Több mint egymilliárd forint két új jogdíjra

Hírek

Globális és hazai műsorszolgáltatókkal vívott évtizedes jogi erőfeszítések eredményeként az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a világon az elsők között érvényesítette az előadók jogdíjhoz fűződő jogait az internetes elhangzások és az MTVA-s rádiós ismétlések területén. Az ésszerű kompromisszumok árán a rádiótól és a streaming társaságoktól kiharcolt, egy évtizedre visszamenőleg 75 ezer előadónak kifizetett jogdíjak összege a jogosultkutatás eredményével együtt meghaladja az egymilliárd forintot.

 

A korábban már kifizetett kereskedelmi rádiós jogdíjak után most először MTVA-s rádiós ismétlési jogdíjakat is kifizet az EJI. Az egyesület kitartó, következetes munkával jutott hozzá azokhoz az adatokhoz, amelyek lehetővé tették a magyar közszolgálati média eredetileg saját céljaira készített – tehát lemezen soha ki nem adott – 70 ezer, túlnyomórészt a rendszerváltás előtt készített, de a mai napig ismételt felvételének feldolgozását. Az előadók és szereplők pontos beazonosításához a Petőfi, a Kossuth, a Bartók, a Dankó, a Duna World rádiók és más kisebb közszolgálati adások 52 millió másodpercnyi hanganyagát kellett feldolgozni – írják.

Míg a kereskedelmi hangfelvételekre vonatkozó, nyáron lezárt felosztás jogdíja elsősorban a popzene felvételeinek jutott, a rádiós ismétlési jogdíjak felosztása a legnagyobb számban a magyar nóta, népzenei és cigányzene előadók számára hozott bevételt, és zömmel ebből a körből került ki a 100 legmagasabb összegű kifizetés is. A média hagyományos területein rendszerint háttérbe szoruló hangjáték és versmondás színészei is ennek a munkának az eredményeképpen jutottak hozzá járandóságukhoz, ugyanúgy, ahogyan a jazz- és a komolyzenei előadások művészei. Tekintettel arra, hogy az egykori Magyar Rádió szinte kizárólag magyar előadókkal dolgozott, ezért a jogdíj is zömében magyar előadókat illet meg.

A mostani kifizetés a 2012-2021 közötti időszak, azaz kilenc esztendő együttes összege megközelíti a 660 millió forintot. Mivel a rádió részéről a sok évtizede készített felvételekre vonatkozó adatszolgáltatás még mindig nem teljes, az EJI folytatja a kutatást és az eredmények feldolgozása után további jelentős összegek megállapítása várható.

 

Spotify jogdíjak

Az EJI világszerte az első előadói jogkezelő szervezet, amely a jogdíjfizetés kikényszerítése mellett megegyezésre jutott két meghatározó nemzetközi streaming szolgáltatóval, a Deezerrel és a Spotify-jal arról, hogy csak az engedélyével használhassa az előadók felvételeit. Ezzel lehetővé vált a jogdíjak pontos megállapítása.

A mostani felosztás a Spotify által 2012 óta streamingelt felvételek jogdíjait rendezi. A szolgáltató összesen csaknem 3.500.000 felvétel után számolt el az EJI-vel. Sokmilliárd elhangzás adatainak feldolgozását követően 260 millió forint jogdíj került felosztásra 75 ezer előadó között, akik között a hazai előadók száma, illetve aránya és így a nekik fizetendő jogdíjak összege is sajnálatosan alacsony. A kifizetésre kerülő jogdíj összege tartalmazza a magánmásolási díjakból ráosztott jogdíjat is.

 

Jogosultkutatás

Az EJI szakemberei folyamatosan dolgoznak azon, hogy megtalálják azoknak a jogdíjaknak a gazdáját, akik a korábbi években lezárt felosztásokból a legfontosabb adatok hiánya miatt kimaradtak. Ezúttal 90 millió forint jogdíj jogosultját sikerült minden kétséget kizáróan beazonosítani és a járandóságot kifizetni.

Az EJI egyébként a külföldi jogkezelőkkel ápolt együttműködése eredményeként a jelenlegi kifizetésekkel együtt több mint négymillió forintot fizetett ki a jogosultaknak.

 

Fotó: Markus Spiske/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA