La Liga: ma este bajnoki ünneplés lehet Madridban

Hírek Kiemelt

A Real Madrid most már tényleg karnyújtásnyira van a bajnoki aranyéremtől. Ma délután hivatalossá válhat az első hely.

 

Nem mintha az utóbbi hetekben komoly sansz lett volna arra, hogy az üldözők beérhetik a nagy fölénnyel vezető blancókat, de amíg matematikai esély van erre, addig nem lehet pezsgőt bontani. Behűteni viszont már szabad. A királyi gárda a nem túl acélos Espanyol gárdáját fogadja a Bernabeuban. Ha győznek, 81 pontjuk lesz, de még egy döntetlen esetén is 79. Az őket követő Sevillának és Barcelonának még győzelem esetén is csak 66 pontja lehet, és mivel a hátralévő négy fordulóban legfeljebb 12 pontot szerezhetnek, a madridi előny ezzel matematikailag is behozhatatlan. Ebben az esetben a Real akár a tartalékcsapatával is lejátszhatja a hátralévő négy meccsét, és koncentrálhat a Bajnokok Ligájára.

Az üldözők közül a Sevilla hozta a kötelezőt, a Cadiz legyőzésével ideiglenesen fellépett a 2. helyre. A Barcelonának tehát vasárnap győznie kell a Mallorca ellen, ha legalább az ezüstérmet be akarja biztosítani. Az éremre hajtó trióból az Atléticónak lesz a legnehezebb dolga, Bilbaóba utaznak, márpedig a San Mamesben sokan otthagyták már a skalpjukat.

Az élmezőny mögött küzdők közül a Betis a Getaféhoz, a Real Sociedad a Rayohoz utazik a 34. fordulóban. Bár egyre kevesebb esélyük van a BL-indulást érő 4. hely eléréséhez, minden bizonnyal az utolsó pillanatig küzdenek érte.

Az alsóházban a 25 pontos Alavesnek és Levanténak már lefőtt a kávé, de a 30 pontos Granada még megelőzheti a 31 pontos Cadizt vagy a 32 pontos Mallorcát, neki tehát ebben a fordulóban is foggal-körömmel kell harcolniuk.

 

SOCIAL MEDIA