Ikonikus kampányok az algoritmus-vezérelt médiában

Kiemelt Márkaépítők Közössége

Idén második alkalommal rendeztük meg a Branding/rebranding az FMCG szektorban 2024 című konferenciát. Rövid beszámolónk következik Mérő Ádám prezentációjáról. 

 

A prognózisok szerint 2030-ra a média 90%-át algoritmusok irányítják majd. Hogyan építhetünk és gondozhatunk ikonikus márkákat egy algoritmikus világban?

„Sok cégnél úgy vannak a digitális transzformációval, hogy azon mielőbb túl kell lenni, és azután lehet előbbre jutni” – kezdte előadását Mérő Ádám, a Coca-Cola európai Senior Consumer & Shopper Connection igazgatója. Szerinte azonban a digitalizáció nem egy átmeneti állapot. Ezért a fő kérdés, amelyet minden cégnek fel kell tennie: mit tudunk most megtenni, ami felkészít minket a jövő kihívásaira?

A marketing-kommunikációt és a tartalomfogyasztási piacot alakító főbb trendek kapcsán elmondta, hogy az egyik meghatározó jelenség a monokultúra halála, a tömegmédia polarizálódása. Ha csak a nyugat-európai adatokat nézzük, azt láthatjuk, hogy a több mint négymillió nézővel rendelkező lineáris tévéműsorok száma a felére csökkent az elmúlt évtizedben az Egyesült Királyságban, és 2023-ban gyakorlatilag eltűnt Spanyolországban. Különösen meghatározó ez a trend a fiatal generáció körében. Ennek kapcsán három fő kérdésre kell választ adnunk. Egyrészt ebben az atomizált környezetben számít-e még az, hogy egy márka tömegek számára kíván releváns lenni? Ha egy adott szervezetben azt gondolják, hogy igen, akkor vajon rendelkeznek-e elegendő kommunikációs erőforrással ahhoz, hogy jelentős hatást érjenek el? Illetve számít-e még valamit egy adott kulturális pillanat megragadása?

A másik meghatározó jelenség a digitalizációnak köszönhető, és az elektronikus eszközök, így például a mesterséges intelligencia felemelkedését mutatja. Elég, ha csak egyetlen adatot emelünk ki: a Google naponta több mint harminc milliárd reklámot jelenít meg, és ez a szám évről évre növekszik. A GroupM prognózisa szerint 2030-ra az összes média 90%-a algoritmus alapú lesz. Hogyan építsünk ikonikus márkapillanatokat egy algoritmikus világban? Egyrészt sokkal fókuszáltabbnak kell lennie minden márkának. Észre kell venni, hogy a monokultúra atomizálttá vált, valamint azt, hogy a reach alapú tervezést az impact alapú tervezés váltotta fel.

Mérő Ádám szerint a világos célok vezetnek el a nagyszerű ötletekhez, amelyek viszont nincsenek meg nagyszerű stratégia nélkül, amelyben nagy szerepe van a vállalatok munkatársainak is. A varázslat pedig csak akkor történik meg, ha a szervezetekben hisznek, ha reflektálnak a körülöttük lévő világra.

SOCIAL MEDIA