Elnökséget választott a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata

Karrier Kiemelt

Dudás Hunor, a The Path Sportmanagement tulajdonosa és ügyvezetője irányítja júliustól a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Sportmarketing Tagozatát a következő négy évben. Az elnök munkáját továbbra is  Németh Ottó és Major Balázs (Karma Production Kft. / ügyvezető-tulajdonos) támogatják alelnökökként.

 

 

Major Balázs

A vezető tisztségviselőket a 2014 óta működő tagozat tisztújító szavazásán választották meg a tagok, amelyre július 9-én, online formában került sor.„Célunk, hogy a sportmarketing mint szakma megítélését, presztízsét még inkább növeljük a teljes sportpiac integrálásával. Szeretnénk, hogy a jövőben a sportoló pályán kívüli teljesítményét, sportolói márkáját is megismertessük a szponzorokkal, valamint hogy a sportmarketing-társadalmat is összefogjuk” – vázolja vízióit Dudás Hunor, a Sportmarketing Tagozat új elnöke.

Az idén harmincéves MMSZ már megalakulása óta fontos célkitűzésének tekinti, hogy tagozatokon keresztül is biztosítsa a marketing különböző területeinek önálló képviseletét és erősítését, hiszen a tagozatokon keresztül válhatnak elérhetővé és láthatóvá bizonyos piaci szegmensek, valamint rajtuk keresztül nyílik lehetőség a teljes marketingszakma lefedésére is” – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke.

Németh Ottó

A Sportmarketing Tagozatot éppen azért hívták életre, hogy még szélesebb körben is köztudatba hozza a szakmát és növelje annak elismertségét. „A Tagozat célja, hogy annak még strukturáltabbá tételével, létszámbővítésével, valamint a szponzorációs piac szereplői között kialakított szorosabb kapcsolattal, hatékony közös munkával tovább erősítse saját szakmai elismertségét és növelje érdekérvényesítési képességét is – hangsúlyozza Dudás Hunor, a tagozat frissen megválasztott elnöke. – A koronavírus utáni restart különösen fontos az ágazat életében, ugyanis az elmúlt időszakban a korlátozások miatt minden sportesemény és -intézmény lemondásra, bezárásra került – ezért is különösen lényeges most, hogy újradefiniáljuk a tagozat szerepét.”

SOCIAL MEDIA