Régi-új elnök a MEME élén

Karrier Kiemelt

Ismét Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete a február 20-án megtartott éves közgyűlésén. Az itthon működő televíziós vállalkozásokat egyesítő szakmai szervezet egyhangú szavazással megválasztott régi-új elnökének megbízatása további két évre szól.

 

Dr. Tóth Csaba a magyar televíziós iparág igazi veteránja. A 49 éves szakember jogászként kezdte a pályáját, a kétezres évek elején a Hogan Lovells nemzetközi ügyvédi irodában dolgozott senior ügyvédként, itt főképp média- és távközlési joggal foglalkozott. 2009-től csaknem tíz éven át a Chello Central Europe, majd az AMC Networks Central and Northern Europe regionális jogi igazgatójaként tevékenykedett. 2017-ben váltott és az AMC Networks közép-európai saját gyártásáért lett felelős, ebből az időszakból számos sikeres ismeretterjesztő sorozat, magazinműsor és talkshow kreatív produceri munkája fűződik a nevéhez. 2021-től a Scripted Productions új divízióját vezette, ahol kifejezetten a heti sorozatok és streaming tartalmak fejlesztéséért és gyártásáért felelt. 2023-ban váltott, jelenleg egy neves regionális gyártócég, a Paprika Studios nemzetközi tartalomstratégiáját fejleszti.

Csaba mindezek mellett számos magyar játékfilm társproducere és dramaturgja volt, a filmkészítés hatalmas rajongója. Szabadidejében a Mosoly Alapítvány kuratóriumának és a francia Pompidou Központ támogatói bizottságának is lelkes tagja, személyes szenvedélye a kortárs műgyűjtés. A MEME elnöki tisztét 2022. óta tölti be.

Az elnök munkáját továbbra is a MEME tavaly újraválasztott alelnökei, Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója és Vaszily Miklós, a TV2 igazgatósági elnöke segítik.

Tóth Csaba tavaly novemberben a Márkamonitor rádióműsorának a vendége volt, a beszélgetés itt hallgatható meg.

 

SOCIAL MEDIA