24 órán át pörögtek az agykerekek és kopogtak az ujjak a billentyűzeten a Bosch és a CraftHub közös szervezésű hackathonján

A szervezők minden várakozását felülmúlta az idei Code #LikeABosch hackathon. A mindössze 22 éves átlagéletkor és a 121 fős helyszíni résztvevőszám is rekordnak számít. A verseny a hazai és régiós technológiai rendezvénypiacon is kulcsszereplő CraftHub, valamint az innovációt egyik alapértékének tekintő Bosch együttműködésével jött létre.   „A Code #LikeABosch kifejezetten a középiskolásokat, egyetemistákat és pályakezdőket […]

Tovább olvasom

Innovációs versenyt rendez a Bosch

Szeptember végén harmadik alkalommal jelentkezik a Bosch és a CraftHub közös szervezésű hackathonja, a Code #LikeABosch, melyet azzal a céllal hívtak életre 2021-ben, hogy lehetőséget adjanak a jövő tehetséges innovátorainak a bemutatkozásra.   „Középiskolásokra, egyetemistákra és fiatal pályakezdőkre egyaránt számítunk, akár csapatban, akár egyedül érkeznek – utóbbiak új formációkat alkotva állhatnak neki a fejlesztésnek. Nincs […]

Tovább olvasom

Így adna választ a következő generáció az energiaválságra

Vérszállító drón, közösségi közlekedés egységesített alkalmazása – megvannak a Yettel fejlesztői verseny nyertes koncepciói.   Több mint kétszázan regisztráltak a Yettel és a Crafthub első közösen szervezett kétfordulós fejlesztői versenyére, a ‘Hack it your way’-re. A 24 órás maratoni döntőt egy háromhetes online válogató előzte meg, ahonnan csak a legjobb 12 csapat juthatott tovább. A […]

Tovább olvasom

Az emberközpontú technológiai fejlesztéseké a jövő

Hogyan használja a mesterséges intelligenciát úttörő megoldásaihoz a világ egyik vezető optoelektronikai cége? Milyen a sikeres IT termékmenedzsement egy induló startupnál és egy többszáz fős vállalatnál? Milyen módszerekkel találja meg az utat a fogyasztók szívéhez egy felhasználói élménnyel foglalkozó specialista? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatott válaszokat a CraftHub által szervezett budapesti konferenciasorozat közönsége.   […]

Tovább olvasom

Ismét élőben rendezik meg Közép-Európa legnagyobb techfesztiválját

Május végén-június elején a budapesti Vasúttörténeti Parkba várja a szakmabelieket a világ minden tájáról a szervező CraftHub, amelynek célja egy olyan közösségi platform létrehozása, ahol a junior és szenior kódolók mellett az üzleti elemzők, projektmenedzserek, illetve a technológiai területen tevékenykedő közép- és felsővezetők is tapasztalatot cserélhetnek.   „A program összeállításakor minden évben vezérlő elvünk, hogy […]

Tovább olvasom

Stretch konferencia: Továbbra is a járvány-helyzethez való alkalmazkodás jelenti a legnagyobb vezetői kihívást

Mi köze van a szervezeti kultúrához a víruskutatásnak? Milyen trükköket vet be a csapatépítésben egy olimpikonokkal dolgozó sztáredző? Mi a szerepe az énmárkának a vállalatirányításban? Többek között ezeket a kérdéseket járta körbe a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoffja, a CraftHub által szervezett Strech konferencia nemzetközi csúcsvezetők, elismert szervezetkutatók és menedzsment tanácsadók közreműködésével. A […]

Tovább olvasom

JunctionX Budapest: 30 izgalmas innováció született a magyar szervezésű nemzetközi hackathonon

Több mint 300 fiatal fejlesztő csillogtatta meg kreativitását és szakmai felkészültségét a hétvégén a magyar CraftHub által szervezett hibrid hackerversenyen. Az induló csapatok a világ minden tájáról csatlakozhattak a budapesti JunctionX izgalmas kihívásaihoz, hogy a gyakorlatban is hasznos innovációkkal kápráztassák el az EPAM, a Vodafone, a Varian és a Wise szakértőiből álló zsűrit. Az abszolút […]

Tovább olvasom

48 óra a kódok világában: újra Budapestre érkezik a JunctionX hackathon

Hat éve indult hódító útjára a Junction-mozgalom Finnországból, az ebből kinövő JunctionX hackathon-sorozat pedig villámgyorsan letarolta a globális tech közösséget és a kódolók kedvencévé vált világszerte. A nemzetközi megmérettetés ismét Közép-Kelet-Európába hívja a tehetséges IT-fejlesztőket október 22. és 24. között, hogy innovációikkal és szakmai felkészültségükkel lenyűgözhessék a piaci nagyágyúkból álló zsűrit – és a közönséget. […]

Tovább olvasom

Craft Conference: több mint 1000 résztvevő 34 országból a régió legnagyobb, magyar szervezésű tech fesztiválján

Izgalmas előadásokkal, a szakma világszerte elismert nagyágyúival, konferenciaexpóval, DJ-vel és QuizNight-tal várta a szoftverfejlesztőket a világ minden tájáról a hazai szervezésű Craft Conference. A régió egyik legnépszerűbb technológiai és szoftverfejlesztői fesztiváljának nem titkolt célja, hogy kihagyhatatlan közösségi platform legyen a kódolók számára, ahol a szorosan vett fejlesztői tudás mellett az információs technológiához szélesebb körben kapcsolódó […]

Tovább olvasom