Harmadik malomkomplexumát építi az 50. születésnapját ünneplő Gyermelyi

A tervek szerint jövő tavasszal adják át a Gyermelyi Zrt. harmadik malomkomplexumát, amely 5,5 milliárd forintos beruházásból valósul majd meg – hangzott el a Magyarország piacvezető tésztagyártójának, legnagyobb tojástermelőjének és malomipari szereplőjének számító cég megalapításának 50 éves évfordulóját ünneplő jubileumi rendezvényén.   A Gyermelyi tésztagyár idén ünnepli 50. születésnapját, miután 1971 szeptemberében kezdődött meg a […]

Tovább olvasom

Coop: a legkisebb település sem maradt ellátatlanul

A veszélyhelyzet és a hatósági korlátozások ellenére zavartalanul biztosítja 1500 település – főként kistelepülés – élelmiszerellátását a COOP Üzletlánc 2300 üzlete. A cégcsoport a gazdasági nehézségek közepette is szem előtt tartja, hogy polcain elsősorban magyar élelmiszerek várják a vásárlókat, dolgozói megfeszített munkáját pedig többféle módon honorálja.   Kórházakat, egészségügyi intézményeket, illetve nehéz helyzetbe került családokat […]

Tovább olvasom

Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kaptak a Coop üzletlánc vezetői

Áder János köztársasági elnök megbízásából Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést adott át Pekó Lászlónak, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatósági elnökének, a NYÍRZEM Zrt. vezérigazgatójának és Tóth Lászlónak, az UNIÓ COOP Zrt. vezérigazgatójának, aki egyben a CO-OP Hungary igazgatóságának tagja. […]

Tovább olvasom

Hajdúszoboszlón zárult a XIV. Coop Rally

A Szatmári Malom Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, amelynek záró díjátadójára csütörtökön került sor Hajdúszoboszlón. A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország keleti felén látogatott meg 6 élelmiszeripari szereplőt, egy COOP üzletet és egy COOP logisztikai központot, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. Az idén 14. alkalommal megrendezett, a magyar […]

Tovább olvasom

Ismét elrajtol a Coop Rally

A Coop Rally sikere közösségi siker, hiszen az idén tizennegyedik alkalommal elrajtoló verseny a teljes magyar élelmiszervertikumot helyezi a figyelem középpontjába – hangzott el az eseményt útjára indító sajtótájékoztatón Budapesten. Az idei Coop Rally Kelet-Magyarországon mutat be hat hazai élelmiszerfeldolgozó szereplőt és két Coop tagvállalatot. A versenyen résztvevő cégek mintegy 2 ezer milliárd forintos forgalmat […]

Tovább olvasom

A Nyírzem cégcsoport jubileuma

A növekedés, az akvizíciók és a megtermelt eredmény visszaforgatása jelenti a Nyírzem cégcsoport sikerének zálogát – mondta Pekó László, a Nyírzem Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság megalakulásának 20. évfordulója –, illetve a cégcsoporthoz tartozó Szabolcs-Coop Zrt. és a Mecsek Füszért Zrt. létrejöttének 20., illetve 70. évfordulója – alkalmából megrendezett jubileumi ünnepségen. A nyíregyházi Hotel Pagonyban megrendezett […]

Tovább olvasom

Rangos elismeréseket kaptak a COOP dolgozói

Rangos szakmai elismeréseket kaptak kedden az Európai Kereskedelem Napja alkalmából a COOP Gazdasági Csoport dolgozói. Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett szakmai esemény a kereskedelem ünnepe, ahol minden évben elismerik a szakma legkiválóbbjait. Az eseményen elhangzott: a kereskedelem több mint öt éve tartó felfelé tartó trendje idén is folytatódott, és a karácsonyi forgalom is kedvezőnek ígérkezik. […]

Tovább olvasom

Siófokon zárult a 13. Coop Rally

A Metsä Tissue Hungary Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, amelynek záró díjátadójára csütörtökön került sor Siófokon. A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország dunántúli tájain látogatott meg 5 élelmiszeripari szereplőt, egy papíripari üzemet és két COOP üzletet, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. Az idén 13. alkalommal megrendezett, a magyar […]

Tovább olvasom

Magyar termékekkel ismerkednek a Coop Rally résztvevői

Idén nyolc állomáson ismerkedik meg több mint száz résztvevő cég csapatának mintegy 300 versenyzője a magyar élelmiszer-feldolgozás legjobbjaival az idei Coop Rally alkalmával – hangzott el a kétnapos szakmai rendezvényt megnyitó országos sajtótájékoztatón Budapesten. Az idén már 13. alkalommal megrendezett eseményen hozzávetőleg 750 kilométert tesznek meg a magyar élelmiszeripar értékeit bemutató szakmai program résztvevői. A […]

Tovább olvasom

Élelmiszeradománnyal segít a COOP

A Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. idén csaknem 80 tonnányi élelmiszeradományt nyújt a különleges ellátást igénylő gyermekeknek, összesen 20 millió forint értékben. A Coop Segély kamionja a 19 megye közül elsőként Budapest, Pest megyébe 1281 gyermek részére jutatta el 13 tonnányi adományát, amelynek keretében tartós élelmiszert adtak át az intézménynek a Pilisi Gyermekotthonban a különleges […]

Tovább olvasom