Így lesz egy használt kanapétól tisztább a levegő

Hírek Kiemelt

Azt hihetjük, hogy a koronavírus miatt megváltozott mindennapok következtében bolygónk kicsit fellélegezhetett, azonban továbbra is okos döntésekre van szükség ahhoz, hogy enyhíthessük a klímaváltozás negatív hatásait. A természeti környezet és erőforrások megóvása közös ügyünk, amiben a használtcikk-kereskedelemnek és ezáltal a tárgyak meghosszabbított életciklusának károsanyag-kibocsátás, nyersanyag-felhasználás és hulladékgazdálkodás szempontjából is óriási szerepe van.

 

Az Európai Unió által Föld-megfigyelési céllal működtetett Kopernikusz űrprogram és a Meteorológiai Világszervezet adatai is azt mutatják, hogy 2020-ban soha nem látott magasságokba szökött az átlaghőmérséklet. Ezen túl pedig, csak az európai lakosság összesített fogyasztása elég lenne ahhoz, hogy 1 év leforgása alatt 2,8 Földet „elhasználjunk”. Így egyebek mellett a túlfogyasztás lelassításával, a használt termékek eladásával és vásárlásával is támogathatjuk bolygónk megújulását. Gondoljunk csak bele: a másodkézből beszerzett vagy a feleslegessé vált, de nem kidobott, hanem továbbadott termékeket nem kell újra legyártani vagy leselejtezni. Vagyis az ezekből az eljárásokból adódó szén-dioxid kibocsátástól, egyben további nyersanyag-felhasználástól és hulladéktól is megóvhatjuk a Földet.

A piacvezető[1] Jófogás felhasználói csupán azzal, hogy 2020 során másodkézből adtak el és vásároltak megközelítőleg 6 millió terméket, 1 év alatt összesen 188 514 tonna szén-dioxid kibocsátásától óvták meg a Földet. Vagyis, áttételesen, így válhat például egy használt kanapé tiszta levegővé a körkörös gazdaság alapelveit is figyelembe véve: a tárgyak életciklusát újrafelhasználással és javítással lehet meghosszabbítani, míg az újrahasznosítással arról gondoskodhatunk, hogy egy adott termékhez felhasznált alapanyagok más termékekben „élhessenek tovább”.

Rendszeres felméréseink során örömmel látjuk, hogy egyre több olyan felhasználót köszönthetünk, akik használt cikkek vásárlásakor a környezettudatossági, és nemcsak az egyébként kedvező anyagi szempontokat veszik figyelembe. A legnagyobb hazai használtcikk-szakértőként megtisztelő kötelességünknek tartjuk a fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletformálást: a Jófogás folyamatosan fejlesztett applikációjában és online felületén is bárki csatlakozhat hozzánk, hogy közösen csökkentsük az újonnan gyártott termékek iránti igényt, és így a túlfogyasztást” – hangsúlyozta Palocsay Géza, a Jófogást üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője.

A Jófogás felhasználói által 2020 során megtakarított műanyag, alumínium és acél mennyisége a korábban említett károsanyag-kibocsátással együtt továbbá 1,4 milliárd műanyagzacskó, 470 millió alumíniumedény vagy 700 km, acélból készült vasúti sín előállításának is megfeleltethető. Egy kicsit más szemszögből nézve: mindez olyan jótékony hatással van a környezetünkre, mintha összesen 30 ezer magyar ember 1 évre eső szén-dioxid kibocsátását spórolnánk meg, vagy 1 hónapra leállna Budapest teljes közlekedése.

 

Az ADEVINTA A SZÁMÍTÁSI MÓDSZERRŐL

  1. Minden termékkategóriából vettünk 50-50 db hirdetést, és megnéztük az átlagos anyagmegoszlási értékeiket. Összesen 20 anyagmegoszlási értékkel dolgoztunk.
  2. Minden anyaghoz kiszámoltuk az anyagok kitermelésével és gyártásával, illetve a hulladékgazdálkodással kapcsolatos környezetvédelmi adatokat. A végeredményt átszámoltuk szén-dioxid-kibocsátásra (tonnában), és így megkaptuk, hogy egy termék legyártásához mennyi szén-dioxid szükséges.
  3. Ezeket az adatokat felszoroztuk a 2020-ban a Jófogáson megvalósult adásvételek számával.
  4. A termékek szállítása az eladó és a vevő között is negatív hatással van a környezetre. Ezért átlagosan 44 km-rel számoltunk minden utat, és úgy vettük, mintha mindkét fél autóval tette volna meg ezt a távolságot a találkozóig.
  5. A képletből több negatív hatást is kivontunk: a számításba a Jófogás iroda és a szerverek egyéves üzemeltetése során felhasznált szén-dioxid mennyiséget, valamint a munkatársak üzleti útjai során felhasznált károsanyag-kibocsátást is belevettük.

[1] Havi 2,3 millió látogató a Gemius belföldi látogatottsági adatai alapján, 2021. március (https://e-public.gemius.com/hu/rankings/281)

SOCIAL MEDIA