Olasz cég értékesíti a Honvéd marketingjogait

Hírek

Az Ideasporttól olasz és hazai szponzorok bevonását is remélik; a cél az anyagi nyomás enyhítése és a stadion komfortosabbá tétele.

Az olasz Ideasport nevű cég értékesíti a jövőben a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának marketingjogait. George F. Hemingway, a klub tulajdonosa a keddi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az Olaszországban nagy múlttal és sok kapcsolattal rendelkező cég magyarországi leányvállalata jelentős összeggel járul hozzá az egyesület költségvetéséhez, és ez anyagi biztonságot jelent a klubnak. A pontos összeget nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit lehet tudni, hogy idén három részletben kap pénzt a klub az Ideasporttól.

A megállapodás 2016. június 30-ig szól, amelynek értelmében a tavaszi idény végéig az Ideasport, ősztől pedig a cég által hozott, várhatóan olasz támogató lesz a kispestiek mezszponzora.

Claudio Alluni, az Ideasport vezetője elmondta, hogy cégük LED-hirdetőtáblák értékesítésével foglalkozik, és több élvonalbeli olasz klubnak közvetít szponzorokat, illetve támogatókat. A Bolognával direkt módon, míg a Fiorentinával, a Napolival és az Empolival közvetetten állnak üzleti kapcsolatban. Közép-Európában eddig csak a szlovén Nova Goricánál voltak jelen, Magyarországon azért döntöttek a Honvéd mellett, mert itt ez az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező futballklub. Alluni úgy fogalmazott, szeretnék olasz üzleti partnereiket idehozni, de emellett a jelentősebb magyarországi cégeket is megnyerni támogatónak.

George F. Hemingway az új üzleti kapcsolattól azt reméli, enyhül az ő vállára nehezedő teher, miszerint eddig egyedül ő biztosította a klub fenntartását, valamint, hogy hamarosan olasz cégek is megjelennek majd a támogatók között. „A legfontosabb feladatunk, hogy a nézőket visszahozzuk a lelátókra, mert az elmúlt 30-40 évben két generáció úgy nőtt fel, hogy nem láthatott minőségi futballt” – jelentette ki Hemingway, aki szerint a szurkolók száma akkor növekedhet, ha a csapatot az akadémián nevelkedett hazai fiatalok alkotják, illetve ha javul a stadionban a nézők komfortérzete, ugyanakkor eltűnnek onnan a rendbontók.

(Forrás: MTI, fotó: Budapest Honvéd Online)

 

SOCIAL MEDIA