A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban a 21. fordulót játszották. A két madridi csapat szombaton, a katalánok vasárnap léptek pályára.
A táblázat élén álló Real Madrid Valladolidban lépett pályára, és igen meggyőző, háromgólos győzelmet aratott. A másik madridi óriás, az Atlético viszont hazai pályán nem bírt a Villarreallal, csak döntetlent ért el, és ezzel két értékes pontot veszített. Szombaton este a Barcelona nagyon megverte a jobb sorsra érdemes Valenciát.
Hét közben jön a Bajnokok Ligája alapszakaszának utolsó, nyolcadik fordulója. Ezúttal az összes mérkőzés egyidőben, szerdán este kilenckor kezdődik. A spanyolok közül a Barcelona áll a legjobban, már egészen biztosan továbbjut a legjobb nyolc között. A záró mérkőzést hazai pályán az Atalanta ellen játsszák. Az Atlético Madrid szintén esélyes, hogy megtartsa pozícióját a legjobb nyolc között, ehhez Salzburgban kell győznie a biztos kieső osztrák csapat ellen. A Real Madrid csak a 16. helyen áll, de ha győz, és a többi pályán számukra kedvező eredmény születik, ők is bekerülhetnek a legjobb nyolc közé. De a legjobb huszonnégyből már semmiképpen nem tudnának kiesni. A blancók a záró fordulóban Brestbe látogatnak. Nem lesz könnyű dolguk, mert a franciák szintén a továbbjutásra hajtanak.
La Liga, 21. forduló
Las Palmas–Osasuna 1–1
Mallorca–Betis 0:1
Valladolid–Real Madrid 0:3
Sevilla–Espanyol 1:1
Atlético Madrid–Villarreal 1:1
Athletic Bilbao–Leganés 0:0
Rayo Vallecano–Girona 2:1
Real Sociedad–Getafe 0:3
Barcelona–Valencia 7:1
Alavés–Celta Vigo 1:1