Miért a Lidlt szeretik a legjobban a magyarok?

Hírek Kiemelt

A koronavírus-járvány kirobbanása óta hatalmasat változott az életünk, ami a bevásárlási szokásainkat sem hagyta érintetlenül. Az Ynsight Research kutatócsapata negyedik éve vizsgálta meg netnográfiai módszerrel, hogy hányszor és hogyan emlegettük a hazai üzleteket az interneten, hogy kiderüljön hol vásároltak a legszívesebben a magyarok 2022-ben.

 

A Covid-19 megjelenésével nagyot változtak a bevásárlási szokásaink. A gyakran változó korlátozások és a kevesebb közösségi programlehetőség miatt a szokásosnál jóval nagyobb szerepet kapott a boltba járás. Vagy a nem járás, hiszen az utóbbi pár évben egyre gyakoribbá vált az élelmiszerek kapcsán is, hogy a vásárlók az online tér felé orientálódnak. Ma már szinte alapvetőnek tűnik, hogy otthonról is megrendelhetjük a vasárnapi ebéd hozzávalóit, azonban a kényelem mellett 2022-ben két másik szempont, mégpedig a termékek ára és elérhetősége a korábbinál is meghatározóbbá vált.

A felgyorsult inflációs környezetben a vásárlók egyre nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy melyik boltban milyen áron lehet éppen megvenni kedvenc ételeiket, valamint az is állandó téma lett, hogy a hatósági áras termékekhez hol lehet éppen hozzájutni. Az élelmiszervásárlásra irányuló növekvő figyelmet mutatja a témával kapcsolatos diskurzus hatalmas mennyisége is, hiszen míg 2021-ben szintén nagy számban, 886 ezer alkalommal beszéltek a magyarok a bevásárlásról, addig 2022-ben már 1 142 029 esetben emlegették az élelmiszerláncokat.

Ahogy a korábbi három évben, 2022-ben is a Lidl volt a közönségkedvenc az említések alapján. A bolt nem csak megtartotta népszerűségét, hanem növelte is, hiszen a tavalyi 22%-hoz képest, idén már a beszélgetések közel 30%-ában emlegették a hazai felhasználók. Míg a korábban is második helyen szereplő Coop képes volt megtartani a helyezését, a 2021-es bronzérmes SPAR helyét az ALDI vette át a tavalyi évben. A többi üzletlánc említéseiben nem volt jelentős változás, egyedül a Reál esetében volt nagyobb átrendeződés, hiszen míg 2021-ben a beszélgetés 14%-a foglalkozott az áruházzal, addig tavaly mindössze 5%-ot tudhatott magáénak.

 

Továbbra is az Auchant követik a legtöbben, de a Penny követőtábora is hatalmasat nőtt

Az egyes üzletláncok követőtábora 2021-hez képest tavaly minimális mértékben változott. A legtöbb követővel továbbra is az Auchan Facebook-oldala rendelkezik. A második és harmadik helyen az előző évekhez hasonlóan a Lidl és a SPAR Facebook-oldalai állnak. Habár a SPAR követőtábora csak nagyon minimális mértékben növekedett (0,15%-kal), a többi áruházlánc így sem tudta utolérni a platformon.

Bár mindegyik üzletlánc követőtábora gyarapodott 2022-ben, a SPAR és a Tesco esetében a növekedés minimális volt. A tavalyi évben a legnagyobb követőszám növekedést a Penny Market érte el Facebookon, míg a 2021-es győztes, a Reál az ötödik helyre szorult vissza. A korábbi dobogósok, a Coop és a Lidl továbbra is a TOP 3-ban van az áruházláncok követőtáborainak rangsorában.

 

A magyarok imádják a nyereményjátékokat, de ha posztolásról van szó, „a kevesebb néha több”

A múlt évben továbbra is a Lidl és a Coop áruházláncok Facebook-oldalai álltak az élen a felhasználói interakciók terén, a korábbi harmadik helyezett Spar helyét azonban az ALDI vette át. A hipermarketek ismét a sor végén állnak a METRO nagykereskedelmi üzletlánccal együtt. 2022 legnagyobb visszaesését (akárcsak 2021-ben) az Auchan produkálta. Ehhez nagymértékben hozzájárulhatott az is, hogy az Auchan oldalának aktivitása a tavalyi évben nagyjából a felére csökkent.

2022-ben a követői interakciók mindegyik üzletlánc oldalán csökkentek. A 2021-ben kiugró pozitív változást elérő Penny Market a tavalyi évben a második legnagyobb negatív visszaeső: az oldal ugyan 41%-kal több tartalmat tett közzé tavaly, mint az azt megelőző évben, az interakciók száma mégis 75%-kal csökkent. Akárcsak a többi oldal esetében, a Penny Marketnél is a nyereményjátékok bizonyultak a legnépszerűbbek, azonban a heti ajánlatok és az egyes termékeket népszerűsítő tartalmak úgy tűnik nem rezonáltak túl jól a követőkkel. A harmadik legnagyobb visszaesés a korábban szintén nagymértékű emelkedést mutató Reál üzletlánc oldalán tapasztalható. Ennek hátterében az oldal saját aktivitásának jelentős visszaesése állhat, ugyanis 2022-ben 45%-kal kevesebb bejegyzést tett közzé az oldal, mint 2021-ben.

 

Az említésszámok alapján a Lidl, a kontextust is figyelve viszont az ALDI a kedvenc

A tavalyi év kedvenc üzletláncának az ALDI bizonyult, a bolt ezzel 2022 legnagyobb pozitív változását érte el. A második helyen a 2021-ben szintén ezüstérmes Reál szerepel, míg a korábbi győztes METRO áruház a harmadik helyre szorult vissza.

A 2021-ben harmadik helyen álló Coop a tavalyi évben már csak az ötödik helyen állhat a rangsorban a netezők viszonyulása alapján. Sokat javult ellenben a megítélése a korábban hatodik helyen álló Penny Marketnek, amely így a negyedik helyre juttatta a boltot. A SPAR üzletlánc mindössze egy helyet csúszott vissza a rangsorban, a Lidl viszont hármat – így a korábbi negyedikből hetedik lett. Az utolsó három helyezett továbbra is a Tesco, CBA/Príma és az Auchan maradtak, bár a Tesco 2021-hez képest 0,32 pontot javított megítélésén, amivel a második legnagyobb pozitív változást érte el a tavalyi évben. Nagyobb javulás látható a CBA/Príma üzletek esetében is, a korábbi eredményhez képest 0,22 ponttal javult a bolthálózat megítélése.

A magyar üzletláncok közül a Reál bizonyult a tavalyi év kedvencének a felhasználók körében, bár a 2021-es adatokhoz képest 0,03 pontot veszített népszerűségéből, míg a korábbi közönségkedvenc Coop 0,05 ponttal ért el kevesebbet 2022-ben. A Reál előretörése hátterében a nyereményjátékok népszerűsége állhat. Az oldal bár harmadannyi tartalmat tett csupán közzé, mint a Coop, ezek többsége azonban valamilyen nyereményjátékhoz kapcsolódott, így jobban megmozgatta a követőket.

Összességében elmondható, hogy továbbra is rengeteget, sőt egyre többet beszélünk az élelmiszerüzletekről. A tavalyi évben az infláció és annak hatásai határozták meg az online diskurzust. Míg a koronavírus-járvány idején a házhozszállítási lehetőségek nyomtak sokat a latba egy-egy üzletlánc megítélésénél, 2022-ben egyértelműen az árak és az egyes termékek elérhetősége volt a döntő.

 

Fotó: Marjan Blan | @marjanblan/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA