Mihez kezd négy színész egy pakli kérdéssel?

Hírek Kiemelt

A Nyílt lapokkal színészportré, beszélgetés, játék és közönségtalálkozó egyszerre. Az Örkény Színház és a WMN közös műsorában, amelynek televíziós partnere a Spektrum Home, a társulat tagjai epizódonként négyen ülnek egy asztal körül. Előttük egy csomag kártya. A lapokon a közönség által beküldött kérdések, amelyekkel ekkor találkoznak először, és amelyekre válaszolniuk kell.

 

Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója az együttműködésről elmondta: „Világos volt, hogy olyan formát kell találjunk, amely úgy kelti fel a nézők kíváncsiságát, hogy a szerkesztőség nyitottsága és a társulat játékossága is érvényesülni tudjon. Ezért a hagyományos beszélgető műsorok műfaji korlátait kitágító formát hoztunk létre, amelyben színészeink feladata az, hogy őszintén válaszoljanak a legmerészebb kérdésekre is. Ez a »Nyílt lapokkal«. Reméljük, hogy az Örkény Színház társulatának tagjait új oldalukról ismerhetik meg.”

A forgatás több hétig zajlott az ÖrkényKÖZ-ben, amelyről D. Tóth András, a WMN audiovizuális divíziójának vezetője, a műsor rendezője így nyilatkozott: „Az tetszik benne a legjobban, hogy kimozdítja a színészeket a komfortzónájukból. Azáltal, hogy mindenféle területről kapnak kérdéseket, kizökkennek megszokott karakterükből. Olyan, mintha az ember egy otthoni vendégségbe csöppenne.”

A saját fejlesztésű, közös projekt március 27-én először a műsor televíziós partnere, a Spektrum Home műsorán lesz látható 21.50-kor, majd szombatonként 22 órától.

Kreatív stáb: D. Tóth Kriszta, D. Tóth András, Tóth Flóra, Mácsai Pál, Törő Mona, Biró Árpád Levente, Szabó Anna Eszter, Dián Dóra, Veres Emőke, Iváncsics László. Közreműködik: az Örkény Színház társulata.

 

SOCIAL MEDIA