A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Deliága Ákos

Mostanában nagyon sok szó esik a chatbotokról, így indokolt volt meghívni egy olyan szakembert, aki évek óta ilyenek fejlesztésével foglalkozik. Deliága Ákos, a Talk-a-bot társalapítója, ügyvezetője informatikus, egy világcégnél dolgozott itthon és Szingapúrban, mielőtt saját startupját megalapította volna.   Először megbeszéljük karrierje főbb állomásait, majd a saját cég alapításával kapcsolatos tapasztalatait. Arra is kitérünk, milyen […]

Tovább olvasom

Három és fél millió eurós befektetésről döntött a hazai chatbot piacot megteremtő cég számára a Széchenyi Alapok

A közel egymilliárd forintos invesztíciót a vállalat exportpiaci terjeszkedésre, valamint a hazai kkv szektor digitalizációs fejlesztésére fordítja.   A Talk-A-Bot az elmúlt években mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett, amivel cégek külső és belső kommunikációját automatizálja. A befektetés az utóbbi, a globális szoftverpiacon már elérhető, HR digitalizációs és belső munkafolyamat szervező CHEQ külpiaci és hazai értékesítésére, […]

Tovább olvasom

Hogyan jöttek létre a chatbotok?

A chatbotok technológiája viszonylag új, viszont ahogy a vállalkozások új lehetőségeket keresnek az emberekkel való online kommunikációra, egyre népszerűbb.   Az oktatástól a szórakoztatásig rengeteg különböző szerepben láthatjuk ezeket. A létrehozásuk óta a chatbotok forradalmasították a vállalkozások és az ügyfelek közötti beszélgetéseket, ugyanis gyors és egyszerű módot biztosítanak arra, hogy az emberek hosszú várakozási idő, […]

Tovább olvasom

Egyre nehezebb megtartani a fizikai munkaerőt: mire figyeljenek a munkáltatók?

Évről évre fokozódik a fizikai munkaerőért folytatott verseny, ezért mind a toborzás, mind a megtartás egyre nagyobb problémát jelent a hazai cégeknek. Az elmúlt 5 évben a fizikai dolgozók jövedelme dinamikusan, stabilan az átlagbér-emelkedés feletti ütemben növekedett. Van olyan nagyvállalat, ami 2018 óta 67%-kal emelte a kékgallérosok munkabérét, azonban mára a magas fizetés önmagában nem […]

Tovább olvasom

Tarkababra változtatja a nevét a Talk-A-Bot, mert annak van értelme

Nehéz döntés elé került 6 éves korára az egyik legigéretesebb magyar start-up cég. A számos hazai nagyvállalat, bank és szolgáltató számára ügyfélkommunikációs chatbotot készítő és egyben működésével a hazai chatbot piacot megteremtő Talk-A-Bot (ejtsd: ‘tolkabot’) a további fejlődési lehetőségek érdekében márkaváltásra kényszerült.   „Elhamarkodott volt az induláskori névválasztásuk, emiatt a piacépítés különösen nehéznek bizonyult az […]

Tovább olvasom

Berobbantak a videóhívások Magyarország falvaiban

Egy friss hazai kutatás szerint alaposan átformálta a magyarok ügyintézési szokásait a járvány. Az idősebbek megelőzték a fiatalokat a digitális csatornákon, nagyot nőtt a videóhívások népszerűsége, és – bár nem tartjuk túl hasznosnak őket – egyre többet használjuk a chatbotokat. Abban viszont továbbra is hiszünk, hogy az van elintézve, amit magunk, személyesen járunk ki. Olyannyira, […]

Tovább olvasom

A mesterséges intelligencia a világjárvány egyik nagy nyertese

Míg a hétköznapi felhasználók egyelőre csak kóstolgatják a mesterséges intelligencia kifejezést, az AI és a c gyakorlatilag észrevétlenül vált mindennapi életünk egyik főszereplőjévé. Chatbotokkal beszélgetünk az ügyfélszolgálatokon, érdeklődésünk alapján kapunk termékajánlatot a webáruházakban, a streaming szolgáltatók pedig azonnal kitalálják, milyen tartalmakat érdemes nekünk kínálni. 2020-ban újabb területeket hódított meg az AI és rádöbbenhettünk, hogy a […]

Tovább olvasom

Végzetes lehet az újabb satufék: digitalizációval biztosíthatják a cégek az üzletmenet folytonosságot

Villámgyorsan bénította meg a világgazdaságot a koronavírus tavaszi robbanása, a krízis egész szektorokat küldött kényszerpihenőre pillanatok alatt. A sokkhatás nagy tanulsága az volt, hogy bármit is hozzon az őszi-téli időszak, egy újabb leállás vállalkozások milliót teheti tönkre világszerte. Egy friss felmérés szerint a veszélyhelyzet idején a magyar kkv-k csupán 31 százaléka tudta zavartalanul folytatni működését, […]

Tovább olvasom

Az online shopping a magyarok új hobbija

Régóta találgatják a szakértők, hogy vajon mit hoz majd az új évtized a dinamikusan fejlődő e-kereskedelem területén, az idei év eseményei azonban minden előzetes elképzelést felülmúltak. Míg a világjárvány számos szektort küldött a padlóra hazánkban is, azok a cégek, melyek sikeresen fel tudták venni az online értékesítés száguldó tempóját, nagyot nyertek: a pandémiának köszönhetően az […]

Tovább olvasom

Koronavírus: a digitális átállás már nem nyitottság kérdése

A koronavírus egy hónap alatt feje tetejére állította a digitalizációhoz fűződő viszonyunkat: míg a Cofidis Hitel Monitor kutatása szerint februárban minden második honfitársunk offline, hagyományos csatornákon intézte ügyeit, elzárkózott az új technológiai megoldások elől, valamint harmadunk elutasította az online hitelügyintézést, addig valószínűleg mára hozzáállásunk is jelentős fordulatot vett. Pár hét alatt megtörtént az ország „digitális […]

Tovább olvasom