Önköltségi áron látja el Európát a koronavírus elleni lehetséges vakcinával a Magyarországon is aktív AstraZeneca

Hírek Kiemelt

400 millió adag, az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett COVID-19 elleni vakcina előállítását vállalja önköltségi áron a hazánkban is aktív AstraZeneca az Európai Vakcina Szövetségben (IVA) résztvevő országok lakosai számára, melynek kiszállítása 2020. év vége előtt megkezdődik – az erről szóló megállapodást szombaton írták alá.

 

A 2020. június 13-án megkötött megállapodással az Európai Vakcina Szövetség (IVA) célja, hogy felgyorsítsa a koronavírus elleni vakcina elérhetőségét minden olyan európai ország számára, mely részt kíván venni a kezdeményezésben. Az IVA elkötelezett abban, hogy Európában mindenki méltányosan hozzáférhessen a leendő vakcinához.

Ennek érdekében az AstraZeneca számos párhuzamos lépést tesz világszerte: folyamatosan bővíti gyártási kapacitását, és nyitott más vállalatokkal is az együttműködésre annak érdekében, hogy – nyereség nélkül – még a pandémia ideje alatt biztosítsa a vakcinát az emberiség számára.

A vállalat az Európai Vakcina Szövetséggel most aláírt megállapodáshoz hasonló szerződést kötött korábban – 700 millió adag vakcináról – az Egyesült Királysággal, az Amerikai Egyesült Államokkal, a Járványkészültségi és Innovációs Koalícióval és a GAVI Vakcinák és Immunizálás Nemzetközi Szövetségével.  Emellett az indiai Serum Institute-tal további 1 milliárd adag utánpótlásáról egyezett meg, elsősorban az alacsony- és közép- jövedelmű országok számára. A teljes gyártási kapacitás ezzel jelenleg 2 milliárd adag vakcinát tesz ki.

Az Oxford Egyetem a múlt hónapban jelentette be az Egyesült Királyságban mintegy 10.000 önkéntes felnőtt bevonásával zajló, AZD1222 II/III-as fázisú klinikai vizsgálat elindítását. További késői fázisú vizsgálatok indulnak el számos más országban is.

Az AstraZeneca elkötelezett a klinikai program gyors végrehajtásában, és gyártási kapacitásának bővítésében, önként vállalva a kockázatot arra az esetre is, ha az Oxfordi Egyemmel közösen fejlesztett vakcina mégsem működne.

A következő 3-5 hónapban a vállalat az új koronavírust semlegesítő antitestek felfedezésére irányuló globális kutatási erőfeszítéseit is felerősíti a betegség előre haladtának megelőzésére és kezelésére szolgáló klinikai vizsgálatokkal. Továbbá, a vállalat gyorsan elkezdte új és meglévő gyógyszereinek a fertőzés kezelését célzó, COVID-19 betegségben szenvedő betegekben történő tesztelését.

 

 

AZD1222

A ChAdOx1 nCoV-19, AZD1222 néven ismert, az Oxford Egyetem Jenner Intézete által, az Oxford Vakcina Csoporttal együttműködve kifejlesztett vakcina jelölt. A közönséges nátha (adenovírus) vírus gyengített verzióján alapuló replikáció-hibás csimpánz virus-vektort használja, amely a csimpánzokban fertőzést okoz és a SARS-CoV-2 fehérjetüske genetikai anyagát tartalmazza. A vakcinációt követően, megindul a felszíni fehérjetüske termelődése, amely beindítja az immunrendszer a COVID-19-el szembeni védekezését, amennyiben a későbbiekben megfertőzné a szervezetet.

A rekombináns adenovírus vektor (ChAdOx1) egyszeri dózisban erős immunválasz kiváltására alkalmas, mivel nem replikálódik, ezért nem okoz fertőzést a vakcinált egyénben.

A ChAdOx1 vírusból előállított vakcinát több mint 320-an kapták meg eddig, jól tolerálhatónak bizonyult, jóllehet átmeneti mellékhatásokat okozhat, úgy mint láz, influenza szerű tünetek, fejfájás vagy végtagfájdalom.

SOCIAL MEDIA