Megszavazta a parlament a státusztörvényt

Hírek Kiemelt

A parlament kormánypárti szavazatokkal kedden megszavazta a hivatalosan A pedagógusok új életpályájáról címet viselő státusztörvényt – írja a 24.hu.

 

A kormány március 2-án tette közzé a pedagógusok béremeléséről és a köznevelést érintő egyéb kérdésekről szóló jogszabálytervezetet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ezt követően levelet küldött Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkárnak, melyben jelezték: „a jogszabálytervezet nemcsak az intézményi autonómiát korlátozná még inkább, hanem számos szerzett jog elvesztésével is járna”.

Március végén az aHangon jelent meg egy petíció, amivel pedagógusok jelezték, felmondanak, ha a kormány elfogadja a státusztörvényt. Áprilisban tiltakozási hullám indult az oktatásban, tanárok és diákok együttes erővel követelték a javaslat visszavonását. Az egyik tüntetésen, aminek kordonbontás és dulakodás lett a vége a budai Várban, a rendőrök könnygázzal léptek fel a demonstrálókkal szemben.

A Belügyminisztérium az egyik májusi tüntetés kezdete előtt fél órával jelentette be, hogy a parlamenti pártokkal is egyeztetni kíván a státusztörvényről, ezért egyeztetésre hívta a politikusaikat és szakértőiket. A pedagógus-szakszervezetek és a diákszervezetek képviselői nem kaptak szót a megbeszélésen.

A státusztörvényről szóló javaslatot végül június elején terjesztette a Belügyminisztérium az Országgyűlés elé, és lényegi változások nem történtek benne:

  • a tanárok közalkalmazotti jogviszonya megszűnik,
  • a tanév július 15-éig meghosszabbítható,
  • a tanároknak heti 24 órát kell tanítaniuk (eddig 22–26 órában határozták meg a keretet, vagyis lesznek, akiknek ez óraszám-emelkedést jelent),
  • a munkáltatónak minden évben kötelessége meghatározott szabályok szerint értékelni a pedagógusok teljesítményét, a havi illetményüket pedig ennek figyelembevételével kell meghatározni a törvényben rögzített bérsávok alapján, bár ennek a részletei a végrehajtási rendeletből derülhet ki,
  • illetve átvezényelhetők lesznek a pedagógusok más intézményekbe. Az utóbbi ügyben végül annyi engedményt tett a kormány, hogy legfeljebb napi három óra utazást várnak el az áthelyezett tanároktól.

 

Fotó: 24.hu

 

SOCIAL MEDIA