Újra egymás mellé ülhetnek a nézők a Szegedi Szabadtérin

Hírek Kiemelt

Fizikai távolságtartás nélkül, közvetlen egymás mellett foglalhat helyet a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadainak nézőterein. A veszélyhelyzet megszűnésével a szokásos rendben folytatják a jegyértékesítést.  

 

Mostantól nincs szükség előjegyeztetniük magukat a jegyvásárlóknak a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi előadásaira. A Szabadtéri korábbi tájékoztatása alapján a létszámkorlátozások miatt nem tudtak minden helyet értékesíteni, a veszélyhelyzet megszüntetésével azonban visszatérhet az eredeti ültetési rend, és ezzel együtt a valódi színházélmény. „Az elmúlt hónapok magánya és bezártsága sokunkat megviselt. Azzal, hogy ismét a régi rend szerint tudjuk fogadni a nézőinket, mindent, amiről az elmúlt időszakban le kellett mondanunk pótolni tudunk. A társas érintkezés, az egymásmellettiség most újra adott lesz egy igazán különleges helyszínen, a liget fáinak ölelésében „- fogalmazott Herczeg Tamás, a Játékok igazgatója.

Mint arról a fesztivál korábban beszámolt: a Dóm téren sem maradnak előadás nélkül a nézők idén nyáron. A székesegyház előtt a közönség két ingyenes darabot, az Akárki című moralitás-játékot, valamint egy szimfonikus zenekari koncertet tekinthetnek meg. Az erre a játszóhelyre meghirdetett előadások részleteivel kapcsolatban hamarosan jelentkeznek.

SOCIAL MEDIA