Jól képzett munkavállalókat keresnek a cégek, de sokallják a bérigényüket

Háromlépcsős kutatássorozatban mérte fel a Profession.hu a hazai cégek jövő évi várakozásait és terveit a humánerőforrás-gazdálkodás terén, az eredményeket pedig a HR Körkép című kiadványban tette közzé. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a válaszadók bő harmada (38%) az ad hoc jellegű működés helyett előre kidolgozott és meghatározott, átfogó stratégiát követ. Az országban működő vállalatok több […]

Tovább olvasom

Úgy tűnik, fontosabb lett a munkahelyi tanulás a karriernél

A Randstad legutóbbi, 2024-es Workmonitor kutatása alapján a munkahelyi fejlődési lehetőségek között a tréningek, képzések kerültek az első helyre, miközben a karrier megvalósítása csak a második helyen szerepel a munkahellyel szemben támasztott igények szempontjából – generációtól függetlenül. A tanulás, fejlődés lehetősége azonban a cégek többségénél még hiányos. A megkérdezettek csupán 46 százaléka jelezte, hogy vállalata […]

Tovább olvasom

Egy vármegye kivételével mindenhol aktívabbak a munkakeresők, mint tavaly

Magyarországon összesen 6,9%-kal több jelentkezést adtak le a munkakeresők a Profession.hu felületén aktivált álláshirdetésekre 2024 harmadik negyedévében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A vizsgált három hónap során a betöltésre váró, nyitott pozíciók száma pedig 2%-kal csökkent a leglátogatottabb hazai állásportálon.   Nógrád vármegye (-27,2%) kivételével az ország egész területén nőtt a nyitott állásokra érkezett jelentkezések […]

Tovább olvasom

Munka-magánélet egyensúly? Az Y és Z generáció szerint van ennél jobb is

Az Y és Z generációnak a munka több mint az élet kötelező velejárója, inkább életstílusuk szerves része. Szakmai tevékenységük nem kötődik szigorúan az irodai órákhoz, hanem természetesen beleolvad a mindennapjaikba. Számukra nem a két oldal közti egyensúlyozás a cél, hanem az, hogy harmóniában éljenek – hangzott el Sáfrány Lilla HR vezetőtől a budapesti HR Fest […]

Tovább olvasom

A legtöbb munkavállalót zavarja, ha nem kap visszajelzést az állásjelentkezésére

A magyar felnőttkorúak negyede jelenleg aktívan keres munkát akár a meglévő állása mellett is. Az elmúlt két évben állást keresőknek mindössze 5%-a mondhatta el magáról, hogy minden elküldött pályázatára kapott visszajelzést a hirdetőtől.   Náluk már jelentősen többen vannak azok (18%), akiknek ezzel szemben soha egyetlen jelentkezésére sem reagáltak a munkaadók, ez a jelenség pedig […]

Tovább olvasom

A mérnöki és a pénzügyi területekre keresik a legtöbb frissdiplomást a cégek

A Profession.hu 2022 végén végzett hazai kutatása szerint a frissdiplomások jelentős részét kitevő Z generációsok többségének álláskereséssel töltött ideje 1-3 hónap között mozgott, azonban egyharmaduk saját bevallása szerint nehezen tudott elhelyezkedni, így akár egy évre vagy akár annál is több időre volt szüksége az első munkahelye megtalálásához.   A kutatásban részt vevő Z, Y és […]

Tovább olvasom

Változtak a munkahelyi biztonságra vonatkozó előírások

A Profession.hu ennek apropóján kérdezte meg a hazai munkavállalókat a gyakorlati tapasztalataikról. Az egyértelmű szabályozás ellenére több mint harmaduk semmilyen iránymutatásban nem részesült még és meglepő módon ez a fizikai munkát végző dolgozókra is igaz.   A 6/2024. (II. 8.) NGM rendelet februártól több szempontból is enyhítette a munkáltatókra vonatkozó előírásokat. Többek között már nem […]

Tovább olvasom

Mi kell ahhoz, hogy szeressük a munkahelyünket?

A felnőtt lakosság jóllétét vizsgálta országszerte a Profession.hu legfrissebb kutatásában, specifikusan kitérve a munkahelyi jóllétre és az ehhez kapcsolódó munkavállalói elvárásokra, motivációkra.   A WHO által kidolgozott, a válaszadók önértékelésén alapuló mérési módszert is felhasználó kutatás szerint a magyarok kétharmada vidámnak és jókedvűnek érezte magát nyáron, és minden második ember mondhatta el a mindennapjairól, hogy […]

Tovább olvasom

Kevesebben érzik hatékonynak magukat otthon, mint tavaly

A magyar munkavállalók és munkáltatók hozzáállása is változott valamelyest az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tavaly óta. A munkavállalók az előző évhez képest kisebb arányban gondolják úgy, hogy jobban teljesítenek home office-ban, a munkavégzési forma lelki egészségre gyakorolt hatásáról pedig megoszlik a dolgozók tapasztalata – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából.   Az otthoni munkavégzés a járványhelyzet […]

Tovább olvasom

Egyre inkább trend a horizontális karrier

A karrier évtizedeken át egyet jelentett a ranglétra megmászásával – vagyis, amikor a munkavállalók a pályakezdő pozíciótól lépkednek felfelé a menedzseri, majd vezetői szintig, függetlenül attól, hogy milyen szakterületen vagy iparágban dolgoznak. Ez azonban mára gyökeresen megváltozott. Bár most is van, aki számára az előmenetelt a magasabb pozíció jelenti, azonban egyre több olyan munkavállaló akad, […]

Tovább olvasom