A spanyol első osztályban a listavezető Real Madrid meglepő veresegett szenvedett az Espanyoltól, miközben üldözői jól teljesítették a 22. fordulót.
A blancók hatalmas mezőnyfölényben játszottak a kisebbik katalán együttes vendégeként, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani, az Espanyol pedig egy gyors kontrából betalált, így 1:0 lett a vége. A helyzet pikantériája, hogy a hazaiak gólját az a Romero szerezte, akit pár perccel korábban simán ki kellett volna állítani egy brutális belépő után, de megúszta egy sárgával. A második helyen álló Atlético Madrid simán legyőzte otthon a Mallorca együttesét.
Vasárnap pályáról lépett a Barcelona is, és nehezen, kínlódva ugyan, de egy góllal legyűrte a kiesőjelölt Alaves együttesét. Ezzel ismét szoros az élmezőny, a Real Madrid leadott az előnyéből. A bajnoki címvédőnek a veresége miatt maradt 49 pontja, az Atlético fölzárkózott 48 ponttal a városi rivális mögé, a Barcelona pedig 45 ponttal áll a harmadik helyen. Viszont a következő fordulóban Atlético-Real Madridi rangadó lesz, tehát a két nagycsapat közül az egyik, vagy döntetlen esetén mindkettő pontokat fog veszíteni. Ha a Barcelona él az esélyével, és sikerrel abszolválja a sevillai kiruccanását, akkor ismét igen szoros lehet a verseny a dobogón.
Hét közben mindhárom rivális játszik a Király Kupában, így nem sok idejük lesz összeszedni magukat a jövő hétvégi nagy erőpróba előtt.
22. forduló
Leganés–Rayo Vallecano 0–1
Getafe–Sevilla 0–0
Villarreal–Valladolid 5–1
Atlético Madrid–Mallorca 2–0
Espanyol–Real Madrid 1–0
Betis–Athletic Bilbao 2:2
Osasuna–Real Sociedad 2:1
Barcelona–Alavés 1:0
Valencia–Celta Vigo 2:1
Hétfő este:
Girona–Las Palmas