Így óvhatjuk a környezetünket a háztartási gépek okos használatával

Hírek Kiemelt

A megbízható, azaz hosszú éveken keresztül használható, takarékos háztartási gépek jelentős szerepet játszanak az ökológiai lábnyom csökkentésében. A berendezések tudatos használata, az okos technológiák és a beépített mesterséges intelligencia révén e téren ráadásul újabb távlatok nyílnak. Az LG Magyarország most a Környezetvédelmi világnap alkalmából összegyűjtötte a leghasznosabb tudnivalókat.

Az EU-ban a teljes energiafogyasztás negyedéért, míg Magyarországon harmadáért a háztartások felelnek.[1] A lakóépületek megfelelő hőszigetelése mellett egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen energiahatékonyságú háztartási készülékeket állítunk csatasorba, illetve azokat milyen módon használjuk, hiszen amellett, hogy a rezsiköltségeken spórolhatunk, a háztartás környezeti lábnyomát is csökkenthetjük. Ha például az egész EU átállna kézi mosogatásról gépire, összesen évi 92 terawattóra energiát lehetne megtakarítani, ami Portugália éves teljes villamosenergia-fogyasztásának kétszeresével, avagy a tagállamok összesített villamosenergia-fogyasztása 3 százalékával egyenlő.[2] Ez nem minden, hiszen több mint 6,142 milliárd liter ivóvizet is meg lehetne takarítani – ez a mennyiség 2,5 millió olimpiai úszómedence feltöltéséhez elegendő.

Tízezreket spórolhatunk takarékos gépekkel

 „Magyarországon, bár az elmúlt években a támogatott csereprogramoknak is köszönhetően csökkent a háztartási nagygépek átlagéletkora, még mindig sok koros és energiapazarló készülék üzemel” – hívja fel a figyelmet Budai Nikoletta, az LG Magyarország szakértője. Beszédes adat, hogy amennyiben hazánkban az összes, 8 évnél idősebb, korszerűtlen mosógépet, hűtőt és fagyasztót modern készülékre cserélnék a háztartások, összesen évi 1,9 millió tonnával lenne csökkenthető Magyarország CO2-kibocsátása.[3] E mennyiség ötödét eredményezné a mosógép-matuzsálemek lecserélése, a fennmaradó részt pedig kb. fele-fele arányban hozná az elavult hűtők és fagyasztók kiváltása új készülékekkel.

„Nem mellesleg egy ilyen csere a rezsire is jótékonyan hatna: egy tizenéves hűtőt A+++ kategóriásra lecserélve az éves áramszámla mintegy 10.000 forinttal lehet kisebb, egy ennél is idősebb hűtőtől megválva pedig közel 30 000 forint megtakarítás adódik. Hasonló a helyzet a mosógépek esetében is, ahol a csere révén — a használat gyakoriságától függően — a villanyszámlán akár 10-12 ezer forintot, a víz- és csatornadíjon további hasonló summát spórolhatunk meg évente” – húzza alá az LG szakértője.

A hűtők esetében ráadásul egy korszerű készülék sokat segíthet az ételpazarlás csökkentésében is. Ez sem kis probléma, hiszen a Nébih adatai szerint Magyarországon évente fejenként 33 kg rosszul tárolt vagy feleslegesen megvásárolt élelmiszer kerül a szemétbe.[4] „Ez azt jelenti, hogy az élelmiszerpazarlás megszüntetésével egy négytagú család akár évi 50.000 forintot is megspórolhatna” – mondja Budai Nikoletta.

Az okos használat is segít a zöldítésben

Szintén a környezetvédelmet szolgálja, ha olyan készüléket választunk, amely hosszú éveken át működik anélkül, hogy le kellene cserélnünk. A háztartási nagygépekben és légkondicionálókban alkalmazott inverteres motor a hagyományos meghajtáshoz képest kisebb energiafelhasználást, tartósabb működést tesz lehetővé: nem véletlen, hogy az LG például az inverteres Direct Drive meghajtású mosógépek motorjára és a hűtőszekrények kompresszorára 10 év garanciát vállal.

A környezettudatossághoz nem csak az energiahatékony és tartós készülékek kiválasztása, de azok megfelelő használata is hozzá tartozik. A hűtőt például nem szabad sem sugárzó hőforrás (pl. tűzhely) közelébe állítani, sem közvetlen napsugárzásnak kitenni. A készülék hátulján lévő kondenzátorrácsnak a jó szellőzéshez tér kell, ezért ne helyezzük a gépet szűk kamrába, a faltól tartsunk legalább 10 cm távolságot és félévente portalanítsuk a rácsot. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy jól zár, illetve szigetel-e az ajtó, a nem No Frost rendszerű készülékeket legalább évente kétszer olvasszuk le. A mosógép esetében a mosási hőmérséklet okos megválasztásával takaríthatunk meg több energiát, vagyis célszerű az átlagos szennyezettségű ruhákat csak 30-40 fokon, de az átlagosnál hosszabb programon mosni. A gépet töltsük tele, de ne tömjük túl, ha pedig szárítógépet is használunk, előtte minél nagyobb fordulaton centrifugáljuk ki a ruhákat – kivéve persze az igazán kényes darabokat.

Besegít a mesterséges intelligencia

A háztartási berendezések optimális, ezáltal energiatakarékosabb és környezetkímélőbb működtetésében egyre nagyobb szerep jut az okos, illetve a mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó megoldásoknak. „A mesterséges intelligenciával rendelkező háztartási gépek már most elérhetőek, és mivel ezek a készülékek képesek elemezni nem csak a környezetüket, de a felhasználói szokásokat is, ezek alapján pedig ki tudják választani az optimális működési beállításokat, sokkal energiahatékonyabban tudnak működni, mint a hagyományos társaik. Szintén az energiahatékonyságot és a kényelmet szolgálja, ha a készülékeket az okostelefonunk segítségével tudjuk ellenőrizni és irányítani” – hívja fel a figyelmet az LG szakértője.

Ha például elutazunk, az LG Smart ThinQ™ alkalmazás segítségével távolról állíthatjuk be a hűtő hőmérsékletét, ha pedig otthon vagyunk és véletlenül nyitva felejtettük a fridzsider ajtaját, az okostelefonos app segítségével erről is értesítést kaphatunk. Ugyanígy távolról vezérelhetjük a légkondicionálót, hogy egy percet se üzemeljen feleslegesen, ha pedig a mosógépünket úgy tudjuk beállítani, hogy akkorra végezzen a mosással, amikor hazaérünk, elkerüljük, hogy a fél napja a gépben heverő, rossz szagúvá vált ruháinkat újra át kelljen öblíteni. Az okos funkciók közül a diagnosztika, azaz hibafelismerés és -jelzés szintén olyan lehetőség, amely a pénztárcánk mellett a környezetet is óvja, hiszen ha a háztartási berendezés időben jelzi, hogy valamilyen probléma lépett fel, elkerülhetjük a hibás működésből fakadó többletfogyasztást és a borsosabb szervizszámlákat.

[1] https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Energy_consumption_in_households

[2] http://applia-europe.eu/statistical-report-2017-2018/pillar1.html

[3] A magyarországi háztartásokban található régi háztartási gépek cseréjével elérhető energiamegtakarítási lehetőségek – APPLiA Magyarország Egyesülés, GfK Hungária (2018)

[4] Nébih – http://maradeknelkul.hu/wp-content/uploads/2016/11/KSZ_2017_03_maradeknelkul_ON.4.pdf

SOCIAL MEDIA