Rossz állapotúak a magyar zászlók

Hírek

A poliészterből készülő magyar zászlók egyre kevésbé tudnak ellenállni a folyamatosan erősödő UV-sugárzásnak és a szmognak, ennél fogva a 6-12 méteres árbócrúdon lévő kültéri zászlók 6-9 hónapnál, a fali zászlók 1-2 évnél nem is bírják tovább a közterületeken,  illetve az épületek homlokzatán. Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a zászlók elenyésző költséget jelentenek az önkormányzatok számára, de sok településen nem fordítanak rájuk kellő figyelmet, holott törvényi kötelezettségük lenne időközönként cserélni és mosni a lobogókat. A Poliformnál a magyarországi zászlókultúra továbbfejlesztése a cél, ezért most elkezdtek egy olyan alapanyaggal dolgozni, mely akár 50 százalékkal is megnövelheti a zászlók élettartamát.

Magyarországon törvény mondja ki, hogy az önkormányzatok és az intézményeik előtt lobognia kell a magyar zászlónak. Ennek a kötelezettségnek túlnyomó részben még a legkisebb települések is eleget tesznek, annál nagyobb probléma viszont, hogy a zászlókat nem tisztítják és nem cserélik az előírtak szerint.

 

Olcsó lenne, mégsem vesznek újat

Papp János, aki 16 évig volt a Pest megyei Kóka település polgármestere, arról beszélt, hogy árbócrúdon még a legjobb minőségű kültéri zászlók is csak 6-9 hónapot, homlokzaton pedig 1-2 évet bírnak ki, mert az egyre erősödő UV-sugárzásnak nem tudnak ellenállni. Az sem lenne ugyanakkor megoldás, ha olyan alapanyagot találnának, amivel több évre kitolható lenne a zászlók élettartama, mert a szmog miatt nagyon rövid idő alatt elkoszolódnak.

A magyar nemzeti zászlót kötelező az önkormányzatok, illetve azok intézményei előtt kihelyezni, és negyedévenként tisztítani, mosni kellene őket. Három hónap elteltével ez még működik is, de mivel a szmog kémiai reakcióba lép a poliészterrel, ezt követően már eltávolíthatatlan lesz a szemmel is látható szennyeződés, és drasztikusan csökken a textil alapanyag szakítószilárdsága. A csere félévente lenne aktuális, de az ország nagy részén kilenc hónap után sem foglalkoznak ezzel, tisztelet a kivételnek” – mondta a zászlószakértő.

Hozzátette, hogy az elkoszolódott, elszakadt zászlókat annak ellenére hagyják fent a szabályszegők, hogy a cseréjük az önkormányzatok számára elenyésző összeg lenne.

Papp János elmondta, hogy a beszállítók egyelőre nem hajlandóak ráállni az UV-sugárzásnak ellenállóbb alapanyagok gyártására, mert nem éri még meg nekik, de a Poliform már elkezdett egy olyan zászlóanyagot forgalmazni, aminek az élettartama akár a másfélszerese is lehet a korábban piacon lévőknek, ráadásul nem is akarnak ebből árversenyt csinálni.

Mint fogalmazott, Skandinávia európai szinten az élmezőnyben jár a zászlóhasználatban: Svédországban, Dániában és Norvégiában akár tízszer annyi zászló is loboghat a levegőben, mint itthon. A zászlókultúra az északi országokban sokkal fejlettebb, ugyanis napnyugta után magánszemélyeknél, cégeknél sem lehet fent hagyni a nemzeti zászlókat, és napkelte előtt tilos azokat felvonni. A tradíció szerint a mai napig varrott lobogókat használnak, így azokat annyi darabból kell összevarrni, ahány színből áll az adott zászló.

 

Március 15. jó apropó a zászlócserére

Papp János arra is felhívta a figyelmet, hogy a zászlóhasználatnak sokszor komoly jelentősége is lehet, hiszen a mi szívünket is eltölti a boldogság, ha külföldön járva a piros-fehér-zöld színskálával találkozunk.

A Poliform ügyvezető tulajdonosa elmondta, hogy minden évben egy üde színfoltot jelent a tavasz közeledtével a március 15-i nemzeti ünnep, ami alkalmat kínál az elkoszolódott, elhasznált zászlók cseréjére, hiszen az emberek is igénylik, hogy megélénküljenek a települések utcái.

A legtöbb ilyen zászló kis méretű, nyeles és villanyoszlopokra tűzhető. Jellemzően 2-3-4 nappal az ünnep előtt helyezik ki azokat, majd ugyanennyivel utána szedik le a lobogókat. Ezek szinte elővarázsolják a tavaszt, hiszen március 15-én még nem zöldell a természet. A lakosok ki vannak éhezve erre, és az önkormányzat felelőssége, hogy még fokozottabban figyeljen a közterületeken a dekorációra” – zárta szavait a szakember.

SOCIAL MEDIA