Regionális vezető szerepre tör a Szallas.hu

Hírek

Az organikus növekedés mellett a Hotel.de-vel kötött megállapodás is segít a célok elérésében.

A belföldi turisztikai piac bővülését is jelentősen túlszárnyalva 1,34 milliárd forintra emelte árbevételét tavaly a Szallas.hu, ami 66 százalékos növekedésnek felel meg. „Itthon 60, míg külföldön 80 százalékos volt a bővülésünk. Összesen közel 10 milliárd forint értékben 1,2 millió vendégéjszakát közvetítettünk a múlt évben” – ismertette a cég főbb eredményeit Varga Zoltán ügyvezető.

A 2007-ben alapított cég tavaly megnyerte a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 díjat, melyet évről évre a régió leggyorsabban növekvő technológiai vállalatának adnak át. „A bővülés alapját két tényező adja. Egyrészt a belföldi turizmus növekedése, mely idén sem torpan meg, becsléseink szerint elérheti a 9 százalékot. Másrészt évről évre emelkedik az online szállásfoglalás aránya, mely 2015-ben akár a 60 százalékot is elérheti” – mondta Varga Zoltán. A szakember hozzátette, a Szallas.hu egyre nagyobb szerepet játszik a külföldiek beutaztatásában is, tavaly például a Lengyelországból érkező vendégszám erőteljes növekedését tapasztalták.

2014-ben a Szallas.hu jelentős szálláshelykínálatot épített ki Horvátországban, így az egyik legnagyobb hazai kiutaztatóvá vált. Az organikus növekedés mellett ehhez az is hozzájárult, hogy a cég 2014 végén megállapodást kötött a Hotel.de szállásközvetítő oldallal, így jelenleg már 127 400 szálláshely érhető el a Szallas.hu oldalán. „A Hotel.de kínálatának teljes integrációja márciusra fejeződik be, így tavasztól a magyarok már 5 kontinensre tudnak nálunk szállást foglalni. Célunk, hogy nemcsak a hazai, hanem a közép-európai szállásközvetítő piac vezetőjévé váljuk az elkövetkezendő 3 évben. Ehhez kapcsolódóan idén eddig legnagyobb nyereményjátékunkat hirdetjük meg, melynek keretében egy BMW 218-as személygépkocsit sorsolunk ki magyar vendégeink körében” – tette hozzá Varga Zoltán.

SOCIAL MEDIA