Különleges képregény és kiállítás mutatja be az IBD-betegek életét

Hírek Kiemelt

Évente 28 napot tölt el egy IBD-s beteg megfelelő kezelés nélkül a vécén: a gyulladásos bélbetegségek Magyarországon is több tízezer ember életét nehezítik meg. A témára egy tabudöntögető kampánnyal hívta fel a figyelmet a Bristol Myers Squibb gyógyszercég és a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete, ennek részeként három várost bejáró képregény-kiállítás indult útjára. A kampány a Positive Adamsky munkája.

 

Az immunrendszer egyensúlyának felborulása által okozott gyomor- és bélrendszeri betegségek – mint például a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség – Magyarországon is több tízezer ember életét nehezítik meg. A gyulladásos bélbetegség (inflammatory bowel disease, IBD) bármely életkorban jelentkezhet, ám megfelelő terápiával hosszabb távú nyugalmi periódusok érhetőek el. A legjellemzőbb tünet – a gyakori hasmenés – azonban sokak számára még mindig tabutéma, és talán épp szégyenérzetük miatt nem mernek róla beszélni.

A tabunak számító tünetek pedig pont abban akadályozzák meg az érintetteket, hogy időben segítséget kérjenek. Az IBD világnapjára ezért különleges kampánnyal készült a Bristol Myers Squibb globális biotechnológiai gyógyszercég és a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete (MCCBE).

A „Ne húzd le az idődet a wc-n!” címen különleges képregényekből álló kiállítás jár be három várost. A kreatív koncepció alapját az adja, hogy egy IBD-s beteg megfelelő kezelés nélkül napi 8-10 alkalommal rohan hasmenéssel vécére, ami összességében napi két órányi, évente pedig 28 nap elvesztegetett időt jelent. A valós betegtörténeteket fikcióval vegyítő képregények azt mutatják be, hogy az optimális terápia megtalálása után milyen hasznos tevékenységekre lehet fordítani ezt az időt.

Ki volt IBD-beteg a Fehér Házban és milyen a vécékártya?

A wc-n ülő szólista ugyanis nem hallatszik a kóruspróbán, a mellékhelyiségek térképét figyelő túrázó késve éri be barátait az erdőben, és a koncert sem igazán élvezetes, ha a lakás legkisebb helyiségéből streamelik. A képregényekben olyan szereplő is akad, aki mindent nyitó vécékártyát tervez, hogy megelőzze a kellemetlen baleseteket, és megjelenik a szintén Crohn-betegségben szenvedő Darwin, értékes kutatási időről lemaradva. A történeteknek azonban tanulságaik is vannak, olyan üzenetek, amelyekkel a szereplők betegtársaiknak üzennek. Őket többek közt arra biztatják, hogy ne söpörjék a problémáikat a szőnyeg alá, inkább forduljanak orvoshoz, hiszen megfelelő kezeléssel az IBD-vel teljes élet élhető.

A kampány Vitáris Iván és a Positive Adamsky csapatának közreműködésével valósult meg.

„A képregényes világhoz az alapkoncepciót az adta, hogy ilyen betegségben gyakorlatilag bárki szenvedhet a szuperhőstől a híres tudóson át a nagymamáig. Viszont szerettük volna, ha megfelelő humorral, szabadon kezelve mutathatjuk meg, hogy vannak már gyógymódok, és abszolút nem szégyen például munkahelyen bevallani, ha valakinek IBD-je van. Sőt! Itt jött a képbe az általam nagyon kedvelt Nyugat+Zombikat megalkotó kollégám, Csepella Olivér, akivel karöltve hoztuk létre a kiállításon is látható rövid képregényeket, amelyek sztorijait főként létező emberek adták. A végeredmény egy egyedi grafikai világú kis képzőművészeti mű, amely egyszerre figyelemfelkeltő, őszinte, vicces, és emberközeli” – mondta Vitáris Iván, a kampány kreatív tanácsadója.

A kiállítás május 26-29. között a Budapesti Árkád bevásárlóközpontban debütált, június 10-12. között az Árkád Szegedben tekinthették meg, június 24-26. között pedig a Fórum Debrecenben lesz látható.

 

SOCIAL MEDIA