Így tegyük biztonságossá a gyerekek online játékait

Hírek

Egyre többet költünk online játékokra – derült ki az Erste ügyfelei fizetési szokásainak vizsgálatából. Az elmúlt öt évben a háromszorosára emelkedett a játékosok által erre a célra elköltött összeg. A legtöbben egy alkalommal pár ezer forintot fizetnek ki azért, hogy valamelyik internetes felületen játszanak, vannak azonban olyanok is, akik több millió forintot sem sajnálnak erre a célra. Az online játékokba könnyen belefeledkezhetünk, és talán a gyerekek még inkább így vannak ezzel. Egyes kiegészítők, küldetések azonban plusz pénzbe kerülnek, így a kártyaadatok megadására is szükség van. Ám a gyermekek nem mindig tudják, hogyan is működik az online fizetés, így akár kisebb vagyonokat is elkölthetnek a szülő kártyájával. Az Erste honlapján, közösségi oldalain, George Appban és George Weben, valamint ügyfeleinek küldött külön körlevélben hívja fel a figyelmet a kártyaadatok védelmére.

 

Az elmúlt öt évben duplájára nőtt, a 2019-es 79 ezerről 2023-ra 154 ezerre emelkedett azok száma, akik betéti vagy hitelkártyát használva fizettek valamelyik internetes játékot használva – derül ki az Erste adataiból. A játékosok által erre a célra összesen elköltött összeg az említett időszakban a háromszorosára emelkedett. Az egy fizetéssel elköltött átlagos összeg 4500 forintról 5450 forintra nőtt öt év alatt. Vannak azonban olyanok, akik jóval az átlag felett költenek. Tavaly a legnagyobb, egy tranzakcióban elköltött összeg már 2,8 millió forint volt, ez a játékos ráadásul pár napon belül további két, hasonló méretű fizetést is indított.

Az online játékokba könnyen belefeledkezhetünk, és talán a gyerekek még inkább így vannak ezzel. Egyes kiegészítők, küldetések azonban plusz pénzbe kerülnek, így a kártyaadatok megadására is szükség van. Ám a gyerekek nem mindig tudják, hogyan is működik az online fizetés, így akár nagyobb összegeket is költhetnek szüleik kártyájával” – hívja fel a figyelmet Kósa Anna, az Erste compliance vezetője.

Az Erste egyik ügyfele például egyszer csak azt vette észre, hogy néhány hónap alatt fél millió forint tűnt el a számlájáról, de nem egy összegben, hanem kisebb tételekben. Mint kiderült, óvatlanul megadta gyermekének a bankkártyája adatait, amit elmentettek egy online játék felületén. Innentől kezdve a gyermek jóváhagyás nélkül vásárolhatta meg az újabb és újabb küldetésekhez szükséges eszközöket. Hasonló történt egy másik ügyféllel, akinek a kártyájával több százszor vásároltak online platformokon a gyermekei, összesen több mint egymillió forintot költve el így. Végül az ügyfél kérésére a bank letiltotta a kártyát, hogy azokon a platformokon se lehessen használni a továbbiakban, ahol már elmentették a kártyaadatokat.

 

Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében az Erste azt javasolja:

  • Beszélgessünk el gyermekünkkel a kártyaadatok helyes használatáról és a pénz értékéről!
  • Használjunk virtuális bankkártyát az online vásárlásokhoz! A kártyalimit alapból egy forint, amennyiben pedig mi vagy gyermekünk vásárolni szeretnénk, nekünk kell átállítani a limitet, ami 24 óra elteltével visszaáll egy forintra.
  • Járjunk el körültekintően, ha kártyaadatokat mentünk el az online felületeken, ne adjunk automatikus hozzáférést ezekhez a gyerekeknek!
  • Mindig kérjünk hitelesítést egy-egy fizetés előtt, ha van erre lehetőség!
  • Nyissunk gyermekünknek saját bankszámlát, és az ehhez tartozó kártya vásárlási limitét tartsuk alacsonyan! Az Erste Cseperedő Bankszámlát már 0 éves kortól is meg lehet nyitni.

 

Photo by Onur Binay on Unsplash

SOCIAL MEDIA