Országmárka-pályázat

Hírek

Kiemelkedően sok, összesen 216 logó és szlogen érkezett a Magyar Turisztikai Ügynökség országmárka pályázatára, amelyeket a szakmai zsűri és a közönség is értékelt az elmúlt két hétben. A szakmai zsűri véleménye szerint több beérkezett pályamű mögött is kimagaslóan jó ötletek és tervek vannak, ezért úgy döntöttek: nem győztest hirdetnek, hanem az öt legmagasabb pontszámot kapó pályázóval és szakmai szervezetek bevonásával tovább dolgozva alakítják ki Magyarország turisztikai országmárkáját.

A Magyar Turisztikai Ügynökség országmárka logó- és szlogenpályázatára összesen 122 pályázat érkezett, és mivel több pályázó nem csak egy, hanem két vagy akár három szlogen és logótervet is elkészített, ezért összesen 216 munka közül kellett választania a szakmai zsűrinek és a közönségnek is. Az MTÜ logó- és szlogenpályázatának célja az országhoz legméltóbb, hazánk értékeit leginkább kifejező logó és szlogen megtalálása. A győztes arculat hosszú távon meghatározza majd az ország turisztikai üzenetét, a feladat tehát megtalálni azt a logót és szlogent, amely megtestesíti a hazai élménykínálatot, pozícionálja az országot, és beazonosíthatóvá, megkülönböztethetővé teszi a turizmus nemzetközi kínálatában.

„Az országmárka fontossága a globalizáció miatt megnövekedett versenyben felértékelődött, az országok több fronton versenyeznek a befektetők, turisták, az ország termékeit fogyasztók, a média, a magasan kvalifikált külföldi munkaerő vagy más országok kormányainak figyelméért, és ebben a versenyben egy pozitív országmárka meghatározó versenyelőnnyé válhat” – mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, majd hozzátette: „Az országmárkánk megalkotása fontos feladat, törekednünk kell arra, hogy ezt a márkát mindenki a magáénak tudja érezni és azonosulni tudjon vele az ország egész területén.”

A pályázók közül többen is nagyon jól végiggondolt, az ország kínálatát kreatívan bemutató és szakmailag magas szinten kivitelezett munkát adtak le. A pályázatokat szakmai zsűri véleményezte, amelynek tagja volt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Auth Attila, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, Lobenwein Norbert, a Sziget fesztivál fesztiváligazgatója és Takács Ákos, a Red Bull marketingvezetője. Emellett a közönség is véleményt mondhatott, az interneten szavazhatott a logókra és a szlogenekre.

„Nagyszerű érzés volt látni azt, hogy milyen sok pályázat érkezett, hiszen ez azt mutatja, hogy az ország megmozdult, sok ember sok időt és energiát szánt arra, hogy közösen elérjünk egy fontos célt: megmutassuk Magyarországot és turisztikai kínálatát a világnak. A szakmai zsűri javaslata alapján kiválasztásra került az öt legígéretesebb pályázó, akikkel a továbbiakban is együtt dolgozunk.” – mondta Guller Zoltán.

A pályázat második körében a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai szervezetekkel közösen folytatja tovább a folyamatot, az ő ajánlásuk alapján a most megjelölt legjobb öt pályázó mellett további kreatív szakembereket, alkotói stúdiókat kérnek fel együtt, hogy készítsék el saját terveiket. A szakmai munka tökéletesítésére a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságát (MATT), az Arany Rajzszög Társaságot és a Magyar Képző és Iparművészeti Szövetség grafikai szakosztályát kéri fel az MTÜ.

A szakmai zsűri a 122 pályázat közül ötöt emelte ki, akikkel folytatják a munkát: Artificial Group, Balás Benedek, Graphasel, Kiss Zsombor, Prell Norbert.

SOCIAL MEDIA