Hogyan kezeli a koronavírus-krízist egy programozást oktató iskolahálózat?

Hírek Kiemelt

A 2014-ben alakult Logiscool hat év alatt a világpiacon is meghatározó oktatási franchise hálózattá nőtte ki magát. A koronavírus járvány kitörésekor éppen egy új iskola nyílt volna meg Taiwanon. Azonban alig száradt meg a festék a tantermek falán, máris át kellett állni az online oktatásra. Végül ez a kihívás mégis pozitív változásokat hozott a hálózat szintjén. Körkép arról, milyen súlyos kihívásokkal szembesül egy oktatási franchise a jelenlegi krízisben.

 

Pár héttel ezelőtt több tízezer diák tanult programozást a Logiscool tantermeiben világszerte. Majd a koronavírus által kialakult járvány hatására néhány nap leforgása alatt minden iskolájuknak át kellett állnia az online oktatásra. 16 országban több tízezer gyerek és szülő várta a magyar központ iránymutatását arról, hogyan tovább.

 

A már meglévő tudásanyag átrendezése nélkül nem megy

A Logiscool iskolák több földrészen is jelen vannak, köztük Ázsiában is, így a kinti partnereken keresztül a magyar központ első kézből követhette nyomon, hogyan alakul világviszonylatban a járvány. „Az ázsiai iskoláink miatt már jóval a magyar kormány közoktatási intézmények bezárását érintő bejelentése előtt tudtuk, hogy át fogunk állni mi is az online oktatásra. Csakhogy hiába mozgunk otthonosan az online térben, ez az átállás még tőlünk is rengeteg munkát igényelt – meséli dr. Breuer Anita, a Logiscool alapítója. – A mi módszerünk ugyanis az élményalapú programozás-oktatásra épül, aminek fontos része a személyes találkozás, ahol az oktató azonnal tud reagálni a kérdésekre, megvan a közvetlen interakció, és így a diákjaink számára biztosított a sikerélmény. Tudtuk, hogy az online térben nem lesz könnyű fenntartani a gyerekek figyelmét. Ezért bevontuk a kurzusok átalakításába a legjobb oktatóinkat az összes országból, és az ő tapasztalatukra, illetve a központi tananyagfejlesztő csapat tudására támaszkodva kezdtük el kialakítani az online oktatás feltételeit. Volt olyan ország, ahol szünetet kellett tartani, de ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az élmény alapú oktatási módszerünket átemelhessük az online térbe. Egy hetünk volt az átállásra.”

 

Személyes kapcsolattartás a szülőkkel

Az átmeneti időszakban komoly feladat hárult az iskolavezetőkre: az e-mailes kiértesítés mellett minden szülőt telefonon is megkerestek, hogy személyesen mondják el az online oktatás részleteit. Emellett felmérték azt is, hogy mely családoknak van szükségük laptopra – ami nem csak a Logiscool órákhoz, de a közoktatásban való részvételhez is elengedhetetlen. Végül a számok azt mutatták, hogy soknak, így a teljes hálózat kölcsönadta az eszközparkja nagy részét világszerte, és még a kijárási korlátozások előtt gondoskodtak róla a kollégák, hogy a számítógépek eljussanak a családokhoz.

 

Multiplikálhatóság – meglévő eszközök használata

A mostani krízisben a már meglévő eszközök optimalizálása egy fontos lépés. A Logiscoolban a diákoknak kifejlesztett online portál, a My.Logiscool szerepe nőtt meg egyik pillanatról a másikra. Ez a felület eddig is létezett, de nem az órák megtartására, hanem közösségépítésre használták. Ebben a helyzetben mindez átalakult. Néhány nap alatt a portálon keresztül 1200 új oktatóvideó vált elérhetővé, és a diákok számára létrehozták az online konzultáció lehetőségét is.

Elsősorban a franchise-szemléletünknek köszönhetjük, hogy egy hét alatt felépült a rendszer. Hozzá vagyunk szokva, hogy minden anyagunk multiplikálható legyen az összes országban úgy, hogy közben a minőségből se veszítsünk. Kiderült, hogy krízisben ez különösen hasznos. A másik fontos fordulópont a kommunikáció gördülékenységének megteremtése volt. A fejlesztés, fejlődés csak így lehet folyamatos.”

 

Valamennyi veszteség elkerülhetetlen – előre kell menekülni

Az általános és középiskolák bezárása és a koronavírus járvány miatt kialakuló gazdasági helyzet mindenkit kihívások elé állít. „Van és lesz nálunk lemorzsolódás, ez elkerülhetetlen – teszi hozzá Anita. – „De a jelenlegi helyzet sok lehetőséget is rejt. Szeretnének például azoknak a gyerekeknek és fiataloknak (7-18 év között) is módot adni az online programozás tanulásra, akik eddig még soha nem programoztak, ezzel segítve az otthon töltött idő kreatív és szórakoztató eltöltését. Létrehozzuk nekik a Logiscool LIVE! kezdő online kurzusainkat, amelyek most áprilisban már elérhetővé válnak. Ez óriási lépés számunkra mind magyar, mind nemzetközi szinten, hiszen végre el tudjuk érni azokat a diákokat is, akiknek a Logiscool iskolák eddig túl messze voltak. Mindig egy lépést előre lépünk. Hiszem, hogy az idő is minket igazol majd.”

SOCIAL MEDIA