A poliészterből készülő magyar zászlók egyre kevésbé tudnak ellenállni a folyamatosan erősödő UV-sugárzásnak és a szmognak, ennél fogva a 6-12 méteres árbócrúdon lévő kültéri zászlók 6-9 hónapnál, a fali zászlók 1-2 évnél nem is bírják tovább a közterületeken, illetve az épületek homlokzatán. Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a zászlók elenyésző költséget jelentenek az önkormányzatok számára, de sok településen nem fordítanak rájuk kellő figyelmet, holott törvényi kötelezettségük lenne időközönként cserélni és mosni a lobogókat. A Poliformnál a magyarországi zászlókultúra továbbfejlesztése a cél, ezért most elkezdtek egy olyan alapanyaggal dolgozni, mely akár 50 százalékkal is megnövelheti a zászlók élettartamát.
Magyarországon törvény mondja ki, hogy az önkormányzatok és az intézményeik előtt lobognia kell a magyar zászlónak. Ennek a kötelezettségnek túlnyomó részben még a legkisebb települések is eleget tesznek, annál nagyobb probléma viszont, hogy a zászlókat nem tisztítják és nem cserélik az előírtak szerint.
Olcsó lenne, mégsem vesznek újat
Papp János, aki 16 évig volt a Pest megyei Kóka település polgármestere, arról beszélt, hogy árbócrúdon még a legjobb minőségű kültéri zászlók is csak 6-9 hónapot, homlokzaton pedig 1-2 évet bírnak ki, mert az egyre erősödő UV-sugárzásnak nem tudnak ellenállni. Az sem lenne ugyanakkor megoldás, ha olyan alapanyagot találnának, amivel több évre kitolható lenne a zászlók élettartama, mert a szmog miatt nagyon rövid idő alatt elkoszolódnak.
„A magyar nemzeti zászlót kötelező az önkormányzatok, illetve azok intézményei előtt kihelyezni, és negyedévenként tisztítani, mosni kellene őket. Három hónap elteltével ez még működik is, de mivel a szmog kémiai reakcióba lép a poliészterrel, ezt követően már eltávolíthatatlan lesz a szemmel is látható szennyeződés, és drasztikusan csökken a textil alapanyag szakítószilárdsága. A csere félévente lenne aktuális, de az ország nagy részén kilenc hónap után sem foglalkoznak ezzel, tisztelet a kivételnek” – mondta a zászlószakértő.
Hozzátette, hogy az elkoszolódott, elszakadt zászlókat annak ellenére hagyják fent a szabályszegők, hogy a cseréjük az önkormányzatok számára elenyésző összeg lenne.
Papp János elmondta, hogy a beszállítók egyelőre nem hajlandóak ráállni az UV-sugárzásnak ellenállóbb alapanyagok gyártására, mert nem éri még meg nekik, de a Poliform már elkezdett egy olyan zászlóanyagot forgalmazni, aminek az élettartama akár a másfélszerese is lehet a korábban piacon lévőknek, ráadásul nem is akarnak ebből árversenyt csinálni.
Mint fogalmazott, Skandinávia európai szinten az élmezőnyben jár a zászlóhasználatban: Svédországban, Dániában és Norvégiában akár tízszer annyi zászló is loboghat a levegőben, mint itthon. A zászlókultúra az északi országokban sokkal fejlettebb, ugyanis napnyugta után magánszemélyeknél, cégeknél sem lehet fent hagyni a nemzeti zászlókat, és napkelte előtt tilos azokat felvonni. A tradíció szerint a mai napig varrott lobogókat használnak, így azokat annyi darabból kell összevarrni, ahány színből áll az adott zászló.
Március 15. jó apropó a zászlócserére
Papp János arra is felhívta a figyelmet, hogy a zászlóhasználatnak sokszor komoly jelentősége is lehet, hiszen a mi szívünket is eltölti a boldogság, ha külföldön járva a piros-fehér-zöld színskálával találkozunk.
A Poliform ügyvezető tulajdonosa elmondta, hogy minden évben egy üde színfoltot jelent a tavasz közeledtével a március 15-i nemzeti ünnep, ami alkalmat kínál az elkoszolódott, elhasznált zászlók cseréjére, hiszen az emberek is igénylik, hogy megélénküljenek a települések utcái.
„A legtöbb ilyen zászló kis méretű, nyeles és villanyoszlopokra tűzhető. Jellemzően 2-3-4 nappal az ünnep előtt helyezik ki azokat, majd ugyanennyivel utána szedik le a lobogókat. Ezek szinte elővarázsolják a tavaszt, hiszen március 15-én még nem zöldell a természet. A lakosok ki vannak éhezve erre, és az önkormányzat felelőssége, hogy még fokozottabban figyeljen a közterületeken a dekorációra” – zárta szavait a szakember.
