Szavaztat a Szentkirályi

Hírek

A novemberben kiválasztott három ígéretes sportoló olimpiai felkészülését támogató ásányvízmárka a hónap végéig szavazást tart. A fiatal versenyzők felkészülési támogatását a voksok arányában szétosztva, újabb 1 millió forinttal támogatja a Szentkirályi.

November végén hirdették ki a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen indított Szentkirályi Tehetségprogram 2017. évi nyerteseit, akik a program keretében egy-egy millió forint értékű támogatást kapnak. Január 8-tól a közönség is bekapcsolódhat a nyertesek támogatásába: a három sportoló közül szavazhatnak kedvencükre, akik között a Szentkirályi a szavazatok arányában további egymillió forintot oszt szét.

A Szentkirályi Tehetségprogram célja, hogy támogatást nyújtson a jövő bajnokainak ahhoz, hogy tovább gyarapíthassák Magyarország eddigi 176 olimpiai aranyérmét. A Kovács Katalin kajakozó, Darnyi Tamás úszó és Majthényi Szabolcs vitorlázó részvételével kiválasztott három ígéretes fiatal sportoló – akik december közepétől az ásványvizes palackok címkéin láthatók – támogatásához január 8-tól a közönség is hozzájárulhat, ugyanis a szavazatok arányában a Szentkirályi további egymillió forintot oszt szét a három sporttehetség között.

A közönség Varga Ádám hatszoros ifjúsági világbajnok kajakozó, az ifjúsági Európa- és világbajnok úszó Németh Nándor és a mindössze 14 éves, Európa-bajnoki 10. helyezett vitorlázó Benyó Máté közül választhatja ki a kedvencét.

A szavazók január 8-31. között nyereményjátékban is részt vehetnek: akik jól tippelnek a játékban feltett kérdésre, megnyerhetik a 3 db POLAR M200 pulzusmérő óra egyikét.

„A Tehetségprogram tavaly is rengeteg támogatót mozgósított, ezért határoztunk úgy, hogy a közönségszavazás során idén is bárki támogathatja kedvencét.” – mondta el van der Wildt Nikolett, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. marketingvezetője.

SOCIAL MEDIA