RTL: 30 millióért tapsoltat az MTVA

Hírek

December elején ismét közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), az EKR-be feltöltött dokumentumok szerint pedig már meg is van a nyertes: a Casting Office Kft. nettó 29 millió 760 ezer forintos ajánlati árral – írja az rtl.hu.

 

A műszaki leírás szerint az MTVA a szolgáltatást jellemzően a Kunigunda útján található székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen veszi igénybe. A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való un. »tapsoló« feladatok ellátása – írták.

Az eljárásban a mennyiségeknél 12 hónapos időszakkal számoltak, a keretösszeget az MTVA egyéves várható igényét figyelembe véve határozták meg. Eszerint a közönség igénybevétele napi legfeljebb 12 óra, a tervezett maximum létszám 200 fő naponta, a tervezett maximum létszámmal számolva 16 felvételi nap. Megjegyzik, hogy a közönség adott felvételi napon igénybe vett valós létszáma változhat a szolgáltatási igényben megrendeltek szerint, ebből adódóan a valós felvételi napok száma is változhat. A szolgáltatás becsült mennyisége mindezek alapján 3200 fő.

A tapsbeszerzés érdekessége, hogy az MTVA tavaly júliusban írt ki ugyancsak 30 millió forintos keretösszeggel közbeszerzést közönség biztosítására, ezt ugyancsak a Casting Office Kft. nyerte, augusztus közepén kötöttek szerződést. A megrendelő az összeg 70 százalékára vállalt lehívást, ahogyan jelen közbeszerzésnél is.

Ugyancsak 12 hónappal számoltak, a szerződést azonban nem egyéves időtartamra, hanem a keretösszeg kimerüléséig kötötték. Ez az új eljárásból kiindulva kimerülhetett, viszont a kalkulációban használt 12 hónap bőven nem telt le. Erről megkérdeztük az állami médiát is, válaszukkal bővítjük cikkünket – teszik hozzá.

 

Fotó: Zih Zsolt / MTI

 

SOCIAL MEDIA