Megnyitott Esztergom első McDonald’s étterme

Hírek

A beruházás megvalósítása közel kétszáz ember, több mint hét hónapon át tartó összehangolt munkáját igényelte. A Simor János utcában kialakított egységben a „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően kiemelt szerepet kapott az innováció és a digitális fejlesztés. A korszerű étterem több mint hetven ember számára biztosít munkalehetőséget.

 

„A 2019-ben útjára indított növekedési startégiánk egyik legfontosabb eleme, hogy új éttermeinkkel olyan városokban és településeken is megjelenjünk, ahol korábban erre nem volt lehetőségünk. Hatalmas öröm számunkra, hogy immár Esztergomban is betérhetnek vendégeink éttermünkbe, és az új egységgel számukra is elhozhattuk a Jövő Éttermi Élményét. Ezt a koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. A koncepció az esztergomi Meki®-ben is a digitalizációra épül, ez azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésére is. Az új egységben a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Geometry” belsőépítészeti dizájnt valósította meg a vállalat. Az elektromos autóval érkezőket a parkolókban két töltőhely, a családokat pedig játszóvár várja.

A környezet kialakítása során arra is nagy figyelmet fordítottak, hogy az étterem illeszkedjen a város karakteréhez, a zöld területtel határolt sétányon pedig a vendégek kényelmét szolgáló utcabútorok kerültek elhelyezésre. Az étterem környezetének rendezésekor egy kertet is létrehoztak, ahol egy egyedi kerti bútorzat is helyet kapott, és ide került a márvány görgetegből megépített Meki logóba elhelyezett alapkő is – írják.

„Az első McDonald’s megnyitása Esztergomban nemcsak a városunk számára fontos, hanem az egész térség számára is. Fontos kiemelnem, hogy a fejlesztés egy olyan városrészben történt, amely korábban egy elhanyagolt buszpályaudvarnak adott helyet, így ez a lépés új életet lehel ebbe a területbe, kitolva a jelenlegi belváros határait a tömegközlekedési csomópont irányába” – mondta Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város Polgármestere.

 

SOCIAL MEDIA