Megvan A Konyhafőnök TOP3 helyezettje

Tejszínhub

Bárkányi Evelin, Vajda Luca és Varga Patrik áll a képzeletbeli dobogón, de, hogy közülük kik lesznek a Finalisták, akik részt vehetnek a végső összecsapásban, csak a következő adásban derül ki.

 

A Döntőben a tét óriási, a feladatokat is ehhez mérten választja ki a zsűri. Az előző versenynapon Rácz Jenő diktálta a tempót, most pedig egy újabb klasszikus került terítékre: Sárközi Ákossal főztek szimultán a séfkabátosok. A Michelin-csillagos séf, szokásához hűen „egyszerű” ételt hozott. Pisztrángot sütött egy kis mozzarella salátával. A második feladatban májjal és ibériai szűzérmével dolgozhattak a versenyzők, kivéve azt, akit Patrik hátráltatott: Lucával megy köztük az adok-kapok, így a piros kötényesnek egy sertéskörömből készült élőételt is villantania kellett a főétele mellé.

A zsűri döntése alapján a dobogóról Alföldy Anna csúszott le, számára a Döntőben ért véget a küzdelem A Konyhafőnök címért és az ezzel járó 10 millió forintért. A TOP3-nak az út – a Fináléba jutáshoz – egy legendás világsztár gyomrán keresztül vezet!

 

Patrik kiborulása mindenkit meglepett: Ennyire ingerültnek még nem láttam

 

„Ilyet se láttam még” – Luca robbantott, papírt főzött és zsűrit sokkolt

 

Evelin nem hagyta magát: „Jenő séf azt mondta, ami 4 centi, azt még lenyeli”

 

„Betalált ez a szívatás” – Luca elsírta magát Patrik hátráltatása miatt

 

„Levágtam az egészet!” – Patrik durván megsérült főzés közben

 

Alföldy Anna hősként távozott A Konyhafőnökből

 

SOCIAL MEDIA