes nekünk kínálni. 2020-ban újabb területeket hódított meg az AI és rádöbbenhettünk, hogy a […]

Tovább olvasom

Az online vásárlás szárnyal a vírus-válságban is: ingyenes e-kereskedelem akadémia indul vállalkozásoknak

A koronavírus-járvány soha nem látott áttörést hozott az online kereskedelem terén tavaly. 2020 első hat hónapjában a KSH adatai szerint közel 500 milliárd forintra nőtt az e-kereskedelem forgalma, miközben minden 3. magyar rendszeresen és szívesen költi pénzét a digitális térben. A szegmens tehát a válság nyertese lett. A Stylers Group információ-technológiai szolgáltató cégcsoport januárban hat […]

Tovább olvasom

Durván felpörög a vállalati digitalizáció 2021-ben – ezek lesznek a jövő év meghatározó tech trendjei!

Egy friss nemzetközi felmérés szerint 10-ből 6 cég tudatosan felgyorsította idén a digitális transzformációt, miközben a döntéshozók 66%-a nyilatkozott úgy, hogy számos olyan fejlesztést sikerült megvalósítaniuk, melyeket korábban nem tudtak. Sok esetben azonban az igyekezet csupán a távmunka feltételeinek megteremtéséig vagy éppen az alapvető kiberbiztonsági lépésekig terjedt, miközben a kulcs az üzleti célokat hatékonyan támogató, […]

Tovább olvasom