Rendkívüli bejelentés a kormánytól: vége a Modern Városok Programnak!

Hírek Kiemelt

2022 óta gyökeresen megváltozott a gazdasági és politikai környezet, minderre tekintettel most nemcsak lehetséges, de szükséges is mérleget vonni, illetve jelen formájában lezárni a programot – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban a Modern Városok Program (MVP) felülvizsgálata kapcsán. A bejelentés mindenképp meglepő, hiszen ezzel magyar nagyvárosok veszítenek korábban beígért beruházásokat – írja az Index. 

 

A Modern Városok Programot a kormány 2015-ben azzal a céllal indította el, hogy megerősítse Magyarországot, hiszen erős ország nem létezik erős vidék nélkül – áll a határozatban. A program legfontosabb feladata az volt, hogy a vidék gazdasági és szellemi központjainak – megyei jogú városainak – fejlődését ösztönözze és támogassa; e döntéssel a kormány olyan fejlesztések támogatójává vált, amelyek önerőből nem valósulhattak volna meg – teszik hozzá. A programban 23 megyei jogú város vett részt, a 2015 óta eltelt mintegy 8 költségvetési évben 2353 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutottak.

A kormány Lázár János építési és közlekedési minisztert bízta meg, hogy a program keretében megkötött megállapodásokat vizsgálja felül. Ilyen program például a debreceni tömegközlekedés és a hajdúsági megyeszékhely repülőterének fejlesztése, illetve az egri vár turisztikai fejlesztése.

 

SOCIAL MEDIA