Nyilvános a Szegedi Szabadtéri jövő évi rendezőinek névsora

Hírek Kiemelt

Közzétették a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi alkotóinak névsorát. Mások mellett Alföldi Róbert, Szirtes Tamás, Szente Vajk, és Harangozó Gyula rendezései ígérnek felejthetetlen nyári estéket a színház szerelmeseinek.

A 2020-as évadban a legendás rockopera tér vissza több mint 30 év után magyarországi bemutatójának színhelyére a Dóm térre: a Jézus Krisztus Szupersztárt a Madách Színház fantasztikus társulatával, Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség.

A jövő nyár várva-várt Shakespeare darabja, a Sok hűhó semmiért című komédia rendezésére Juronics Tamás kapott felkérést. A Szegedhez ezer szállal kötődő Kossuth-díjas koreográfus-rendezővel még zajlanak az egyeztetések, annyi azonban már most tudható, hogy grandiózus látványvilágot és sztárszereposztást képzel a Dóm térre.

Visszatér a 2018-as évadban rajongásig megszeretett musical is, az Apáca show. A soul-és diszkódallamokkal fűszerezett darab a Szegedi Szabadtériről indult útjára a budapesti színházakba, és mindenhol elsöprő sikert aratott. A közönségkedvenc produkciót újra Szente Vajk állítja színpadra, aki a főszerepeket többek közt Sári Évinek, Alföldi Róbertnek, Feke Pálnak, Janza Katának és Csonka Andrásnak adta.

Händel fordulatos, humoros elemekkel teli operáját, az Agrippinát Pányik Tamás rendezésében és Pál Tamás vezényletével láthatja az Újszegedi Szabadtéri Színpad közönsége, míg Moliére egyik legnépszerűbb, kacagtató komédiáját, az Úrhatnám polgárt Herczeg T. Tamás állítja színpadra.

A mi osztályunk című színmű vendégprodukcióját Béres Attila rendezi. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának a nyári színház már nem ismeretlen terep, legutóbbi rendezése a Vízkereszt, vagy amit akartok című fergeteges Shakespeare-vígjáték volt a Dóm téren.

Visszatérő előadásként a 2019-es évad legbájosabb darabját, a Hófehérke és a hét törpét láthatják a nézők Újszegeden. A családi mesebalett a Játékok művészeti igazgatója, Harangozó Gyula rendezésében bűvöl majd el kicsiket és nagyokat egyaránt.

SOCIAL MEDIA