A COOP továbbra is a Magyar Olimpiai Csapat támogatója

Hírek

A COOP a következő négy év során is gyémánt fokozatú támogatóként segíti a Magyar Olimpiai Csapat felkészülését és kiemelt szponzora marad a női és férfi kézilabda-, valamint a férfi vízilabda-válogatottnak.

„Mi az üzleti életben, ahogyan a sportban is tiszteljük a csapatmunkát, a becsületes, kemény küzdéssel és kitartással elért kimagasló teljesítményeket. Éppen ezért folytatni kívánjuk a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Olimpiai Csapat támogatását” – mondta Pekó Lászlóa CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke abból az alkalomból, hogy a COOP üzletlánc és a MOB vezetői aláírták a következő olimpiai ciklusra vonatkozó stratégiai együttműködési megállapodást.

Pekó László kiemelte: a COOP társadalmi felelősségvállalási programjában kiemelt szerep jut a magyar élsportnak. A cégcsoport 1996 óta segíti a MOB-ot, emellett nagy hangsúlyt fektet a sport, az olimpiai eszme és mozgalom népszerűsítésére is. Ennek keretében 2004 óta minden olimpiai évben, a MOB-bal és neves olimpikonokkal együttműködve a COOP megszervezi a „Küldjünk közösen egy hajrát” olimpiai mozgalmat. „Eddig ezekben az években 2700 boltunkban, vásárlóinkkal, szurkolókkal együtt több 10 kilométernyi hajrászalagra írt üzenettel bíztattuk olimpikonjainkat, alkalmanként 130 rendezvényen népszerűsítettük a különböző sportágakat, találkozhattak a gyermekek, fiatalok példaképeikkel.”

Kulcsár Krisztián, a MOB tíz napja megválasztott új elnöke elmondta: újdonsült elnökként szimbolikusnak tartja az együttműködési megállapodás aláírását, ugyanis kiemelt kérdésként tekint a vállalati szektorral való piaci alapú együttműködésre. „A MOB hosszú távú biztos működéséhez elengedhetetlenek az ilyen kapcsolatok. Ezeknek az egyik legjobb példája a COOP-pal való együttműködés.” A MOB elnöke kihangsúlyozta: a cégcsoport 21 éve támogatja a szervezetet, ami 6 nyári és 5 téli olimpiát fed le. „Ez azt jelenti, hogy a COOP 125 magyar olimpiai érem megszerzését támogatta.”

A COOP a MOB támogatása mellett kiemelt szponzora a Magyar Kézilabda Szövetségnek, illetve a Magyar Vízilabda Szövetségnek. Az esemény keretében a két sportszövetséggel folytatott együttműködés megerősítéséről is megállapodást írtak alá. A két szövetség részéről Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a MOB elnökségi tagja, illetve Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke írta alá a megállapodást.

Pálinger Katalin kiemelte, hogy nagyon fontos az a fajta támogatás, amelyet a COOP nyújt a szövetségük számára. Hozzátette: a sydney-i olimpia előtt, a COOP által szervezett „Küldjünk közösen egy hajrát” kampányban még aktív kézilabdázóként személyesen is részt vett. „Nagyon jó volt sportolóként érezni, hogy mennyire szeretnek minket a szurkolók, mennyi biztatást küldtek nekünk” – tette hozzá.

Dr. Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség olyan reklámpartnerének nevezte a COOP-ot, amellyel sok éve kölcsönös elégedettség, baráti viszony mellett tudnak együttműködni. A volt szövetségi kapitány több mint 20 éves kapcsolatot ápol az üzletlánccal, amelynek keretében 2010 óta a Coop Segély Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét is betölti.

SOCIAL MEDIA