Lezárultak a Women Startup Competition európai elődöntői

Hírek

Speciális játszótereket fejlesztő magyar startup bizonyíthat Londonban, a legjobb női csapatok versenyén. A közönségszavazásos körre még lehet jelentkezni.

A nemzetközi női startup verseny budapesti elődöntőjén a megvalósítás küszöbén álló vagy korai stádiumban lévő termék- és szolgáltatás-ötletek mutatkoztak be. A hét versenyző csapat közül a MagikMe bizonyult a legjobbnak. Az integrált játszótéri élmény elterjesztésén dolgozó csapat ezzel bejutott a Women Startup Competition júliusban megrendezésre kerülő londoni döntőjébe.

A MagikMe egy olyan játszótéri modell megalkotásán dolgozik, ahol sérült és egészséges gyermekek együtt játszhatnak. Alapvető célja, hogy azoknak a családoknak is lehetővé tegye a hétköznapi közös szórakozást, akik mozgássérült gyermekeket nevelnek, valamint hogy játékaik segítségével a társadalmi integráció minél hamarabb, már óvodás kor előtt elinduljon. A MagikMe bebizonyította, hogy lehetséges olyan eszközök tervezése, amelyek minden gyermek számára szórakoztatóak, valamint biztonsági szempontból is megfelelnek a fogyatékkal élő és az egészséges gyermekek igényeinek. Jelenleg két játszótéri termékkel vannak jelen a hazai piacon, amelyek fővárosi és vidéki játszótereken egyaránt megtalálhatóak. Emellett már fejlesztik harmadik terméküket is, egy speciális „Trió” hintát, amelyen a gyermekek egymást hajthatják majd.

A MagikMe csapatában megtalálható designer, gyermekpszichológus, kommunikációs szakember, szervezetfejlesztő, pályázatíró és kreatív szakember. A Women Startup Competition londoni döntőjétől elsősorban kapcsolatépítési lehetőségeket várnak, és nemzetközi törekvéseiket nagyban segítheti majd a külföldi megmérettetés, csakúgy, mint a stakeholderekkel való találkozás.

Finnország, Lengyelország, Csehország, Anglia, Németország és Ausztria nagyobb városaiban és Magyarországon is 2 perces „Elevator Pitch” keretében mutatkoznak be a versenyzők, visszajelzés és a döntőbe való, egyenes ági bejutás reményében. A versenyre való jelentkezés az elődöntőkkel azonban nem zárult le, április 4-ig online is lehet jelentkezni a WSC oldalán, ahonnan további hét csapat jut tovább a londoni döntőbe közönségszavazás útján. A versenyre való nevezés egyetlen feltétele, a csapat alapítók nemek szerinti harmonikus (50-50%-os) megoszlása, vagy a többségben női (> 50%-os) alapítói hányad.

A 2017-es Women Startup Competition döntőbe jutott csapatai

  • Frusack (Prága): Komposztálható, újrahasznosítható műanyagzsák zöldségek és gyümölcsök tárolására.
  • Taspack (Kotka): A jövő mobil energia megoldásának fejlesztésén dolgozó cég piackész Smart Wear készülékeket gyárt a kereskedelmi szektor szereplői számára.
  • MealSaver (Berlin): Az élelmiszerpazarlás kiküszöbölését célzó ételmegosztó mobil applikáció.
  • Twipes (London): Egy antibakteriális, környezetbarát nedves törlőkendő, amely vízben 100%-ban oldódó természetes, parabénmentes anyagokból készült.
  • FashionTouri (Bécs): Mapping és vásárlás segítő alkalmazás, amely segít felderíteni a célváros divat-nevezetességeit és ajánlásokat tesz az aznapi városnéző program ismeretében.
  • PelviFly (Varsó): Egy mobilapplikáción keresztül irányítható intimtorna berendezés, amely segítségével az intimtorna a napi rutin részévé válhat.

A sikeres csapatok spektruma immár igen széles. Győztes volt már a versenyen a Teddy the Guardian (szenzoros plüssmackó babafigyelő – 2014), a Gubbio (autista gyerekek kommunikációs integrációját támogató applikáció – 2015) és a BOOKR Kids (digitális, „élő“ mesekönyv – 2016), valamint versenyben volt a Samebug (programhibák begyűjtésére és megoldására szakosodott szoftver) és a PikkPack Shoes (cipő „lapra szerelve“ a vásárló design-igényéhez igazítva) is.

A budapesti elődöntő 2. helyezettje a HeatVentors csapata, egy környezettudatos hőenergia generátor ötletével, amely csökkentett szénmonoxid-kibocsátással és alacsony költséggel üzemel.

Harmadik helyezett a Gather Interior életmód-applikáció, amely életterek funkcionális és esztétikus berendezését hivatott támogatni, szakértő bevonása nélkül.

A budapesti zsűri tagjai voltak:

  • Éva Réz – Day 1 Capital
  • Moldován Anna – Google
  • Kisgergely Kornél – HighVentures
  • Verő Barbara – Nestlé
  • Kurucz Andrea – mentor, WSC
  • Dehelán Gábor – business coach, WSC

SOCIAL MEDIA