Valamikor minden kortárs volt – szokták mondani. Már a Mediciek előtt is voltak hagyományai a műgyűjtésnek, a csodálatra méltó műalkotások felhalmozásának, ami a gazdagok erejét és lehetőségeit szimbolizálta, ezért a hatalmi reprezentáció általánosan alkalmazott eszköze volt (és egyébként ma is az).
Ne bonyolódjunk most bele a milliárdosok úri passziójába, amelynek kapcsán dollármilliós leütések után a műtárgyak „azon melegében”, becsomagolva egy klimatizált raktár mélyére kerülnek (érdemes ezzel kapcsolatban megnézni a most a mozikba került Senki többet című amerikai dokumentumfilmet! Nem tárja fel a jelenségek okait, de érdeklődők számára elég szórakoztató.) Foglalkozzunk inkább e színes-szagos és izgalmas, nagyon sok vetületben élő és mozgó kortárs művészeti világ (az art world) dinamikájának olyan formáival, olyan lehetőségeivel, melyekkel akár te is élhetsz, ha pár hasznos információ birtokába kerülsz. Építsd az énmárkádat kellemes és hasznos módon!
Mindenekelőtt egy kis fogalomtisztázás
Itthon a kortársat még számos félreértés és ebből adódó bizalmatlanság övezi. Például az is akadály, hogy sokan azt hiszik, az a kortárs, aki ma él. Ez így nem igaz. A „kortársunk, X. Y. festő” helyénvaló egy tájképgyártó esetén is, de a kortárs művészet, a contemporary art szereplőjének alapvető tulajdonsága, hogy benne van az art world definiált intézményrendszerében (galériák, kurátorok ismerik, véleményezik, adott esetben képviselik), rendszeresen kiállít nonprofit kiállítóhelyeken, kereskedelmi vásárokon, esetleg biennálékon, és a globális kortárs művészeti diskurzus témaköreiben alkot, melyek alapvetően a világ akut problematikáival foglalkoznak. Biztosan hallottad már: „Tükröt tartani a világnak” – nos, ez a kortárs művészek dolga, méghozzá úgy, hogy bátran feszegessék a határokat (bármilyen határok is legyenek).
Az angolban ez jobban elválik, egy „out-of-the-box” festő simán „painter”, míg az art world harcosai (mert ez bizony egy extrém versenykörnyezet!) méltán – és büszkén – használják a „contemporary artist” titulust. (Erről egyébként sokkal gazdagabb tájékoztatást találsz Kertész László Kortárs műgyűjtés című könyvében – Kortárs Műgyűjtő Akadémia, 2018 –, erről a cikk végén is szó lesz még.)
A Wikipédia meghatározása szerint a kortárs az, „aki vagy ami a mindenkori jelen kontextusába illeszkedik, reflektál a jelen kor és környezet aktuális problémáira”.
Mi a különbség a klasszikus és a kortárs műtárgyak gyűjtése között?
Ha már personal branding: a kollekció mindig a tulajdonosa attitűdjét szimbolizálja. A klasszikus műtárgyak már bizonyítottak, sok kockázat nincs bennük, a tezaurálás kedvelt alanyai, de nagy hozamot nem várhatunk tőlük – ilyen tekintetben bármilyen remekmű az unalmas államkötvényekkel mutat hasonlóságot. A klasszikus alkotások gyűjteménye reprezentálja ugyan a tulajdonosának vagyonát, szépérzékét, adott estben hatalmát is, de ez a tevékenység leginkább az egóról szól, és korántsem a jelennel vagy a jövővel, netán korunk világával foglalkozik – a múlt értékeit priorizálja. A klasszikus művek gyűjtői az örökségmegőrzés letéteményeseinek tartják magukat (és ez persze sokszor igaz is).
A kortárs gyűjtő kollekciójával egyértelműen azt üzeni a környezetének és a világnak:
- Itt és most élek, és határozottan jelen vagyok!
- Fontosnak tartom, hogy vásárlásommal hozzájáruljak kultúránk dinamikus és szabad fejlődéséhez.
- Megmutatom ezzel, hogy nemcsak megtehetem, de meg is teszem ezt, sőt képzem magam, és jól művelem ezt a filantróp tevékenységet.
- Érdekelnek az újdonságok, nyitott vagyok a változásokra, és a lehetőségeimmel katalizálom ezeket a folyamatokat.
- Nem csupán az örökségmegőrzést tartom fontos feladatnak, de az örökségképződést is.
- A ma értékeit gondolom lényegesnek, és igyekszem azon munkálkodni, hogy a jövőben is értékek legyenek.
- Nemcsak néző vagyok a művészet terén, hanem fontos szereplő, aki adott esetben véleményével, vásárlási „szavazataival” voksol a jövő értékeire, ezzel irányítva és segítve az értékes vagy annak tűnő alkotókat vagy az ilyen művészeti programok létrejöttét.
- Ilyen tekintetben egy olyan csapat része vagyok, amely a világ jobbá tételén munkálkodik.
- Igyekszem a megértés örömét, az élményt és a büszkeséget megosztani másokkal, a világgal.
Ezek az üzenetek egy cégvezető esetén a vállalat számára is fontosak lehetnek, mert ma egy cégről sokszor az első embere megítélésén keresztül alkotnak véleményt. Ha nem vagy cégvezető, ajánld ezt a cikket egy ilyen poszton dolgozó ismerősödnek!
Élmény, presztízs, befektetés – kockázat vs. hozam?
Ha minőségi klasszikus művészettel szeretnéd körbevenni magad otthon, mélyen a bukszába kell nyúlnod. A korábbi mesterek aukcióin itthon is röpködnek a húsz-harminc, nem ritkán százmilliós összegek, emellett a régebbi korok művészeinek árindexe (mert bizony van ilyen, a műkereskedelem ugyanis olyan, mint egy tőzsde) folyamatosan esik. Ennek az az oka, hogy a múzeumok a jobb darabokat levadásszák a piacról, így a minőségi kínálat csökken, és ezzel egy időben megjelennek a hamisítványok a még fennálló igény kielégítésére – ezért a bizalmi index is meredeken lefelé tendál.
A kortárs művészet vitathatatlan előnye a klasszikussal szemben az, hogy kicsi annak az esélye, hogy hamis műtárgyat sóznak ránk, hiszen az alkotó még él, sőt kapcsolatba is kerülhetsz vele (fokozd az élményt!). A művészt megismerve jobban megértheted az üzenetét, vásárlásoddal az alkotómunka részesévé válsz. Pár képpel már komoly „részvényes” lehetsz a művész brandjében. Egy új vásárló, aki potenciális gyűjtő, már a tevékenysége legelején is lehet „valaki” – márpedig ez is egy olyan világ, ahol csak a valaki csinálhat valamit. Egy, a pályája elején jó szemmel „kicsippentett” művész felkarolása, egy baráti viszony minden bizonnyal baráti árakat is jelent, ha műveket szeretnél tőle.
A műgyűjtés előzményei: ki, miért, hogyan?
A tanulási folyamatban hasznos, ha (mint a gyerek) viselkedésmintákat gyűjtesz, nyitottan szemlélődsz. Vegyél példát másoktól, lesd el a best practice-eiket, és alakítsd ki a saját stratégiádat. Ne tévesszen meg, hogy a Wikipédia a „Magyar műgyűjtők” címszó alatt egy elég laza névsort mutat, ráadásul összetételét tekintve vegyes felállásban – ez még meglehetősen rendezetlen terület, de éppen ezért izgalmas, sok lehetőséget rejt ugyanis a most érkezők számára.
A magyar műgyűjtés fénykoráról egyébként nemrég látott napvilágot egy pazar könyv a Kieselbach Galéria kiadásában: Molnos Péter Elveszett örökség című veretes munkája. Tartalmához mérten kifejezetten kedvező áron kínálják, érdemes beszerezni. Továbbá Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója időnként megjelentet kisebb füzeteket kortárs műgyűjtőkről, amelyek az interneten is megtalálhatók (keress rá: Kortárs magángyűjtők top 10).
A világ híres kortárs műgyűjtői
Az előző Márkamonitorokban már felvillantottam pár nevet, akik hatást gyakorolnak a globális műkereskedelemre, és hozzájárulnak a nagy művészbrandek épüléséhez. Bernard és Hélène Arnault, a Louis Vuitton divatmárka tulajdonosai attraktív komplexummal, egy kortárs művészeti múzeummal és kiállítótérrel fényezik a cég hírnevén kívül a francia kultúra nimbuszát, és személyiségükkel példát mutatnak a többi hasonló státuszú polgárnak is. François Pinault (szintén francia) üzletember, több luxusmárka és a Christie’s globális aukciósház-óriás tulajdonosa párját ritkító világkollekcióval büszkélkedhet, és filantróp módon komoly múzeumi környezeteket hoz létre. Érzékelhető, hogy ez bizony egyfajta szofisztikált versenykörnyezet, melyben a cégeket fémjelző személyiségek is rivalizálnak egymással.
A celebek világából az ismertebbek közül említendő Brad Pitt és Angelina Jolie, Elton John vagy a már elhunyt David Bowie – hogy csak párat soroljak azok közül, akiket fajsúlyos gyűjteményük és aktív művészetpártoló tevékenységük okán is jegyeznek.
Érdemes megemlíteni, hogy ez nem csak vagyonfüggő. Bill Gates nyilván bármit megvehetne, rendelkezik is kortárs művészeti kollekcióval, de nem gyakorol hatást az art worldre. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy a vásárlásokon kívül a személyes brand építéséhez nagyban hozzájárul az, hogy a mértékadó szereplők mindig valamilyen hírértékű dolgot művelnek: tisztségeket vállalnak művészeti intézményekben, felkarolnak fontos művészeti projekteket, vagy éppen műalkotásokat adományoznak valamilyen múzeumnak. Hangsúlyozom, minden ugyanaz kicsiben és nagyban: nyilván nem versenyezhetünk velük, de az attitűd és a stratégia „koppintható”, és ha az első jó vásárlással elindulsz ezen az úton, kitűzött céljaidat láttatva máris egyfajta várakozást és elismerést, csodálatot és tiszteletet kelthetsz környezetedben, ismerőseid, barátaid, üzletfeleid szemében.
Botrányos celebritás – a kortárs- és a bennfentes kereskedelem
Mindent lehet jól és rosszul csinálni. A 2015-ös év egyik vezető művészeti híre volt a The Bouvier Affair néven elhíresült ügy. Yves Bouvier, egy, a törvényesség kereteinek határán bravúrosan lavírozó műkereskedő már korábban felfigyelt egy piaci résre, és a vagyonosok gyarapodó műkincseinek szakszerű tárolására létrehozott egy globális freeport raktárhálózatot. Mivel egyedül ő tudta, hogy milyen alkotások vannak ott betárolva (eladásra várva), hatalmas értékű bennfentes információval rendelkezett.
Ennek köszönhető, hogy amikor Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos megbízta őt, hogy (személyes márkájának építése céljából és nyilván befektetési okokból is) állítsa össze neki a mai világban elérhető legpompásabb modern és kortárs művészeti gyűjteményt, Bouvier készséggel vállalta a kurátori és közvetítői szerepet. A megrendelő elégedettsége mellett gyarapodó kollekcióban remekművek sora gyülekezett. Rodin, Modigliani, Gauguin és Matisse alkotásain túl Picasso-, Rothko- és Klimt-festményeket is szerzeményeztek mindaddig, amíg egy partin Ribolovljev össze nem akadt az egyik mű korábbi tulajdonosával. A beszélgetés során kiderült, hogy Bouvier nem szimpla közvetítői díjjal kalkulált, hanem a közel tízéves együttműködésük során mintegy egymilliárd dollárral számlázott többet, mint kellett volna. (Az más kérdés, hogy ez a dolog Ribolovljevnek mindaddig egyáltalán nem tűnt fel…) Az esetről, amely egyik fél megítéléséhez sem tett hozzá pozitívan, bővebben a Wikipedián lehet olvasni.
Családi tradíciók, az értékhíd
A családi „personal branding” nem kis mértékben a hagyományokon át építhető. A családfő(k) átadják az értékeiket, ami az ingó és ingatlan vagyontárgyakon túl az értékszemléletben is megnyilvánul. A családi konfliktusok általában a generációs ellentétekből adódnak, melyek kiküszöbölésére remek stratégia a kortárs művek gyűjtése, ami az idősebb és a fiatalabb családtagok életviteléhez egyaránt illeszkedő közös foglalatosság.
Ha kortárs, akkor kicsiben is érdemes gondolkodni
Ha kedvet kaptál a kortárs művészettel való foglalatosságokhoz, látogass el galériákba, ismerkedj meg a hazai szcéna meghatározó szereplőivel: művészekkel, galeristákkal. Nem kell mindjárt fő művekkel kezdeni, egy jól összeállított grafikai sorral már részese lehetsz az aktív műkedvelők táborának.
Ma még olyan kort élünk, amikor a kortárs művészet még nem rendeződött iparággá (Amerikában már régóta az), így a kortárs alkotások itthon mélyen alulértékeltek. Használd ezt ki! Nem mindegy azonban, hogy hol, kitől, mit, mennyiért és hogyan…
Ismételten ajánlom (nem önreklám, de nincs más) a kortarsmugyujtes.hu oldalon elérhető könyvünket, amely ezekben a kérdésekben útba igazít. (Tippeket nem adunk, de az induláshoz szükséges szemléletet garantáltan megszerezheted általa.)
A műgyűjtésről beszélgettünk nemrég valakivel, és elejtettem egy mondatot ezzel kapcsolatban: „Nem elég kultúrembernek lenni, annak is kell látszani.” Nem késlekedett a válasz: „Nem elég kultúrembernek látszani, annak is kell lenni.” Mindkettő igaz, de fontos, hogy az első lépést tedd meg – és ha lehet, jó irányba. Sok sikert!
Szerző: Gajzágó György │ art ambassador, A2B-B2A stratéga │ Interart Alapítvány
E-mail: gyorgy.gajzago@artcenter.hu
Ez az írás eredetileg a Márkamonitor 2019/3. számában jelent meg.
