Dr. Purebl György egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója néhány képet villantott fel a közelmúltból, járványok, természeti katasztrófák képeit. Az ilyen látvány kapcsán mindig azt gondoltuk, ezek a dolgok tőlünk nagyon távol, elmaradott országokban történnek. A koronavírus azonban emlékeztetett minket arra, hogy a mi világunk is sérülékeny, a járványt az európai civilizáció is megsínylette. A mi égtájunkon is rengeteg a lelki egészséggel kapcsolatos probléma: a depresszió, az öngyilkosságra való hajlam háromszorosára nőtt, a szorongás, a munkánk elvesztése miatti félelem is duplájára emelkedett.
David Attenborough fogalmazta meg, hogy korábban a természet korlátai szabták meg, hogyan élünk, és itt az ideje, hogy újra így legyen. Napjaink másik meghatározó személyisége, Juval Noah Harari arról ír, hogy az emberiség történetének nagy fordulópontja az volt, amikor az ember a vadászó-gyűjtögető életmódról áttért a mezőgazdaságra, „a búza győzött” és átformálta az életünket.
Ám tízezer év evolúciós szempontból kevés, a testünk ma is a vadászó-gyűjtögető életmódra lenne inkább alkalmas. Ám keveset mozgunk, helytelenül táplálkozunk, elvesztettük a kapcsolatot a természettel, a növényekkel, az állatvilággal.
A középkor embere rengeteg nehézség miatt szenvedett, ám a jobbágy – bármennyit nélkülözött is – egy dologban jobban állt, mint mi: több szabad idővel rendelkezett, mivel sötétben nem lehetett dolgozni. Ezt az időt elvette tőlünk a villanyáram elterjedése. Hogyan él ma az emberek többsége? Elterjedt a fast food, mert már enni sincs időnk. A társas kapcsolatok nem tűntek el, de az idejük az éjszakára tolódott, hiszen nap közben nem is találkozunk a barátainkkal. Többnyire esti program a mozgás, a sport is, ha mozgunk egyáltalán. A vadászó-gyűjtögető testre rátelepedett egyfajta 21. századi mindset.
Az ember előtt két út áll, ha fenyegetettségről van szó: megpróbálja legyőzni a nehézségeket, vagy elfogadja őket és megpróbál velük együtt élni. Ha ez utóbbival működik, már nem akarok mindenáron győzni. Aki mindent kontrollálva akarja a szorongását csökkenteni, előbb-utóbb nehézségekbe ütközik, mert nem tudunk mindent kézben tartani, és a saját igényeinkre formálni. Próbáljunk meg másképp megküzdeni a szorongással. Viseljük el, de függetlenítsük tőle a cselekedeteinket. Ne mindig győzni akarjunk, tanuljunk meg elfogadni is – lehet, hogy így hamarabb fogunk együttműködő partnereket találni. A természetet sem tudjuk teljesen az uralmunk alá hajtani, nem is szabad, látjuk mi lett belőle. Sokkal fontosabb, hogy elfogadjunk olyan korlátokat, amit a természet állít elénk, fogadjuk el, hogy sem magunkat sem másokat, sem a környezetünket nem tudjuk a végletekig terhelni, bármilyen fontos céljaink vannak is. Keressünk utat a természethez, a növényekhez, az állatokhoz – egyre több tudományos adat támasztja alá ennek testi-lelki egészségmegőrző hatását. Érdemes a japán példára figyelni – noha nagyon technokrata, munkamániás közösségek vannak Japánban, bizonyos határokat nem lépnek át, tiszteletben tartják a természetet és saját határaikat. Egészségesen táplálkoznak, mozognak, és figyelnek a pihenésre – ha máshol nem, a munkahelyen alszanak ebéd után 10-20 percet. Az eredmény? A japánok átlagéletkora a legmagasabb a világon, és nemcsak az átlagéletkorban rekorderek: Japánban a legmagasabb az utolsó 10 életév életminősége, vagyis az emberek nem csak sokáig élnek, hanem sokáig élnek szenvedést okozó, kínzó betegségek nélkül.
Sokat segít a félelmeink elfogadásában és az azoktól való függetlenedésben a mindfulness. Az éber figyelemnek vagy tudatos jelenlétnek is fordított gondolkodásmód lényege az együttélés a félelmeinkkel. Ha sikerül ezt a készséget elsajátítani, akkor a legreménytelenebb helyzetben is megőrizhetjük lelki egyensúlyunkat és cselekvőképességünket – így azután már a helyzet sem lesz annyire reménytelen. A természetbe teljesen visszatérni nem tudunk, de meg kell próbálnunk helyretenni a személyes kapcsolatunkat a természettel, igyekezzünk megismerni azokat a határokat, amelyeknek a túllépése a fenntarthatóság rovására menne – nemcsak a világ, hanem saját egészségünk fenntarthatóságának a rovására is.
Ne legyőzni akarjuk a vizet, gátak közé szorítva, hanem próbáljunk együtt élni vele, cserébe lesz ivóvizünk, halaink, még ha ezzel együtt jár a mocsár és a szúnyog is. Nem csak a gondolkodásunkat kell megváltoztatnunk, hanem az életünket kell elfogadóbbá tenni: legyünk elfogadóbbak a világgal és magunkkal szemben is. A versengés válsághelyzetekben átmenetileg sikeres lehet, de az igazi fejlődést, a fenntartható sikert az tudja hozni, ha együttműködünk másokkal. Ne győzni akarjunk, hanem fenntartani a működő világot, aminek a részei vagyunk.
Márkaépítés 2021 – Tudunk-e másképp élni?
