Főoldal/Karrier

Új szakemberrel erősít a Dreher marketingcsapata

Januártól Hruska Rita felel a Dreher nemzetközi márkáiért. A szakember a szintén nagy múltú Zwack Unicum Nyrt. szenior márkamenedzseri pozíciójából érkezett a sörgyártóhoz. Korábbi tapasztalatait a Tchibónál és a British American Tobaccónál szerezte. Hruska Rita az International Business Schoolban szerzett közgazdász marketinges diplomát, szakmai pályafutását a British American Tobaccónál kezdte, ahol 2 éves vezetőképző program […]

Tovább olvasom

Tisztújítás az IAB Hungarynál

Az IAB Hungary alapszabálya értelmében a szervezet 3 évente szervez teljes körű tisztújítást, így a teljes elnökség, elnök személyéről is szavaztak a tagszervezetek képviselői a találkozón. A 2018 decemberében indult jelölési időszakban összesen 17 szakember fogadta el a jelölti státuszt, amelyből az online és személyes szavazás során a 81 tagszervezetből összesen 46 cég választotta meg […]

Tovább olvasom

Új közép-európai igazgató a Marsnál

A világ egyik vezető élelmiszergyártója, a Mars új szakembert bízott meg közép-európai vezetői csapatának irányításával. Brian Ayling Stéphanie Le Béchecet váltja a Mars közép-európai igazgatói pozíciójában. Brian Ayling mostanáig a Mars dél-afrikai igazgatójaként dolgozott. Stéphanie Le Béchec karrierje következő állomásaként a Regional Food President pozícióba lép elő. A vállalat ezáltal ismét bizonyította, hogy stratégiája, amely […]

Tovább olvasom

Változás a hazai SAP élén

Bejelentette távozását az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Ablonczy Balázs saját döntéséből, több mint tíz évnyi sikeres cégvezetés után távozik a társaságtól. Utódja tapasztalt kollégája, Pintér Szabolcs lesz. Ablonczy Balázs 2008 végén csatlakozott az SAP-hoz, a szoftvervállalat hazai ügyvezető igazgatójaként. Irányítása alatt a cég Magyarország legnagyobb IT vállalatai közé emelkedett, meghaladva a 34 milliárd forintos […]

Tovább olvasom

Új marketing- és trade marketing igazgató a Heineken Hungáriánál

Január 1-től Balogh Barbara személyében új felső vezető irányítja a Heineken Hungária marketing- és trade marketing szervezetét. Balogh Barbara 2010-ben csatlakozott a Heineken Hungáriához mint Heineken márkamenedzser, később Soproni senior márkamenedzserként lépett előre. Ezt követően kategóriamenedzseri, illetve innovációs pozíciókat is betöltött a vállalatnál. Az elmúlt másfél évben nemzetközi tapasztalatra tett szert a Heineken holland anyavállalatánál, […]

Tovább olvasom

Aczél László távozott a YR éléről

Aczél László a Facebookon jelentette be, hogy távozik Y&R éléről. Az összeolvadó VML és Y&R (VMLY&R) vezetését Palincsár László veszi át, aki vezérigazgatói pozíciója mellett megtartja a Team Redben és Team Red Mediaban betöltött ügyvezetői szerepét is. „Csatolva egy kép. Rólam. Úgy húsz év távlatából. Akkor még a Young a Budagyöngyénél lakott és négy emeleten terült […]

Tovább olvasom

Új akvizíciós és fejlesztési igazgató a HB Reavisnél

Új akvizíciós és fejlesztési igazgatót köszönt a HB Reavis magyarországi vállalata: Berényi Zsolt több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi ingatlanok fejlesztése terén, új munkahelyén pedig a vállalat jövőbeli akvizícióiért, valamint meglévő és új fejlesztéseiért felel. Tapasztalt szakemberrel gazdagodott a nemzetközi ingatlanfejlesztő, a HB Reavis hazai csapata: Berényi Zsolt a Property Markettől érkezett, ahol […]

Tovább olvasom

Magyarországról kért fel ügyvezetőt az osztrák MediaMarkt Csoport

Német Károly Csongor a MediaMarktSaturn Retail Group magyarországi vállalatának vezérigazgatója (CEO) 2018 decemberétől átveszi az osztrák cégcsoport vezetését. A magyarországi operatív feladatok menedzselését és képviseletét Szilágyi Gábor, a hazai cégcsoport jelenlegi stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója látja el a jövőben. Német Károly Csongor átmenetileg a magyarországi vállalat vezérigazgatói (CEO) funkcióját is ellátja, hiszen a magyarországi és […]

Tovább olvasom

Új HR-igazgató a Hello Eventnél

A dolgozói létszám dinamikus növekedése tette szükségessé, hogy az ügynökség külön HR-részleget hozzon létre a már meglévő kreatív-, rendezvény- és marketingosztály mellett. Az osztály vezetésére az ügynökség Árva Katát kérte fel, aki előzőleg a Hello Eventnél több mint tíz évig dolgozott. 2017-ben egy külföldi lehetőség miatt bár a munkakapcsolat megszakadt, de így lehetősége nyílt, hogy […]

Tovább olvasom