Egy márka alá integrálja szolgáltatásait a Stylers Group

Hírek

Szakértői becslések szerint a magyar gazdaságból jelenleg 20-30 ezer informatikus hiányzik, míg globális szinten 2025-re már mintegy 4 millió IT tudással bíró digitális szakemberrel lesz kevesebb a szükségesnél.

 

A 2004-ben alapított Stylers Group erre az emberi erőforrás problémára nyújt választ teljes vertikumot lefedő szolgáltatási porfóliójával. Hiszen a cégcsoport egy kézből kínál egyedi vállalati szoftverfejlesztési megoldásokat, vállalati technológiai képzéseket, illetve projektalapon kölcsönöz teljes fejlesztői csapatokat. A cég számára a nemzetközi piac sem ismeretlen, hiszen 2010 óta a magyar főváros mellett az amerikai San Diegoban is van irodája, ahol többek között Oprah Winfrey és Deepak Chopra vállalkozásai számára nyújtottak szoftverfejlesztési szolgáltatásokat – írják.

„Innen nőtt ki 2016-ban a korábban Braining Hub, most már Stylers Academy nevű IT oktatási központunk, amivel a kezdetektől az volt a célunk, hogy gyakorlatiorientált, minőségi képzéseket nyújtsunk olyan területeken, melyeken valóban nagy igény van munkaerőre, illetve szaktudásra. Az elmúlt évek dübörgő digitalizációja világossá tette, hogy ebben is szintet kell lépnünk” hívta fel a figyelmet Laczkó Gábor, a Stylers Group információ-technológiai cégcsoport társtulajdonosa.

 

Kincsesbánya a digitalizáció, de kritikus munkaerő- és kompetenciahiány kínozza a cégeket

Ma már a csapból is az folyik, hogy a folyamatok optimalizálása, az algoritmusokkal felvértezett vállalati szoftverek vagy éppen a prediktív analitikára épülő webshop nélkül halálra van ítélve az üzleti siker. Kétségtelenül hatalmas lehetőségek rejlenek a legújabb technológiákban, ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy még a legnagyobb cégek számára is óriási kihívás egy-egy ilyen projekt megvalósítása. Pláne egy komplex, az egész szervezetet felölelő profi informatikai rendszer felépítése és üzemeltetése. A piac egyre bonyolultabb és egyre gyorsabban fejlődik, a kegyelemdöfést pedig kétségkívül a globális ICT szektorban uralkodó munkaerőhiány adja meg. Ennél azonban messzebbre vezet a probléma, hiszen a munkavállalók jelentős részének problémát okoz az új fejlesztések használata a mindennapokban.

„Ahogy a technológia egyre több területre tör be, a szakma is egyre sokszínűbb lesz, gondoljunk például a profi üzleti adatelemzőkre vagy akár a mesterséges intelligenciával napi szinten dolgozó marketingesekre. Ez a jövőben egyre inkább jellemző lesz, ezért nagyon fontos, hogy az IT-szakemberek sokoldalú fejlesztése és továbbképzése mellett minden munkavállalót felvértezzünk a jövőben szükséges technológiai tudással, hiszen várhatóan olyan munkakörökben fognak dolgozni, melyeket ma még nem is ismerünk. A Stylers Academy képzései aktívan használnak AI és VR megoldásokat az oktatás során, illetve teljesen cégre tudjuk szabni a tréningeket és akár egy komplett vállalati IT-csoportnak átadni a legfrissebb szakmai trendeket. Ha pedig egy konkrét projekt megvalósítására kellene felkészíteni a kollégákat, nem is kell tovább menni: mind az előkészületekben, mind a megvalósításban segíteni tudjuk őket” magyarázza Laczkó Gábor.

 

Így vizualizálj jogi szövegeket, vagy…

Az új köntösbe öltöztetett Stylers Academy kínálatában olyan innovatív, ugyanakkor nélkülözhetetlen képzések érhetők el, mint az agilis transzformáció, az IT-biztonság, DevOps tréningek széles választéka vagy éppen AI és Data Science képzések, egészen az etikai keretektől a jogi kérdésekig. Emellett természetesen megmaradtak a palettában a legfontosabb programnyelvek, melyek többsége kezdő és haladó szinten is teljesíthető, ugyanakkor számos soft skill tréning, például a tudatos vezetéssel vagy a profi prezentációs technikákkal kapcsolatos ismeretanyag is helyet kapott az új akadémia képzési portfóliójában. A témákon kívül a tapasztalt, szakértelmüket minden nap a gyakorlatban is bizonyító oktatók garantálják a magas színvonalat és a piacképes tudást – teszik hozzá.

„A Stylers Acedemyvel a kezdetekben az volt a célunk, hogy az értékes globális tapasztalatokat hazahozzuk a Magyarországra, ami továbbra is fontos célkitűzésünk. Azonban mivel látjuk, mennyire komplex a jelen és a jövő techvilága, a képzésekkel is kilépünk a nemzetközi piacra, hogy itthon és külföldön is minden szóba jöhető igényt lefedő szolgáltatásokat tudjunk nyújtani a sokoldalú vállalati tréningektől kezdve a dobozos és egyedi termékekig, komplett vállalati IT-rendszerek megvalósításáig, vagy akár a kölcsönzött csapatok összeállításáig. A Stylers Group nagy utat járt be az elmúlt 20 évben, és mindezt azért, mert soha nem elégedtünk meg az elért eredményekkel, mindig a lehető legtöbbet akartuk nyújtani az ügyfeleknek. Emellett pedig nagyon szeretjük, amit csinálunk, a technológia igazi szenvedély számunkra”teszi hozzá Laczkó Gábor.

 

Fotó: Stylers Group

 

SOCIAL MEDIA