Ők lesznek az Adom a napom 2. évadának első vendégei

Hírek Kiemelt

November 6-tól négy héten keresztül hétfőtől csütörtökig eggyel valódibb arcát ismerhetjük meg annak a 16 ismert embernek, akiket Geszti Péter személyesen hívott meg a talk showjába. Ahogy a napközbeni stream, az esti beszélgetés is élőben zajlik majd, ami persze magában hordozza a meglepetéseket.

 

„Az Adom a napom egy nagyon izgalmas vállalkozás abból a szempontból, hogy szerkezetét tekintve az adás kezdete előtt nagyjából egy órával áll össze, hiszen minden élőben megy. Megesik, hogy a tervezett adásmenet az utolsó pillanatban véglegesedik, és még ez sem jelenti biztosan, hogy minden úgy alakul, ahogyan azt elterveztük. Többször adódott már olyan alkalom, hogy a szereplőnk valami olyan témát érintett, ami sokkal érdekesebb volt, mint amit én akartam megkérdezni tőle. Ekkor persze abba az irányba folytattuk a beszélgetést” – mondta Geszti Péter, aki izgatottan várja az új vendégeket.

Az Adom a napom 2. évadának első hetében – többek között – azt is megtudhatjuk, hogyan működtet egy nem hétköznapi mozaikcsaládot Jakupcsek Gabriella, ahol az asztalnál nemcsak a jelenlegi és a volt férje, de annak párja is helyet foglal, vagy azt, hogy Puskás-Dallos Péter miért döntött úgy kisfia születésekor, hogy a hagyományokat felrúgva nem rendez tejfakasztó bulit.

Adom a napom 2. évad országos premier: november 6-tól minden hétfőtől csütörtökig 20:00-kor a VIASAT3 műsorán!

 

SOCIAL MEDIA