La Liga: Bajnok lehet a madridi gárda … de melyik?

Tejszínhub

Utolsó előtti fordulójához érkezett a kivételesen izgalmas spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság. A 37. játéknapon minden mérkőzés 18:30-kor kezdődik. Még semmi nem dőlt el.

 

Kezdjük a táblázat alsó felével. Az Elche és az Eibar 30-30 ponttal állnak a tabella alján, a 31 pontos Valladolid mögött. Ám matematikailag még akár mindhárom csapat bentmaradhatna, hiszen egymás ellen nem játszanak, így, ha nyernék az utolsó két meccsüket, megelőzhetnék a most előttük álló Huesca, Getafe és Alaves gárdáját (feltéve, hogy azok nem tudnak pontokat szerezni). Az utolsó két fordulót tehát mind a hat csapatnak nagyon komolyan kell vennie.

Hasonló a helyzet az Európa Ligáért és az Európa Konferencia Liga selejtezőjéért küldő csapatokkal. Jelenleg a Real Sociedad 56, a Betis és a Villarreal 55-55 ponttal áll az 5-7-helyen. A sorrend tehát itt is módosulhat, sőt, matematikailag még az 50 pontos Celta Vigo is felzárkózhatna közéjük.

Az élmezőnyben egyetlen dolog biztos, a 74 pontos Sevilla már akkor sem lehetne bajnok, ha vetélytársai megtennék neki azt a szívességet, hogy kétszer kikapnak. Beérhetné ugyan a 80 pontos Atléticót, de holtverseny esetén az egymás elleni eredmény dönt, és abban a madridiak hajszállal jobbak, otthon 2:0-ra nyertek, idegenben csak 1:0-ra kaptak ki. A Sevilla inkább csak abban reménykedhet, hogy jó hajrával és némi szerencsével a 4. helyről felléphet a dobogóra.

A jelenleg borzérmesnek tűnő Barcelona két ponttal van lemaradva a Real, és néggyel az Atlético Madrid mögött. Kicsi a valószínűsége, hogy változzon a medál színe, aminek a Nou Camp közönsége nem fog nagyon örülni.

Az igazi harc tehát a két madridi gárda között folyik tovább. A Simeone-legénység helyzete könnyebb: ha hozzák az utolsó két meccsüket, azaz ma megverik otthon az Osasunát, jövő vasárnap pedig idegenben a Valladolidot, akkor nem kell másra figyelniük, megvan a bajnoki cím. Ha viszont pontokat veszítenek, akkor minden a Real Madrid eredményein múlik.

Ma este akár bajnokavatás is lehet, ha az Atlético győz az Osasuna ellen, vetélytársa pedig nem tud nyerni Bilbaóban, hiszen már egy döntetlennel is négy pontra nőne Zidane-ék hátránya. Ha pedig mindketten nyernek, akkor rég nem látott izgalmak várnak ránk május 23-án, a záró fordulóban.

SOCIAL MEDIA