A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) őszi tisztújításán alaposan kicserélődtek a szervezet elnökségének tagjai. Sztaniszláv András elnököt viszont újraválasztották. A régi-új elnököt az elmúlt három év eredményeiről és a következő ciklus feladatairól kérdeztük.

Három évvel ezelőtt választottak először a szövetség elnökévé. Azóta volt bő másfél év Covid, ami alapvetően felforgatta a szokásainkat úgy a munkában, mint a magánéletben, majd alighogy véget a járvány – ha véget ért egyáltalán –, jött az Ukrajna elleni orosz támadás és a lassan kilenc hónapja tartó háború. Számítottál rá, hogy szinte végig válságüzemmódban kell dolgoznod?

Nem, szerintem erre senki nem számított. Az első három elnökségi ülés után mi is áttértünk online üzemmódra, és ez végül így is maradt a ciklus végéig. Személy szerint sajnálom, mert egy igen sokszínű, dinamikus csapat jött össze, és az összetartozás érzésén sokat könnyített volna, ha élőben tudtunk volna találkozni. De ez olyan helyzet volt, amihez alkalmazkodni kellett. Így is tettünk, nagyon sok aktivitásunkat (például ügynökségvezetői találkozók, közgyűlések) áttettük az online térbe, kényszerűen is modernizálódtunk tehát.

Első ciklusod elején a tagtoborzást nevezted meg az egyik kiemelt feladatodnak. Milyen sikerrel jártál? Kiket képvisel ma az MPRSZ?

Óriási érték, hogy az MPRSZ egyszerre képviseli az egyéni tagokat – akik sok esetben szabadúszók –, az ügynökségeket és a vállalati, megbízói szférát. Mindhárom területen jól állunk. A Covid alatt segítséget adtunk az egyéni tagoknak, így sokan csatlakoztak hozzánk. Az ügynökségek egyre inkább látják az értéket a tagságban, számuk a szövetségen belül közel duplájára nőtt. A vállalati szféra nehezebb kérdés: szinte minden új tagunkkal külön-külön leültem beszélgetni, hogy megértsem, mi ad számukra értéket egy szakmai szervezeti tagságban. Velük kapcsolatban fontos azt is látni, hogy míg az ügynökségek három, a vállalatok öt munkatársat delegálhatnak, így nemcsak a vezetők, hanem szenior és junior kollégák számára is megnyílhat a lehetőség a kapcsolatépítésre, a programjainkon való kedvezményes részvételre. A mostani tisztújítás során több vállalati kommunikációs vezető is bekerült a szövetségbe, akik közül a leendő alelnök, Gáspár Bence egyik fontos programpontként emelte ki, hogy még erősebb értékajánlatot tudjunk biztosítani a vállalati tagok számára.

Hogyan értékeled az előző három évet a szövetség szempontjából? Melyek voltak a legfontosabb eredmények, és mi az, amiben szerinted jobban kellett volna teljesíteni?

Könnyű büszkének lenni, mert rengeteg újdonságot vezettünk be az elmúlt három évben. A Trendriport a szakma egyik eddigi legnagyobb dobása volt, több mint száz megszólalóval dolgoztunk, a projektet Bánhegyi Zsófia alelnök vezette. Megújult a PR-díjunk is PR Excellence Award Hungary, azaz PREXA néven Szányi Gabriella gondozásában, amelyet az idei évben továbbfejlesztettünk. Az élő zsűrizés, a nemzetközi kategória meghozta az eredményt: több mint duplaannyi pályázat érkezett.

A harmadik nagy újdonság a NextGenPR nemzetközi verseny volt, amelynek a magyarországi elődöntőjét mi szerveztük, kifejezetten a fiatal PR-szakemberek megmérettetése céljából – ez is óriási siker lett. Megszerveztük továbbá az Employer Branding Awardot, kiadtuk a Krízistérképet és számos szakmai ajánlást, könyvet. Rendszeressé váltak a szakmai egyeztetések az ügynökségvezetőkkel, elérhetővé vált nálunk egy nemzetközi akkreditációs rendszer is.

Hogy miben kellett volna jobban teljesíteni? A ciklus végén azt éreztem, hogy kicsit úgy működtünk, mint egy startup: rengeteg ötletünk volt, elképesztően sok projektet próbáltunk ki, és vártuk a szakma reakcióit. Nem az irodában vagy az elefántcsonttoronyban találtuk ki, mivel akarunk foglalkozni, hanem folyamatos párbeszédben álltunk a gyakorló szakemberekkel. Ez viszont néha a pontosság rovására ment, voltak kevésbé kidolgozott programok is – a tapasztalatokat viszont be tudjuk építeni a következő ciklus aktivitásaiba.

A Covid-válság egyértelműen a PR felértékelődését hozta a kommunikációs szakmákon belül. Tart még ez az állapot, vagy visszakerült a PR a korábbi pozíciójába?

Szerintem tart az erősödés, már csak azért is, mert több társszakma is tanul tőlünk. Nem elegáns ilyet mondani, de a válságok általában jót tesznek a PR-szakmának. Ilyenkor ugyanis hirtelen több stakeholderrel kell folyamatos és kétirányú kommunikációt fenntartani, a válságidőszakokban általában csökken az értékesítéstámogató marketingtevékenység, a vezetők viszont saját bőrükön is érzik a kommunikáció fontosságát és stratégiai szerepét. A Covid és a háború (illetve az energiaválság és recesszió) mellé behoznám a klímaváltozás kérdését is, mert ez ma már része minden kommunikációnak. A kommunikációs tortából az is látszott, hogy a PR által kihasított szeletnek nemcsak a mérete nőtt tavaly a megelőző évhez képest, hanem az aránya is. Ezt tapasztalom nemzetközi területen is: a nemrég bemutatott World PR Report szerint is egyértelműen erősödik a PR szerepe, de még mindig sokat kell tennünk annak érdekében, hogy a szervezetek vezetői megértsék a szakmánk stratégiai jelentőségét, és ne tartalomgyárosokként vagy sajtósként tekintsenek a PR-esekre.

A szövetség tagja, illetve partnere olyan nemzetközi szervezeteknek, mint az ICCO, a CIPR és az IPRA. Milyen gyakorlati előnyöket jelent a tagoknak, illetve a szakmának a nemzetközi kapcsolatrendszer?

A legerősebb és legaktívabb kapcsolatunk szervezeti szinten az ICCO-val épült ki. Rajtuk keresztül szervezzük a NextGenPR versenyt, az ügynökségi akkreditációt, de van ügynökségkereső szolgáltatásuk, belső online tudásanyaguk, nemrég jelent meg a World PR Report, elérhető az ICCO Global Award, és ami szintén fontos, hogy nemzetközi szakmafejlesztési projektekbe (például etikai kérdésekben) is be lehet csatlakozni. A CIPR elsősorban tudásanyagot tesz elérhetővé, az IPRA pedig a Golden World Award, illetve korábban az Eventiada versenyekhez adott támogatást.

A hivatalos együttműködéseken túl szerencsére sokan keresnek meg engem is, tanácsot kérve akár a szakmai tagságot illetően, akár nemzetközi ügyfél- vagy ügynökségipartner-keresésben. Éveken keresztül vezettem a CIPR nemzetközi tagozatát, jelenleg pedig az ICCO pénztárnoka vagyok, ezért sokkal többet tudok mesélni ezekről a szervezetekről, mint ami a honlapokon olvasható.

Minden szakma életében fontos az elvégzett munka értékelése, a megmérettetés. Mennyit érnek ma a PR szakmai díjai, a PREXA (PR Excellence Award Hungary) és az Employer Branding Award? Várhatóak ezek kapcsán lényeges változások?

Sokat érnek, egyértelmű visszajelzések, és sok esetben a díjazottak pozíciója is erősödik általuk például a tenderezési folyamatokban. Az élő (startupos pitchelős) zsűrizés, valamint a nemzetközi kategória egészen más szintet (és hangulatot) adott a PREXA megmérettetésnek. A NextGenPR pedig nagyon egészséges versenyt indított el az ügynökségek között, hiszen a fiatalok bemutatkozása jó fokmérője lehet az ügynökség színvonalának. Bízom benne, hogy ennek a díjnak a presztízse is évről évre növekszik majd, és az ügynökségek mellett vállalati csapatok is indulni fognak a jövőben.

Ma szinte minden szakma – nem csak a kommunikáció – egyik legnagyobb problémája az utánpótlás hiánya, az, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő számú és képzettségű fiatal szakember. E téren hogy áll a PR-szakma?

Mint majdnem minden más szakma. (Nevet.) A mi szakmánk szépsége – legalábbis szerintem –, hogy egyszerre kell racionálisnak (érteni a számokat, szervezeti struktúrákat, társadalmi és gazdasági összefüggéseket) és kreatívnak lenni. Ma egyre többen egyre inkább specializálódnak, és sokszor nehéz valóban nyitott, minden iránt érdeklődő fiatalokat találni. Az utánpótlás kérdése nemzetközi szinten is a legégetőbb probléma, ezt hallom a külföldi eseményeken is az összes vezetőtől.

Az utánpótlás és a képzés rendkívül összetett kérdés. Nagyon sok múlik a felsőoktatási képzések rendszerén – az intézmények még mindig elsősorban az elmélet átadására koncentrálnak (ami egyébként valóban a fő feladatuk), az így megszerezhető tudás viszont nehezen használható a gyakorlati munka során. Szakmai szövetségként felelősségünk van abban, hogyan segítünk a főiskoláknak, egyetemeknek a képzéseik fejlesztésében – ez lesz az egyik kiemelt terület Ludvig Orsolya (frissen megválasztott elnökségi tag, aki maga is oktató – a szerk.) feladatai között. Képzésnek számítanak továbbá a különböző tanfolyamok, workshopok is, amelyek már egy-egy speciális téma köré csoportosulnak (például prezentációs tudás, jogi vagy épp technológiai ismeretek). Szintén képzésnek számíthat egy-egy nagyobb szakmai konferencia, ahol hazai és nemzetközi előadóktól vagy átfogó trendeken, vagy konkrét esettanulmányokon keresztül tanulhatunk.

Az elmúlt években nemcsak a képzések témája, hanem az eszközök is rengeteget változtak: az online világban elérhetővé váltak webinarok, e-learning-platformok, kurzusokat vehetünk (akár ingyen) a Harvardról is; ezt is érdemes integrálni tehát a közös gondolkodásba. És talán a legfontosabb: az utánpótlás és a képzés problémáját leginkább az ügynökségek, illetve a vállalati kommunikációs vezetők látják, ezért a megoldást, a javaslatokat velük együtt fogjuk kidolgozni.

Az angol CIPR szervezetben évtizedek óta működik a CPD (Continuing Professional Development) rendszere, amiben minden tag összeállíthatja a saját képzési tervét, és minden tevékenységét itt tudja regisztrálni, ezzel pontokat gyűjt. Ez rendkívül ösztönző program, minden szakmabelinek kizárólag a saját érdekét szolgálja – valami hasonló bevezetését tervezem Magyarországon is, de részleteket majd később fogok elárulni.

Tavaly októberben jelent meg a szakma eddigi legnagyobb átfogó értékelése, a PR Trendriport, amelyet kétévente terveztek kiadni. A munkát kezdeményező és koordináló Bánhegyi Zsófia nem vállalt pozíciót az új elnökségben. Lehet már tudni, ki fogja össze a Trendriport 2023-as kiadását?

Abban maradtunk, hogy két-három évente igyekszünk megismételni a riportot, attól függően, hogy a piaci változások mit indokolnak. Azt fontosnak tartom, hogy a szövetség életében legyenek nagyobb projektek, amiket jó, ha egy-egy vezető felkarol, útnak indít; a későbbi megvalósítás pedig már az iroda feladata legyen, hiszen így tartható fenn a folytonosság. Bízom benne, hogy Zsófira számíthatunk majd a következő kiadásnál is. Úgy vélem, annak ellenére, hogy valaki nem tagja az elnökségnek, még ugyanúgy vihet projektet – öröm volt látni, hogy a nemrég lezajlott tisztújítás után többen is megkerestek, hogy milyen szakmai aktivitásokat szerveznének, amihez az MPRSZ nagyon szívesen ad támogatás. Egyelőre azt tapasztalom, hogy művészeti kommunikáció, digitalizáció és technológia, CSR és stakeholder engagement témakörben komoly érdeklődés van, igyekszem minden ilyen kezdeményezést támogatni. Ettől lesz ez a szervezet igazán inkluzív.

Összeállt már a következő három év programja, munkaterve? Neked melyek a prioritásaid a következő ciklusra?

Több irányvonal is felmerült: biztosan fogunk foglalkozni a különféle tagtípusoknak nyújtott egyedi szolgáltatásokkal, kiemelten szerepel programunkban a képzés kérdése, és remélem, tudunk majd láthatót alkotni a szakmafejlesztés területén is, erősítve a PR stratégiai szerepét a vállalatvezetésben. Az elmúlt ciklusban személy szerint elsősorban az itthoni projektekre koncentráltam, de elég sokat dolgozom nemzetközi környezetben is. Ha sikerül megerősíteni az MPRSZ-irodát, és az elnökségi tagok is aktívak lesznek önálló projektekkel, akkor több időt tudok majd szánni arra, hogy újabb szintre emeljük a nemzetközi kapcsolatainkat, régiós, európai és globális szinten is.

Az elnökségi programterv általában egy-két hónap alatt áll össze, és közösen fogjuk megtervezni, hiszen minden megválasztott vezető komoly ambícióval és ötletekkel érkezett – ezekből formálunk majd programot.

Az alapszabályunk változásával a ciklusok kétévesek lettek, aminek szerintem több előnye is van. Egyrészt a megválasztott vezetés még dinamikusabbá válik, hiszen „csak” két éve van megmutatni magát, elindítani valami újat; másrészt ez könnyebben vállalható elkötelezettség a vezetők részéről, vonzóbbá válik tehát számukra tisztséget vállalni; harmadrészt pedig jobban megmozgatja azokat, akik a napi munkájuk mellett a szakmájukért is többet tennének, hiszen kétévente bekerülhetnek a vezető testületekbe, hogy megvalósítsák elképzelésüket. Úgy látom, hogy az MPRSZ láthatósága és elismertsége sokat nőtt az elmúlt években, sokkal többen csatlakoznak bármely kezdeményezésünkhöz, mint korábban, és egyre többen fordulnak hozzánk ötletekkel, amelyeknek a megvalósításában fogunk tudni segíteni.